Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
Gaál Gyula: A végeszakadt látóhatár
nyesebb század a legtöbb haditapasztalattal rendelkező 2. század volt 31 igazolt légigyőzelemmel, — amit egy újonnan felállított egység, az 5. század követett 30 győzelemmel. Az alakulat 1944 májusától 1947 májusáig összesen 293 légigyőzelmet igényelt.60 A légigyőzelmek kérdése remélhetőleg egy külön tanulmány tárgyát fogja képezni.61 A pilóták közül 12 hősi halált halt, 13-at eltűntnek jelentettek és egy baleset áldozata lett. Az eredmények és veszteségek arányát tekintve, az ezred működésének az utolsó harmada volt a legsikeresebb időszak. Az ezred történetének rövid összefoglalójában úgy mutattuk be a tényeket, az eredményekből visszavetítve, ahogy azok megtörténtek. A történelemben a „miért” kérdésre ritkán lehet pontos feleletet adni: a „mi lett volna, ha” feletti ábrándozás kimondottan időfecsérlés. így sallang nélkül rögzítettük, amit a rendelkezésre álló okmányok, visszaemlékezések és egyéb vonatkozó anyag bizonyítanak, alátámasztanak. Ezek azt mutatják, hogy a 101. honvéd vadász repülő osztály/ezred hajózó állománya tizenkét hónapon keresztül, egyre romló körülmények között, minden esetben többszörös túlerő ellen harcolva, az utolsó pillanatig a helyén maradt. Különös elismerés, köszönet és hála illeti a műszaki, kiszolgáló és egyéb földi személyzetet, akiknek önzetlen és fáradtságos munkája tette lehetővé a pilóták által elért eredményeket. Mivel a második világháború az eszmék konfliktusa is volt, az egyén többirányú nyomás alatt állhatott talán éveken keresztül, de különösen az utolsó hónapok ellentmondásos eseményeinek a hatása alatt. Ebben már benne volt a katonai győzelem mellett a totális győzelem alkotóeleme, a vesztesre erőszakolandó politikai rendszer is. A hadihelyzet változásával a katonát egy realisztikusabb és sötétebb helyzet meglátása felé sodorta sorsa, felismervén, hogy a jövő nemcsak egy erőszakra épült rendszert, hanem helytállásáért büntetést is tartogat számára. De nem volt ingadozás, nem volt dezertálás a repülőgépvezetők soraiban. A csapatszellem, a katonabecsület kizárt minden bomlasztó befolyást. Kifutottak a hazai földből, a látóhatár végéhez értek, életük legszebb évei múlttá váltak, előttük a soha nem érzett bizonytalanság, de felemelt fejjel, szégyen nélkül tudtak bárkinek a szemébe nézni, mert feladatukat példás odaadással a végsőkig teljesítették. Szükséges ezeket kihangsúlyozni, mert egyes szakírók és történészek igen gyakran csupán a negatívumokra fordítják fényszórójukat és a háború végéig küzdő magyar alakulatokat úgy kívánják bemutatni, mint a németek mellé szegődött szedett-vedett, kisegítő csoportokat. Bár az akkori körülmények között különös jelentősége nem volt, de a valóságban a 101. magyar vadászezred látta el a német birodalom ausztriai szakaszának a légvédelmét az utolsó másfél hónapban és nyújtott harcászati támogatást a földi csapatoknak. A május 2-án kiadott tájékoztató szerint, a németek a keleti arcvonalra fogják összpontosítani katonai erejüket, de ebben az erőfeszítésben a magyar csapatok nem vesznek részt. Mivel az ezred ellátása továbbra is német vonalon történik, a személyi és anyagi biztonság megőrzésére magyar őrségek állítandók fel. Ez utóbbira azért is volt szükség, mert a magukra hagyott, környékbeli hadifogolytáborok lakói megkezdték a fegyveres rablásokat és a tanyák fosztogatását62 Az ezt követő egy-két nap eseményei sem teljesen tisztázottak, de a rendelkezésre álló adatok szerint május 4-én az Eferdingben tartózkodó magyar csatarepülő osztály parancsnokságától egy telefonhívás érkezett, amiben az ezred tudomására adták, hogy az amerikaiak megérkeztek és az osztály fogságba esett. A csatarepülők a raffeldingi repülőtér északnyugati részét használták, tehát a távolság csupán 2-3 kilométer volt. Minden valószínűség szerint ekkor került sor az ezred gépeinek a felgyújtására. A következő dátum, május 5-ike már pontos: ezen a napon, előzetes megbeszélés alapján katonai díszben, hagyományos formaságok között megtörtént a fegyverletétel a repülőtér szélén álló ezredparancsnokság faháza előtt. A tárgyalások alatt Heppes alezredesnek nagy segítségére volt Huszár András zászlós, aki az ezred-tolmács szerepét vette át. A fegyverletételt Beeler alezredes, a 206. műszaki zászlóalj parancsnoka fogadta. Ezt írásban is rögzítették. Az amerikaiakra igen kedvező benyomást tett a fegyelmezett alakulat, balszerencséjében is tiszteletet keltő magatartásával. Megemlítendő, hogy ezen események alatt Heppes ezredparancsnok viselte összes magyar és német kitüntetéseit, s ez az utolsó aktus a lovagiasság szellemében ment végbe. Az előző hetek alacsonytámadásai miatt az ezred személyzete a repülőtértől délre fekvő tanyákon volt szétszórva. Beeler amerikai őrséget rendelt a biztonságukra. Zászlóalja, mint harcoló alakulat, foglyokat nem tarthatott, így Heppes alezredes kérte, 87
