Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)

Szokolay: A magyar ejtőernyősök lovagkora

Az "akasztófa". I Hegedűs Géza gyűjteményéből.) szülni a talajéréshez és így ennek az eredménye egy hatalmas bukfenc volt. Egy enyhe agyrázkódás­sal megúsztam ezt a kalandot. Persze nem próbál­koztam tovább. Nem járt Jobban a Makray - Majt­­hényi páros sem. Ök egy közös akrobatikai gyakor­latot terveztek, melynek során az egyik ernyőt el kellett volna engedni. Majthényi kezdte meg az ernyőeresztést, de az ernyőnek csak az egyik felét tudta kikapcsolni és így fél ernyővel érkezett a földre, ő egy bokaficammal úszta meg ezt az akro­batikát. Persze, ha Bertalan ott lett volna, akkor nem bocsátkozhattunk volna ilyen kétes kimenetelű ka­landokba. Azért mégis sikerült, még a vártnál is nagyobb iz­galmat okoznunk a repülőnapon, bár ezt nem kellett gyakorolni. Az egyik repülő hadnagy azt találta mondani a készülődés alatt: "fogadjunk, hogy nem meritek a Julcsa becenévre hallgató próbababát lezuhantatni a közönség előtt!" Nekünk sem kellett több, megkötöttük a fogadást, aminek tétje egy hor­dó sör volt. Még a repülőnap előtt Shvoy István gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnoka megszemlél­te az ejtőernyős kiképzést. Esős, ködös idő volt, így csak alacsonyról lehetett ugrani. Három gépből 20 fő hajtott végre csoportos ugrást, harcgyakorlattal egybekötve. A főparancsnok igen meg volt elé­gedve és pénzjutalmat osztott szét a gyakorlatot végrehajtó legénység között. A repülőnapi bemutatón az utolsó két szám volt az ejtőernyősöké, mert ez volt a nap slágere. Pataky és Kiss hadnagyok három gépből csoportos ugrást mutattak be. A gyakorlat tárgya egy földalatti ak­na robbantása volt 50 kg. robbanótöltettel. Ez igen látványos gyakorlat volt és nagy tetszést aratott. Ezután következett a zuhanóugrás amit Makray Fe­renccel ketten mutattunk be. Az ugrás 1,500 méter­ről történt, 1,000 méter zuhanással. Ilyet sem látott a közönség még soha, mert ezeket a gyakorlatokat mindig lakott területtől távol végeztük. Persze a fo­gadás megnyerése érdekében "Julcsát" is vittük magunkkal. Az ernyő száját zsinórral Jól bekötöttük, nehogy véletlenül kinyíljon. Rászereltük az óraszer­kezetet, melyet úgy állítottunk be, hogy velünk egyi­­dőben nyisson. Ezután elstartoltunk. A gép egy jó nagy kört írt le, elrepült a közönség feje felett, majd a repülőtér széle felett ugrottunk, miután Makray előbb kidobta "Julcsát". Zuhanás közben fi­gyeltük a babát, amint az alattunk bukfencezett. Mi­kor annak ernyője bomlani kezdett - figyelve, hogy a szintjébe kerüljünk -, mi is nyitottuk ernyőirfket. Persze "Julcsa" ernyője nem terült szét, hanem csak hurkában lobogott és zuhant a babával együtt a föld felé. A közönség soraiban kitört a pánik. A ren­dezők a közönséggel birkóztak, mert mindenki oda akart rohanni a "halott"-hoz. Találgatták, hogy ki le­het az, mert a mikrofonon kettőnk nevét mondták be és hárman ugrottunk. Mi a levegőből figyeltük a zűr­zavart és örültünk, hogy a szél egy kissé messzebb terelt a közönségtől, főleg a parancsnokoktól. Talaj­érés után, a közönséget messze elkerülve, egyene­sen hazaszöktünk. Persze másnap ott álltunk a repülőtérparancsnok előtt kihallgatáson, aki alapo­san megmosta a fejünket. Még az volt a szeren­csénk, hogy az ugrást konferáló repülőtisztnek előre megmondtuk, hogy mire készülünk; ő - mikor látta a kitörő pánikot - gyorsan bemondta, hogy nem halt meg senki, csak egy próbababa zuhant le. Hálásak is voltunk neki, mert különben nem úsztuk volna meg a dolgot csupán csak egy fejmosással. Bertalan ebben az időben már a budapesti gyógyfürdőkórházban hajlítgafta merev térdét. Közben sűrűn folytatott tárgyalásokat a Honvédelmi Minisztériumban Csenkey Géza repülő alezredes­sel, aki ott az ejtőernyős ügyek intézésével volt megbízva. Bertalan most a keretlétszám kibővítésén és az első ejtőernyős század felállításán dolgozott, amit az év végére tűzött ki célul. Mindez igen nehe­zen ment, mert ehhez elsősorban pénzre volt szük­ség, amiből - mint mindig - akkor is kevés volt. A fegyverkezési egyenjogúságot az első világháború győztes államai csak 1938-ban ismerték el, s a gyor­san fejlődő honvédség - különösen a Légierők rengeteg pénzt emésztett fel. Mégis sikerült a ke­ret létszámát 30 fővel felemelni és ez már bizto­sította a felállításra kerülő század magvát. A keret tisztikara válogatta ki ezt a pótlást az egyes sereg­testek területein. Június 17-én Bertalan átvette a keret parancsnok­-83-

Next

/
Thumbnails
Contents