Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)

Szokolay: A magyar ejtőernyősök lovagkora

Furcsa és kellemetlen baleset érte Ferencz szakasz­vezetőt. Hanyattfekvő helyzetben érte az ernyőnyi­tás pillanata. Ilyenkor olyan rántás éri az ugrót, mint­ha egy karikásostor csapóján lógna. Ennek az lett az eredménye, hogy Ferencz agyrázkódást szenvedett és néhány percre elvesztette az eszméletét. Ilyen állapotban ért földet, nem tudván ügyelni lábaira, bokáját kificamította. A mai ejtőernyősök ezen már csak mosolyognak és lehet, hogy ezeket a története­ket rablómeséknek vélik. De aki látta a régi réselés nélküli ernyőket kirobbanni - melyeknek a kormány­zása is megoldatlan volt -, nem csodálkozik ezen. Erre az időszakra esik két érdekes és nagyon ta­nulságos robbantási gyakorlat is. Az egyik egy való­ságos éles robbantás volt. Bertalan szerzett a MÁV- tól egy kiselejtített kis vasúti hidat, amit a MÁV ki­szállított lakatlan területre. A hidat a sínektől már mi vontattuk el néhány kölcsönkért terepjáró gépko­csival. Ezt a hidat szereltük robbantásra, helyben ki­számított töltetekkel. Érdekes és szép feladat volt kiszámítani és eredményét látni annak a minimális töltetnek, ami még a hidat a levegőbe röpítette. A másik robbantás már egy nagyobbszabású gya­korlat volt: a sárvári vasúti hidat szereltük robban­táshoz. Ez már természetesen csak gyakorló anyag­gal történt. Ennek a gyakorlatnak az volt az érde­kessége, hogy a Rába folyó felett, a híd tartószer­kezetén, 10-15 méter magasságban kellett a vaktöl­téseket elhelyezni. Volt olyan ember is, aki leesett a hídról a vízbe; csónakos felügyeletünk azonnal ki is halászta. Szeptemberben vitéz Háry László ezredes, a Légi­erők parancsnoka, az első világháború legendáshí­rű vadászrepülője szemlélte meg a keretet. Egy tisz­ti és egy legénységi csoport zuhanóugrását mutat­tuk be, bizonyítván ezzel is, hogy a keretnél minden­ki egyformán van kiképezve, hiszen mindannyian sa­ját magunkat képeztük ki. 'Ti vagytok a levegő ör­dögei, a levegő magyar huszárjai" - mondta nekünk Háry ezredes a bemutató után és ez nagyon jól esett. Akkor még hivatalosan nem tartoztunk a "Légi­­erők"-höz, de a legfontosabb kellékeket, a repülő­gépet és az ejtőernyőt tőlük kaptuk és a Légierők parancsnoksága is úgy kezelt minket, mint akik oda tartozunk. Tudták ők is már, hogy csak adminisztratív intézkedések végrehajtása szükséges ehhez. Ugyancsak szeptemberre esik Bertalan felépülés utáni első ugrása. Már előbb említettem, hogy a se­bészorvosok a baleset után kijelentették: nem ugor­hat többet. Bertalan ezt akkor sem vette komolyan és csak saját megítélésére bízta, hogy mikor ugor­hat, mert az ugrásról nem volt hajlandó lemondani. Fizikai erőnléte olyan volt, hogy minden húszéves megirigyelhette. Törött lábát még kímélnie kellett, ezért azt találta ki, hogy csak egy lábbal fog talajt érni. De hogy ép lábát túl ne terhelje, repülőruhájá­nak ülőrészére gumipárnát szerelt. így, egy lábra és fenékre ülve ért talajt. Mi is, ő is, sokat derültünk ezeken az ugrásokon, de a lényeg az volt, hogy együtt tudjunk ugrani. Szeptember 11-én ünnepeltük közös munkánk első évfordulóját. Ez nemcsak ünnepi vacsorával járt, ha­nem egy ügyességi sportversennyel is, melynek ösz­­szetett számát Gondor-Benda szakaszvezető nyerte. Közeledett már október elseje, amikor el kellett hagyni a repülőteret. Nem volt ott többé számunkra hely, a repülőosztály fejlesztése miatt. Bertalan már régen foglalkozott ezzel a kérdéssel és megszemlél­te a felajánlott repülőtereket. Három repülőtér Jö­hetett számításba: Tapolca, Várpalota és Pápa. A ta­polcai repülőtér nagyon kicsi volt. Várpalota és vi­déke nagyon köves talajú volt, ami a kiképzésnél sok sérülésre vezetett volna. Végülis maradt Pápa. Ez a repülőtér sem volt ideális, mert meglehetősen kicsi volt és talajvizes. A mi nehéz gépeinknek ez hátrányt jelentett az esős időszakban. De hát ezek a gépek még nem álltak rendelkezésünkre, mert Csepelen alakították át őket, s a munkálatok igen lassan haladtak. Az egyetlen félig-meddig átalakí­tott repülőgép repült csak időnként Pápán, amikor volt rá pilóta. Ugyanis ezt a típust csak a forgalmi szolgálatot megjárt tisztek repülhették. A harmincas években tényleges repülőtisztek és tiszthelyettesek repülték a MALERT forgalmi gépeit. így rejtették el a trianoni békeszerződést ellenőrző győztes ha­talmak elől a repülőtisztek egy részét. Ez a kérdés is megoldásra várt. A Pápa melletti legfőbb érv az üresen álló hu­szárlaktanya volt, ahonnan a 7. huszárezred nemré­giben elköltözött. Ez az épület alkalmas volt egy zászlóalj elhelyezésére. Az ejtőernyősök rövidtávú fejlesztésénél a zászlóalj közeljövőben való felállí­tása is tervbe volt véve. A többi szóbanforgó és szá­mításba Jövő helyeken nem volt ily elhelyezési lehe­tőség. A repülőterek sokkal kisebb legénységi lét­számra épültek, mint amire nekünk szükségünk volt.-85-Savoia Marchetti, SM.75-ÖS típusú ejtőernyős szállító repülőgép.

Next

/
Thumbnails
Contents