Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)
Lévay: A vadászbombázók (csatarepülők) rövid története
gépek a kemenesszentpéteri hadirepülötéren szálltak le, míg a személyzet - a most már szép számmal megszaporodott családtagokkal együt - Páli községben nyert elszállásolást. A kemenesszentpéteri repülőtér egy cca. 2000 méter hosszú és 150 méter széles leszálló mező volt egy ritkás erdőben, így a gépeket remekül tudtuk álcázni. Ugyanekkor a 102. repülő dandárparancsnokság a Pálitól öt kilométerre fekvő Beled községben állomásozott. December 11-e és 15-e között az időjárás olyan rossz volt, hogy nem tudtunk bevetéseket repülni. A tábori repülőterek talaja, amely hol keményre fagyott, hol pedig az olvadások folytán sártengerré vált, a gépeknek sokat ártott és sok törést okozott. így, mikor december 16-án megint előretelepültünk Várpalotára, az eredetileg kiutalt 16 gépből már csak nyolc gép volt üzemképes. Mivel kézenfekvő volt, hogy a közeljövőben hol előre, hol hátra fogunk települni, csak a gépek üzemeltetéséhez legszükségesebb földi és hajózó személyzetet mozgattam; az osztály többi részét Páliban hagytam. Még december 16-án az 1. század Kázár László főhadnagy vezetésével egy bevetést repült a magyar és német csapatok támogatására a Balaton északnyugati térségében. A köteléket szovjet Lavochkin La. 5-ös vadászok támadták meg. Az ezt követő légiharcban Zsoldos László szakaszvezető megsebesült és Bakonytamási közelében egy szántóföldön kényszerleszállt. Sebesülése miatt a gépből nem tudott kiszállni, és mivel senki sem sietett segítségére, a gépben megfagyott. (Lásd: Magyar Szárnyak, 1983. 12. szám, 29. oldal.) Ugyanezen a napon még két gép vesztesége volt az alakulatnak. Mind a két gép az elemelkedés után pár méter magasságból, Jobb szárnyára billenve, visszacsúszott a földre.A pilótáknak - az ijedtségen kívül - nem történt bajuk, de mindkét gép Jobbszárnya megrongálódott. A baleset oka az volt, hogy a fagyos éjszaka folyamán a szárnyak belépő élére jég rakódott le, ami a gép repülő tulajdonságait, valamint kormányozhatóságát nagyban befolyásolta. Ettől kezdve fagyos éjszakák után a szerelők a szárnyakat meleg vízzel jégtelenítették. Szerelőink fáradhatatlan munkájának volt köszönhető, hogy december 19-ére már megint hét gépet tudtunk startra állítani. Ezzel a hét géppel repültünk aznap három bevetést: egyet Székesfehérvár térségében, kettőt pedig a Balaton északnyugati oldalán előretörő 4. szovjet gárdahadsereg csapatai ellen. December 20-án délelőtt - teljesen meglepetésszerűen - egy szovjet lljushin ll.2-es és Lavochkin La.5-ös kötelék alacsonyrepülésben megközelítette a repülőteret és végiggéppuskázta a már sártengerré vált leszállómezőt. A támadást harcálláspontom előtt állva néztem végig. A szovjet gépek csak egyetlen rácsapást hajtottak végre, ami után ugyancsak alacsonyan eltűntek a fák mögött. A Magyar Repülés Története második kiadásának 270. oldalán megemlíti ezt a támadást. A könyv szerint "...minden fedezéken kívül álló gépet elpusztítottak." Ez a kijelentés csak találgatáson alapszik, mert sem emberéletben, sem gépekben nem esett kár. Ugyanis egyetlen gép sem tartózkodott a leszállómezőben. Csak a sár fröcsögött! December 21-én szovjet vadászok az 1. század egyik rajparancsnokát, Balthazár Tibor főhadnafgyot légiharcban lelőtték, aki hősi halált halt. December 22-én - köszönet a szerelők munkájának - ismét hét üzemképes gépünk volt. A délelőtti órákban a SG.2. parancsnoka, Rudel német alezredes páncéltörő Ju. 87.G-1 Stukáival a szovjet páncélosokkal Lovasberény térségében harcban álló német páncélosok támogatására indult és ehhez négy gépet kért az osztálytól mint vadász kíséretet. A raj - Lévay százados, Kázár, Kishady főhadnagyok és Sipos őrmester - a támadási légtérben harcbakeveredett egy nyolc gépből álló II. 2-es és egy nyolc gépből álló Yak 9-es szovjet kötelékkel. A légiharc folyamán Kázár főhadnagy egy Yak 9-est, Lévay százados pedig egy ll.2-est lőtt le. Sem a Stukák, sem a Fókák nem szenvedtek veszteséget, eltekintve néhány lyuktól a gépek törzsén és szárnyán (lásd: M.SZ. 1983., 12. sz. 29-32 oldali. Még ezen a napon az arcvonal közelsége miatt a még üzemképes gépek visszatelepültek Kemenesszentpéterre. December hónap hátralevő részében az időjárás nagyon rosszra fordult. Az erős havazások a repteret használhatatlanná tették. Emlékezetem szerint csak december 29-én volt egy bevetés a délutáni órákban. A gépveszteségek pótlására kaptunk új gépeket, melyekre W 619-től kezdődő lajstromjelezést szándékoztunk felfesteni, de mivel a zord idő miatt a festék nagyon nehezen száradt, ez nem mindig sikerült. Az 1945-ös év Páliban köszöntött ránk, meglehetős nagy tétlenségben. Szilveszter estéjén egy kis öszszejövetellel ünnepeltük meg az újesztendő beköszöntését, de a hangulat meg sem közelítette a szokásos szilveszteri mulatságok vidámságát. Már éreztük, hogy az újév nem sok boldogságot tartogat számunkra. A bevetések csak Január 2-án indultak meg újból. Ezen a napon ismét súlyos veszteség érte az alakulatot. Mivel a meteorológiai szolgálat a szovjet-megszállta területekről nem tudott időjárásjelentést adni - no és a prognózis is csak hozzávetőleges volt -, kora reggelenkint rendszeresen egy géppár indult az első vonalak felé, hogy ott a valóságos időjárási viszonyokat felderítse. Ezen a reggelen Demeter János hadnagy és Sipos János őrmester indultak felderítésre. A géppárt Napháza légterében túlerőben lévő szovjet vadászok támadták meg. A légiharcban Demeter János hadnagy hősi halált halt. Sipos őrmester - sebesülése ellenére visszatért Kemenesszentpéterre. Midőn siklás közben észrevette, hogy futóját nem tudja kiengedni, - nehogy az amúgy is keskeny leszállómezőt eltorlaszolja - hasraszállt gépével egy szántóföldön, a repülőtértől mintegy másfél kilométerre. A gép a-54-
