Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Bally János: Végcél: Magyarország
métert a robotpilóta segítsége nélkül — manuális vezetéssel — repültük. Húszpercenként váltottuk egymást a vezetésben, mert egyikünk sem tudott már ennél hosszabb ideig koncentrálni. Eltekintve a fáradtságtól, utolsó pár óránk alatt sok látványban volt részünk : a kivilágított francia városok — Párizst is beleértve — tartottak ébren bennünket. Nagy megkönnyebbüléssel értük el Anglia légterét, s tudatában voltunk annak, hogy végcélunk elérhető közelségben van. Hamarosan London fényei tűntek fel a láthatáron. "London Tower" — kimerültségünk tudatában — segíteni akart és egy "straight in visual approach" — egyenesen leszállhat látás melletti megközelítéssel — engedélyt adott. De mi már olyan fáradtak voltunk, hogy összetévesztettük Gattwick repülőtér futópályáját az azzal párhuzamosan haladó műúttal. Egy rövid, de határozott "Go around !" — Menjen körbe, impasse ! — parancs gyorsan visszahozott bennünket a valóságba. Második leszállási kísérletünk a "controller" — irányító — segítségével sikeres volt. Kimerültén, mint alvajárók, mentünk át az elkerülhetetlen formalitásokon. Csak barátaink üdvözlése és öröme tette tudatossá, hogy hosszú repülésünk véget ért, a veszély mögöttünk van és elértük azt, amiért erre a hosszú, fáradságos, nem veszélytelen útra vállalkoztunk. Denys álma valóra vált 61 óra 12 perc és 46 másodperces időnk jelezte az új Ausztrália-Anglia rekordot. Hugóm — aki Amerikából kizárólag ezért repült Londonba — fogadott minket két nagy csokor virággal, mindkettőnk saját nemzeti szüleivel. Egy nagyon szükséges és felfrissítő zuhanyfürdő után ünnepi vacsorán vettünk részt, ami a kora reggeli órákig tartott. Rövid alvás, majd húgommal Amszterdamba repültem, ahol fiatal öcsém — akit hat éves korában láttam utoljára — várt bennünket. Fél óra múlva egyedül folytattam utamat Bécs felé, hogy le ne késsek a feleségemmel előre megbeszélt találkozóról. Este fél nyolckor a Velence-Innsbruck-Bécs-i expressz lassan húzott be a főpályaudvarra és életünk egyik legboldogabb pillanata volt ismét egymást látni. A viszontlátás öröme még ma is, 18 év távlatából, felejtehetetlen emlékeket hoz vissza. Találkozásunkkor a rekordrepülés tényének megemlítése lényegtelen volt, ez akkor egyikünknek sem jutott eszébe. Másnap Budapestre repültünk. Nagy öröm volt számomra újra otthon lenni, Szüléimét és rokonaimat 28 hosszú év után viszontlátni. Sajnos, az elmúlt évek nehézségei, a sok szenvedés és nélkülözés mély nyomot hagyott rajtuk. Mindenki nagyon megöregedett, de a változást nem csak az idő múlása hozta magával. Az emlékemben élő szép Budapest és annak barátságos népe, sajnos, nagyon megváltozott. Eltűnt a hagyományos magyar udvariasság és vidámság. Szomorú volt látni az elcsüggedt és életbenmaradásukért küszköző embereket ebben az elhanyagolt és nem túl tiszta városban. Utóirat Denysnek sikerült elérnie régi vágyát és megdöntötte a földkörüli repülés rekordját. Néhány évvel később Párizsban agyvérzésben halt meg. özvegye szeretett gépét a Brisbane-i Repülő Múzeumnak adományozta. 66 éves koromig folytattam repülő munkámat. Nyugdíjbamenetelem után Ausztrália egyik legszebb trópikus tengerpartján, a "Whitsunday" szigetek közelében, Shute Harbour-ban telepedtem le. Élvezzük a csendes, nyugodt életet, a vitorlázó és túrista hajók mozgását a kikötőben. Olvasás, kertészkedés és — ha az időjárás engedi — halászat Whitsunday számos szigete között foglalja le időmet. Egyetlen gondom trópikus gyümölcseim megmentése a gyümölcsöt nagyon szerető "nativ" állatoktól. Ez az életmód — hála Istennek — jó egészségben tart meg mindkettőnket. Bally János 72-ik születésnapomat ünnepeljük feleségemmel Bettyvel, az egyik közeli szigeten. (Szerző gyűjteményéből.) 125
