Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)
Lévay: A vadászbombázók (csatarepülők) rövid története
Akik az elsőfokú kiképzést a szombathelyi 1. iskola alcsoportnál végezték, emlékezhetnek Perjési főtörzsőrmesterre. ő volt az alakulat hangármestere, akkor még polgári alkalmazott. Mi, repülő akadémikusok, csak Pecker bácsinak hívtuk. A 102/2 század földi része azonnal az osztályhoz csatlakozott. Jóllehet az egyes századok gazdaság közigazgatási szempontból önállóak maradtak, az adminisztráció többi része az osztálytörzsre hárult, ami bizony sok papírmunkával Járt. Bár a dandárparancsnok, Szirmay vezérőrnagy szóbeli parancsot adott, hogy bevetésen csak akkor vehetek részt, amikor majd az egész osztály együtt lesz, elhatároztam, hogy az 1. század bevetésein imitt - amott résztveszek, nehogy "berozsdásodjak". Szirmay attól félt, hogyha engem lelőnének mielőtt az osztály együtt lenne, nem lesz senki, aki azt vezesse. November 22-én az 1. század három bevetést repült: kettőt Gyöngyös térségében, egyet pedig a Csepel sziget déli részén, a szovjet folyamátkelési kísérletek megakadályozására. November 23-án megint három bevetés volt: egy a Csepel sziget déli részén, kettő pedig a mohácsi hídfőből a Balaton irányába előretörő 4. szovjet gárdahadsereg csapatai ellen. Ezeken a bevetéseken sajnos nem vehettem részt, mert a század átadásával voltam elfoglalva. November 24-ére megtörtént az átadás-átvétel, és én nehéz szívvel búcsút mondtam a századnak, melynek 1943. májusa óta elsőtisztje, majd parancsnoka voltam, és két turnusban együtt harcoltunk a keleti hadszíntéren. Közben az arcvonalakon is nagy változások történtek: a 8. szovjet hadsereg a Mátra hegység déli részén nyert tért az Ipoly folyó irányában, a 4. szovjet gárdahadsereg csapatai pedig már majdnem elérték a Sió csatornát. De ami a legnagyobb meglepetést okozta, az volt, hogy a már a Csepel sziget déli részén lévő 46. szovjet hadsereg - több sikertelen kísérlet után - Ercsinél erőszakos folyamátkelést hajtott végre a Dunán és hídfőt létesített a folyó nyugati partján. Ez a három irányból Jövő előretörés már veszélyeztette a börgöndi repülőtér biztonságát. De nemcsak a szovjet előretörések fenyegették a Börgöndön állomásozó magyar és német alakulatokat, hanem az időközben beállott kedvezőtlen időjárás is, amely nagyban megnehezítette a légi tevékenységet. Félős volt, hogy egy meglepetésszerü szovjet támadás esetén a gépeket nem tudjuk majd a repülőtérről kirepülni. December 4-én kaptuk meg a parancsot, hogy a várpalotai repülőtérre települjünk át. Az áttelepülés előtt azonban - a rossz időjárás ellenére is - még két bevetést repültünk Börgöndről a Sió csatornán létesített szovjet hídfők ellen. Ezeket a támadásokat a rossz idő miatt alacsony magasságból hajtottuk végre. A szovjet légvédelem két gépünket erősen megrongálta, egyet pedig lelőtt. A gép pilótájának, Loós Sándor tizedesnek sikerült még a saját területet elérnie, ahol kényszerleszállást hajtott végre, ő maga nem sérült meg, de gépe összetört. A két sérült gép pilótája Börgöndön szállt le és onnan csak másnap repült át Várpalotára. A második bevetés után a pilóták már Várpalotán szálltak le. Mind a hajózok, mind pedig a földi rész Tés községben nyertek ideiglenes elhelyezést, meglehetősen zsúfolt viszonyok között. December 5-re a szovjet csapatok teljesen felzárkóztak a Sió csatornára. Ezen a napon egy bevetést repültünk a hatvani pályaudvar ellen, mely a 2. Ukrán front fontos hadtápkörlete volt. December 7-én az alakulat földi része a tési zsúfolt szállásokból beköltözött Várpalotára, az onnan kiköltözött német alakulatok helyére, már sokkal kényelmesebb szállásokba. Ezen a napon az első század bevetést repült a Sió csatorna hídfői ellen. Mivel a század december 4-én egy gépet vesztett, a bevetés tartamára kölcsönadtam a parancsnoki rajból Sipos János őrmestert. Ez nem volt szerencsés elhatározás, mert a támadás után szovjet vadászok lepték meg a századot és Sipos gépét lelőtték. Sipos az égő gépből ejtőernyővel kiugrott és még aznap visszatért az osztályhoz. December 8-án ismét a hatvani pályaudvart "látogattuk meg." Mikor a bevetésről visszatértünk, már messziről láttuk, hogy távollétünk alatt repülőterünknek "nem várt látogatói" voltak. Még láttuk is a messzeségben eltűnő szovjet kétmotoros "Boston" bombázókat. A repülőtéren a füst még nem ülepedett le. Üldözőbe vettük a Bostonokat, de azoknak már akkora előnyük volt, hogy nem tudtuk őket utolérni. Leszálláshoz előkészülve a műszerfalon a baloldali futómű jelzőlámpája továbbra is pirosán pislogott. Beragadt futómul Ilyen esetekben, mielőtt a pilóta megkísérelné a leszállást, megpróbálhatja a beragadt futóművet "kirázni". A gépet zuhanásba víve, a felvétel pillanatában fedélzeti fegyvereivel tüzet nyit. A tüzelő fegyverek rázása, valamint a felvétel közben fellépő centrifugális erő tíz esetből kilencben kiszabadította a beragadt futóművet. Abbahagytam a siklást és kifordulva a leszálló gépek sorából, emelkedni kezdtem. Kétezer méterre érve zuhanásba vittem a gépet. Rövid zuhanás után belerántottam a botkormányba és lenyomtam a lőbillentyűket.Azzal azonban nem számoltam, hogy a repülőtéren elhelyezett légvédelmi tüzérség csak néhány perccel előzőleg élt át egy légitámadást, s Így a tüzérek idegei nagyon feszült állapotban voltak. A futómű szépen "kirázódott", de egy ideges német légvédelmi tüzér elkezdett rám tüzelni, szép lyukat "fúrva" a bal szárnyamba. Még szerencse, hogy izgalmában nem célzott pontosabban! Leszállás után aztán módomban volt személyesen is kifejezni véleményemet, amit az olvasó és a papír érzékenysége miatt nem óhajtok itt leírni. Mivel a Sió csatornára irányított ellenlökés nem látszott valami eredményesnek, no és az időjárás is erősen romlott, az osztály légi- és földi része háfratelepült Kemenesszentpéterre, illetve Páliba. A-53-
