Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
K. Z.: Két levél 46 év után
A 38. repülő század — mint Pál Andor és dr. Demeter Lénárd igazolta — egy ideig a német Karpathenkorps kötelékében működött Conta generális parancsnoksága alatt és ennek jelvényét, a ''Szarvasagancsot" megkülönböztetésül megkapta. (Lásd : MRT 81-ik oldal.) Dr. vitéz Demeter Lénárd 1979 márciusában hunyt el és hagyatékának nagy része, így talán ez az értékes jelvény is, a Hadtörténeti Múzeumba került. Nem applikált, hanem gyönyörű egységes darab volt (kitűző jelvény). Winkler László Winkler László vázlata a "Szarvasagancs"-os megfigyelő jelvényről Egyik "öreg", közismert és közkedvelt bajtársunk küldött nekem két levelet, melyeket nemrégiben volt gépkocsivezetőjétől kapott. Olvasásukkor bizony hol elérzékenyül az ember, hol elszórni a szíve derék baj társaink szomorú sorsa fölött. Neveket nem említek, az olvasó meg fogja érteni, hogy miért. Éppen ezért — biztonság kedvéért — a levelezés egyes részeinek leközlésétől kényszerültem tartózkodni. Igen tisztelt "Százados" Úr! Szerkesztő Kérem, e megszólítást 46 év távlatából is vegye tiszteletem jeléül. Nekem ön mindig csak Százados Uram volt és az is marad. Bizonyára csodálkozik, hogy ennyi idő elteltével, volt gépkocsivezetőjeként gondolok önre. A sors úgy hozta, hogy Tobak Tiborral telefonon beszéltem és tőle tudtam meg az ön címét. Ez ad alkalmat és okot arra, hogy üdvözöljem és zavarjam soraimmal. Teszem ezt azért, mert bízom benne, hogy néhány sorra — amit nagy örömmel olvasnék — méltat. Elválásunkkor bizonyára nem szívesen gondolt reám. Ennek így kellett történnie. Én ott Wiener Neustadtban a garázsban, sőt az egész reptéren szinte egyedül maradva, kiszolgáltatva a németeknek kik felelősségre vontak, hogy mit keresek ott és ki akarták a kocsiból azt a kevéske kis benzint is venni, kénytelen voltam szinte menekülni. Merre mehettem volna ? Haza ? Igen, így indultam, magammal hozva az Ön személyi holmiját is, akaratomon kívül. Hazajövetelem 1948. október 28-án — 43 hónap muszka hadifogság után — sikerült. Szüleim éltek. Mindezek után kérem, gondolatban se haragudjék reám. Úgy érzem, mindig is hűséges magyar voltam és az is maradtam. Ha még nem dobta el levelem, pár sort még írok, kérem megszívlelését. Kedves "Százados" Úr ! Most, hogy ön nyolcvanon túl, én hetven éves vagyok, tehát "ráadás" korban vagyunk, igen nagyrabecsülésének venném, ha legalább pár sorban jelt adna magáról, ön mint parancsnok katonáskodásával nem sokaknak volt szimpatikus. Talán én kivétel voltam, hisz Agárdon vagy 15-20 napig a vendégségüket élveztem és 1944 karácsonyán az estét szintén családjuk körében töltöttem Sömjénmihályfán. A kedves Tobak Tibortól tudom, hogy ön nem is volt érzelmileg oly kemény. Jómagam elég érzékeny lekületű vagyok és nagyon nehezen tudtam és tudom elviselni ezt a gonosz rendszert. Bennünket is kifosztottak mindenből, mindenünkből. Tele van az ország testileg-lelkileg lezüllött emberekkel. Nem is annyira az adósságaink — az országunkra értem — miatt vagyunk veszve, hanem a munkakerülés, az erkölcsi züllöttség, a felelőtlenség áldozata az egész ország. Ez lett a mi drága szép Magyar Hazánkból. Kedves "Százados" Úr! Bízom benne, hogy ha ideje és irántam érzett "jóindulata" megengedi, nem hagyja válasz nélkül őszinte soraimat. Ennek a reményében búcsúzom öntől, kérve soraim megszívlelésére és ha még kérhetem egy aláírt fénykép küldésére. A régmúlt idők soha vissza nem térő emlékeire emlékezve. Maradok nagyrabecsüléssel és tisztelettel, egykori gépkocsivezetője V... 1991. március 13-án. Aláírás A "Százados" úr azonnal válaszolt. Leírta részletesen az alakulat sorsát a háború után, s azokét akiket "Gépkocsivezető" bajtársunk jól ismert. Kérte, írjon magáról és sorsáról pár szóban. Majd a levél végén megjegyezte: olyan jó stílusban ír, hogy háború után biztos átképezte magát református pappá. Rövidesen megérkezett a második levél: Kedves Százados Úr! Drága magyar Testvérem ! Válaszlevele az elképzelhető legnagyobb örömet okozta nekem. Szinte nincs olyan nap azóta sem, hogy ne olvasnám tiszteletre méltó sorait. Ön és Önök, kik oly iszonyatosan távol vannak Magyarországtól, de lélekben talán közelebb, mint mi, ittmaradottak, hisz ez az ország nekünk még nem az igazi hazánk, most sem. S most, itt említem meg magamról, hogy én még mindig a múltban élek, nekem a gyökereim az ősi Magyarországból és magyarokból erednek. Nekem a Szüleimtől örököltekből él a Haza emléke. Én egy pillanatig nem tudtam a háború-utáni magyarnak is alig kimondható országba beilleszkedni, testileg sem, de főleg lelkileg nem. Mikor feleségemmel együtt 1960-65-ig a helyi termelőszövetkezetben dolgoztunk — én saját műhelyemben mint műhely- és gépcsoportvezető, feleségem mint főkönyvelő —, megkérdeztek, hogy nem lépnék-e be a pártba ? Ezt feleltem : ha már a testemet 131
