Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)

Erdélyi József: Ejtőernyős

felé. Bertalan azonnal berántotta a kioldó köteleket és látta, hogy az egyik elszakadt. Ez volt Szurgyié. 800 méterről ugrottak: Szurgyi már a fele úton járt és még mindig zuhant. „Itt az első halál”, mondta Kiss Zoltán szomorúan. De ebben a pillanatban kipattant, nem is a mentő, hanem az üzemi háternyő és az ugró minden baj nélkül földet ért. Az, hogy mitől szakadt el a kötél, rejtély maradt. A kötél új volt, nem látszott rajta kopás, csak a szakadás helyén volt egy erős horzsolás, aminek az okát nem tudtuk kideríteni. A gépen sem találtunk semmi olyan alkatrészt, ami a horzsolást okozhatta volna. Mindenesetre ezután más helyre kötöttük be az ernyőket, illetve a köteleket.

Szurgyi nem volt egy kicsit sem megilletődve ettől a légi kalandtól. Azt mondta, úgy hitte, hogy meg akarták tréfálni és nem kötötték be az ernyőt: azért nyitotta ki kézzel, mert arra nem is gondolt, hogy az ernyő nem működik. Látta, hogy van még alatta elég „levegő”, kivárt a nyitással.

Most visszatérek a zuhanó ugráshoz. Erre az időszakra esik az új órákkal való zuhanó ugrások kipróbálása. Néhány rövidebb-hosszabb zuhanás után azzal az elhatározással szálltunk fel ketten Majthényi Imrével, hogy 2000 méterről 500 méterig fogunk zuhanni. Szigorúan tilos volt ennél alacsonyabban nyitni az ernyőt zuhanó ugrásnál a gyakorlatok során. Ezt Bertalan nagyon szigorúan vette és az ez ellen vétőt fél évig nem engedte repülni, ami a repülő pótdíj elvesztését is jelentette. Az a 80 Pengő pedig akkor igen nagy pénz volt, fizetésünknek egy harmada.

Szép, későőszi napsütéses időben, majdnem teljes szélcsendben startoltunk. Csak a pilóta és a gép hajózó szerelője repült velünk. Az utóbbival megbeszéltük, hogy figyel minket és amikor intünk, jelt ad a pilótának, hogy vegye le a gázt. Erre azért volt szükség, mert erős gázadásnál az ugyancsak erős légcsavarszél nagyon megforgatja az ugrót a gép elhagyása után. Az öreg Caproninak vagy 20 percre volt szüksége, míg felkapaszkodott 2000 méterre. Majthényi a nyitott ajtóban ült, lábait a semmibe lógatva. Én a pilóta mellett álltam és figyeltem a magasságmérőt. Elérve a kellő magasságot, én is az ajtóhoz mentem és figyeltük a földön a repülőtér szélzsákját, ami a szél

irányát és erősségét mutatta. A szélzsák alig mozdult, így hát a szél nem erősödött felszállásunk óta. A szél irányával szemben, a repülőtér széle felé közeledtünk. Látom, hogy Majthényi készül, intek a pilóta felé, a motorok csendesednek. Most Majthényi eltűnik, én is, fejjel előre, utána. A kiugrás pillanatában megnyomom a stopperóra gombját. Már előre kiszámítottam, hogy 32 másodpercig kell zuhannom, míg elérem az 500 métert. A kiugrás pillanatában még a csökkenett légcsavarszél is fordít rajtam egyet. Két karomat oldalt kinyújtom, a forgás erre lassul, majd megszűnik és én fejjel lefelé zuhanok tovább. Most meglátom alattam Majthényit, aki hasonfekvő helyzetben lassan forog körbe. A szél a hátamra fordít. Ez nem jó, mert nem látom a földet. Karjaim és lábaim mozgatásával sikerül ismét hasra fordulni. Most ránézek az órára, mert — bár a föld nem közeledik —, úgy érzem, hogy egy örökkévalóság telt el, mióta elhagytam a gépet. Az óra azonban könyörtelenül 15 másodpercet mutat. Most a testem egy egyre gyorsuló ventillátorszerű mozgásba kezd, amit mi „lapos dugóhúzó”-nak nevezünk. Ez igen kellemetlen, sőt veszélyes is lehet, mert ha ilyenkor kell nyitni az ernyőt, összecsavarodhat a zsinórzat és az ernyő ennek következtében lassan és nehezen nyílik. Felhúzom a lábaimat, néhány erőteljes rúgás és csillapodik a forgás. Ránézek az órára: még öt másodperc van hátra. Megragadom a kioldó fogantyúját, és már látom, hogy Majthényi ernyője kirobban alattam. Még várok egy másodpercet — persze ezt már nem az órán nézem —, és meghúzom a kioldó fogantyúját. Hatalmas durranással nyílik az ernyő, vállaim felfogták a rántást és már lábbal lefelé lógok az ernyőn. Majthényi majdnem egy magasságban és talán 30 méterre tőlem utazik velem együtt a föld felé, ahová néhány perc múlva éppen megérkezünk.

Nagy élmény volt, de igen el is fáradtunk. A talajérés után körülbelül tíz perccel az orvos megmérte pulzusunkat, az még mindig 150-et vert. Azt mondta az orvos, hogy ez a zuhanás jobban igénybeveszi a szervezetet, mint a pilótákét a műrepülés. Nem is engedett Bertalan egy hónapban legföljebb egy ilyen ugrást. De elég is volt ebből ennyi. (Folytatása következik.)

46