Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)

Inokai: Három hónap orosz hadműveleti területen Caproni 135-ös bombázón

Indulás a szálláskörletből a bevetésre előkészített gépekhez. IVasváry József gyűjteményéből.!

személyzet és a gép sértetlen. Mindkét motorjuk ejtette a fordulatszámot és a szívótérnyomást. Leszálltak. Mágneshiba mindkét motoron? .... (Itt meg kell említsem: Debrecenben egy olyan Capronit, mely a "revízión" még nem esett át, körözésre állítottam be, hogy a pilóták gyakorolhassák rajta a Jelleszállást. Ez a személyzetek kedvenc foglalkozásává vált, s csakhamar fogadásokat kötöttek: ki tud pontosabban leszállni, s Argus szemekkel ellenőrizték egymást. Örömmel figyeltük ezt a vetélkedést Tihamérrel, mert tudtuk jól, hogy a kényszerleszállások napirenden lesznek majd kint a fronton.)

Bánkuti zászlóst sajnálom, mert karját még nem röntgenezték meg, s nem tették még gipszbe; fájdalmai vannak.

Július 16-án volt időnk 13-án készült légifelvételeink kiértékelésére. Szórakoztató foglalkozás. Az oroszoknak Uryvtól északra több átkelőhelyük van. Jól látszanak a pontonok, dereglyék, tutajok, sőt, két-három Járműből összekötött pontonegységek is, melyek páncélosok szállítására is alkalmasak. Pista felterjesztett néhány felvételt a Repülő csoport parancsnokságnak.

Holnaptól kezdve iránymérő állomásunk lesz Stary Oskolban. Eső után köpönyeg! ....

Csak három üzemképes gépünk van.

Este megérkezett Róna János és személyzete. A németek hozták haza őket gépkocsin. Pista jól megvendégelte a kísérőket, akik alig akartak visszamenni . . . Szegény Jánost sajnálom. Valósággal betege lett ennek a veszélyes kalandnak - lelkiismeretessége miatt. (Korban Tihamér és közöttem állt.) Jelenti, hogy közvetlenül az első vonal mögött szálltak le. A gép nem sérült meg. Azonnal a közeli futóárokban húzódtak meg, mert erős tüzet kaptak. A németek este visszavonultak az oroszok ellentámadása miatt. Ekkor János megkérte a német zászlóaljparancsnokot, hogy a senki földjére került Capronit gyújtássá föl a német tüzérséggel, nehogy az ellenség kezére kerüljön. A gép elégett.

Július 17-én Pista bátyámat elvitték egy Storchon a Repülő csoport parancsnokságra.

Kedves és magas vendége volt ma repülőterünknek: vitéz Horthy István repülő főhadnagy, ő Főméltósága. Hehs Ákos kíséretében érkezett, hogy a Repülőgép Javító Üzemnél átvegye kijavított vadászgépét és azt átrepülje Stary Oskolba. Pista távolléte miatt Móni fogadta a repülőtéren. A Kormányzóhelyettes úr kijelentette, hogy mint főhadnagy Jött, s nem akar semmit megszemlélni. Kérte Mónit, vezesse őt a 4/1 "Boszorkány'' század harcálláspontjára, mert azokat akarja megismerni, akikkel majd együtt repül az ellenség fölött. Bemutatkozás után, bevezettük kalyibánkba. Tetszett neki harcálláspontunk. Ülőhelyek híjján körülálltuk az asztalt, melyen naptár, térképek, vonalzók, szögmérők, ceruzák hevertek. "Repülő csendélet!" - mutatott nevetve az asztalra.

Élénk társalgás indult meg. Elmondta, hogyan vágódott át gépével leszállásnál. Örültünk, hogy nem történt semmi baja, mert az ilyen balesetek veszedelmesek. Elmeséltem, hogy egyik gépünk leszállás után beperdült, és sajnos összetörött. A pilóta szerint olyan vidám és gyors "rádlit" vágott ki vele az öreg Caproni, hogy "két hétig azt sem tudta, merre van észak!" Jót nevetett a pilóta túlzásán. Nyílván vele is megtörtént, hogy beperdült. De kivel nem? . .

Vidám volt és közvetlen. Az élénk eszmecsere közben eszembe Jutott, hogy van egy üveg felbontatlan "HŐBE" cseresznye pálinkám, amit feleségem küldött az öreg Kubaival. Felbátorodva temészetes, bajfársias fellépésén, megkérdeztem tőle: megengedné- e, hogy szerény harcálláspontunkon megkínáljam pálinkával? "Megártani semmi esetre sem fog, mert Hehs Ákos szerint gépem csak délutánra lesz kész. Igaz? ..." - fordult a Repülőgép Javító Üzem parancsnokához, aki megnyugtatta, hogy előbb semmi esetre sem.

Mosolyogva rám tekintett és igent intett.

A Stary Oskol-i repülőtérről folyt a szó, ahova mi is rövidesen áttelepülünk. Részletesen tájékoztatott bennünket. Közben kinyitottam az üveget és megtöltöttem kupicánkat. Egyszerre finom cseresznyepálinka illatával lett tele kalyibánk. Félretolva a térképeket, az asztalra tettem poharát. Látva, hogy ott nincs hely több pohár részére, kézbe vette poharát és várt. Mivel senkinek sem töltöttem tovább, meglepődve nézett rám: 'Ti nem isztok? . . ." Ott álltam mellette, üveggel kezemben, s mosolyogva Jelentettem, hogy bizony innánk mi is szívesen, de egyelőre arra várunk, hogy poharát kiigya, mert csupán egyetlen kupicánk van.

Szívből elkezdett nevetni! Szemei vidáman felcsillantak és a magassági naptól lebarnult, fiatal arcából elővillant egészséges, fehér fogsora. Ma is így áll előttem emlékezetemben ....

Poharát megemelve szemünkbe nézett és azt a "Boszorkány század katonaszerencséjére és a jó leszállásra" ürítette. Töltöttem sorjában mindenkinek, ő Főméltósága egészségére és a jó leszállásra köszöntöttük poharunkat. Láttam rajta, hogy kimondottan élvezi ezt a vidám, tábori sziveslátást, melyet minden előkészítés nélkül az alkalom szült. Sajnálta,-17-