Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Emlékezzünk
Mi történt Buzogány Lajos zászlóssal ? Tavalyi számunk 163-165-ik oldalain, hasonló címmel, foglalkoztunk Buzogány bajtársunk utolsó bevetésének történetével. Azóta a további nyomozás érdekében Buzogány bajtársunk unokaöccse, Lukács Géza úr összeköttetésbe lépett Vásárosdombó polgármesterével. Farkas István úrral, aki egy tízpontos kérdőívet bocsátott ki kitöltésre a még élő szemtanúknak, a körülmények tisztázására. A kutatást Figyelemmel kísérő Tomcsányi József munkatársunk a kitöltött kérdőíveket áttanulmányozta, egy minden részletre kiterjedő tanulmányban feldolgozta, az eredményt összefoglalta, s a tanulmányt Szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta, melyet irattárunkban helyezünk el. Tomcsányi József munkatársunknak ezúton mondok hálás köszönetét önfeláldozó, értékes munkásságáért. Az alábbiakban közlöm Tomcsányi bajtársunk összegezését. Szerkesztő Három szemtanú egybehangzó visszaemlékezése szerint a gép behúzott futóval kényszerleszállt, de oly szerencsétlenül, hogy átvágódott és a pilóta vagy meghalt, vagy eszméletét vesztette. A helyszínre érkező szovjet katonák nagy nehezen feszítették fel a földdel érintkezésben lévő kabintetőt, de a pilótához nem tudtak hozzáférni. Ezért a baleset színhelyére futó polgári lakosság közül a vékonytermetű 16 éves Havasi gyereket választották ki, valószínűleg azért, mert keskeny testalkatával oda tudott csúszni a kabinhoz, ugyanakkor megfelelő izomerővel rendelkezett Egy tőrkést adtak a kezébe és kényszerítették arra, hogy csússzon a pilóta közelébe és vágja el a bekötő-, valamint az ejtőernyőhevedereket Miután ezt végrehajtotta, az oroszok kihúzták a gépből a pilótát és ott a helyszínen teljesen megfosztották ruháitól, csupán az alsónadrágot hagyták rajta. A ruházaton megosztoztak, majd az eszméletlen — vagy esetleg már halott — Buzogány Lajos m. kir. honvéd repülő zászlóst barbár módon fejbelőtték. A szemtanúk előadása alapján a történet többi része megegyezik a MSZ múlt évi számában előadottakkal. Szerkesztő megjegyzése Tomcsányi József Hogy Buzogány Lajos zászlós az életét, vagy csak az eszméletét vesztette-e a kényszerleszállás alkalmával, az örök titok marad. Egy azonban biztos : "a dicsőséges felszabadító" szovjet hadsereg katonái fejbelőttek egy védtelen, eszméletlen, vagy már halott magyar katonát, mindenét elvették, hullarablók voltak. Merjük feltételezni, hogy ezt az eljárást — legalábbis magasabb — parancsnokaik nem helyeselték és megtorolták. "HÁRY TATA" síremlékének felavatása. Kedves bajtársaim, kedves olvasók ! Ismét tollat fogok, hogy beszámoljak sokunk által ismert és tisztelt Háry ’Tata" síremlékének beszenteléséről. Azt hiszem, hogy olvasóim előtt is tudott volt az a tény, hogy 1990 szeptember elejéig ismeretlen volt testvérbátyám halálának pontos dátuma, valamint "elhantolásának" helye. A fenti időpontig eltelt 37 év alatt a család nem kapott semmiféle felvilágosítást, sem halála időpontjáról, sem nyugvóhelyéről. ’Tata" Egyesüt Államokban élő özvegye, valamint gyermekei részéről nem egyszer megtörtént az érdeklődés, de a válasz minden alkalommal elutasító volt. A véletlenek összjátékának köszönhetjük a ma már teljes mértékben kiderített igazságot. Olvasva Regőczi István Főtisztelendő Úr az "Isten vándora" c. könyvét, abban említést tesz — név nélkül — egy repülő tábornokról, akivel együtt volt Kistarcsán az intemálótáborban. A család nem tudta, hol érheti el a Főtisztelendő Urat, míg egy nemeslelkű hölgy segítségemre nem sietett, s közölte velem Regőczi atya címét. Meg kell jegyeznem, hogy a hölgy nevét tudatosan nem írom le, mert 6 megkért erre. (Talán nem követek el megbocsáthatatlan bűnt, ha annyit elárulok, hogy a hölgy egy volt repülőtiszt özvegye.) Megtörtént a kapcsolat Regőczi Főtisztelendő Úrral, s 6 a bemutatott fénykép alapján minden kétséget kizáróan Háry Tatára ismert. Ezután ez a nemeslelkű hölgy felajánlotta további segítségét és talált olyan szálakat, amelyek a Rákoskeresztúr-i temetőben eltemetettek nyilvántartásához vezettek. A "nyomozást" teljes siker koronázta, mert a temető igazgatója, Gáspár László úr, közölte velünk, hogy Háry László meghalt 1953. február 13-án, a halál oka szívelégtelenség volt. Eltemették a 301-es parcella 5-ik sorának 12-es sírhelyére. Személyesen mutatta meg a sírhelyet. Itt kell megjegyeznem, hogy a 301-es parcellába abban az időben a politikai okokból halálra ítélteket, a politikai foglyokat "földelték el", minden jel nélkül. Ma már nem tekinthető temetőnek, mert ide már nem temetnek, ugyanis hősök ligetének, vagy hősök kertjének tekintik. Majd egy év telt el, amíg bizonyossággal megtudtuk, hogy Tata mikor halt meg és hova "földelték el", s csak most tudtuk véglegesen megjelölni nyughelyét. Ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak — határainkon belül és kívül —, akik erkölcsileg és anyagilag támogattak abban, hogy 1991. május 26-án beszentelhettük Háry "Tata" síremlékét. Nem sorolom fel azokat, akik ebben oroszlánrészt vállaltak, mert nevük mellőzésére megkértek, ezen felül szolgáljon mentségemül 80-on túli korom és néha-néha kihagyó memóriám. Nem szeretném, ha valakit is akaratlanul megbántanék azzal, hogy nevét a felsorolásból kihagynám. Bocsássa meg nekem mindenki ezt az álláspontomat. Itt kell elnézést kémem azoktól a bajtársaimtól is, akik nem kaptak értesítést a síremlék beszenteléséről. Sajnos, ez annak tudható be, hogy címüket nem tudtuk megszerezni. A szétküldött 200 címet is csak széleskörű segítséggel tudtam összegyűjteni. 1991. május 26-án délután három órára jeleztük a síremlék beszentelését. A jelzett időpont előtt már nagyon sokan gyülekeztek a 301-es parcellában. Megható jelenetek játszódtak le, amikor 40-50 éve egymásról nem tudó bajtársak ölelték át egy-13
