Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)

Erdélyi József: Ejtőernyős

Egyik sem volt súlyos, de a sérültek már nem tértek vissza.

Az első komoly izgalmat is ezek az ugrások hozták meg. Csordás Károly szakaszvezető Heinecke típusú háternyője nem nyílt ki. Az ernyő szabályszerűen kijött tokjából, de nem terült szét, hanem zászlóként lobogva követte a zuhanó ugrót. Aggódva figyeltük az első ugrását végző katonát. Nagy megkönnyebbülésünkre, mintegy 200 méteres zuhanás után kipattant a mentőernyő tokja és lefékezte az ugró zuhanását. Nem messze tőlünk ért talajt, de nem állt fel. Azt hittük, hogy megsérült és szaladtunk hozzá, de aggodalmunk felesleges volt. Csordás a földön ülve öngyújtójával vesződött, mert sehogy sem sikerült rágyújtania. Mint elmondotta, már a levegőben rá akart gyújtani mentőernyője kinyílása után, de ez az erős légáramlás miatt sehogy sem sikerült. Bertalan mindjárt 10 Pengőt adott neki, ami akkoriban egy hadnagy egynapi fizetése volt (és egy rendfokozat-nélküli egyén ötvennapi zsoldja).

Természetesen azonnal hozzákezdtünk az ejtőernyő különös viselkedésének kivizsgálásához. Először azt hittük, hogy hajtogatási hiba történt. Volt egy fából készült emberformájú babánk, amit Juliskának becéztünk. Ezt használtuk fel a különböző új és javított ernyők kipróbálásánál. Ezzel a babával dobtuk le a furcsa viselkedésű ernyőt, talán egy tucatszor, először szabályszerűen hajtogatva, majd mind hanyagabbul. A végén már csak belegyűrtük a zsákba az ernyőt, de ennek ellenére is kinyílt. Ekkor született meg az a mondás, hogy az ejtőernyő mindig kinyílik... ha akar. Később persze rájöttünk arra, hogy a korszerű ernyők azért készülnek selyemből, hogy az öszszehajtogatott ernyő ne tapadjon össze és azért van az ernyők kupoláján az a parányi, rugó hatására kipattanó ernyőcske, hogy az ernyőkupolát egyenesbe húzza és ne engedje zászlószerűen lobogni, mert ez megakadályozhatja az ernyőkupola kinyílását. Ugyancsak a későbbiek folyamán szomorúan tapasztaltuk, hogy modern ernyővel és a legnagyobb körültekintés mellett is fordulhat elő baleset, ha a szerencsétlen körülmények sorozata találkozik. Még szeencse, hogy az ilyen balesetek gyakorisága csak tízezrelékben volt kifejezhető.

Október hó elején az egyre élesedő felvidéki helyzet miatt a repülőszázadok kitelepültek hadirepülőtereikre, és így az ejtőernyős keret gép nélkül maradt. Ezt az időszakot használta fel Bertalan arra, hogy megpróbálja a keret helyzetét valamiképpen törvényesíteni. Mi

44

ugyanis csak úgy lógtunk a levegőben, mint Mohammed koporsója, mert valójában nem volt közvetlen parancsnokságunk. Fizetésünket és a legszükségesebb legénységi ruházatot a szombathelyi gyalogezredtől kaptuk. Repülő felszerelést — ugyancsak a legszükségesebb mértékben — a repülőtér parancsnoksága adott. A harcgyakorlatokhoz és lövészetekhez szükséges fegyvert és lőszert úgy kellett öszszekoldulni. Mindezek rendezése ügyében utazgatott Bertalan ebben az időben igen sokat, de kevés eredménnyel. A Honvédelmi Minisztériumban nem akarták belátni, hogy az ejtőernyősnek nem csak ugrani kell tudni. Pedig a földi harc kiképzés igen fontos része ennek a szakmának. Itt minden embernek mesterlövésznek, gyakorlaott kézigránátdobónak és robbantómesternek kell lennie, mert csak ilyen tudás birtokában tudják a háborúban a kihelyezett kisebb egységek feladataikat ellátni. Egy ilyenirányú intenzív kiképzés indult meg a repülők távollétének idejében. Bertalan, mint volt árkász, igen jól értett a robbantáshoz, és most azon dolgozott, hogy minden embere megtanuljon ezen a téren önállóan tevékenykedni. Meg is tanult mindenki — tisztek és legénység egyaránt — töltetet kiszámítani, szerelni és robbantani. A lőkiképzés is szorgalmasan folyt és mind többen érték el a mesterlövész szintet. Mindez nem volt könnyű, megfelelő anyag és felszerelés hiányában. A legénység egy része is kicserélődött: négy-öt fő elment, majd ugyanannyi vonult be ezek pótlására. Az újak kiképzését elölről kellett kezdeni.

Október végén visszatértek a repülők és november 2-án megtörtént az első komoly csoportos ugrás négy Caproni Ca. 101-es típusú repülőgépből. Sajnos csak 13 fő tudott ugrani, pedig majdnem az egész létszám belefért volna a gépbe. De csak 13 használható gyakorló ernyőnk volt. Az öreg Heinecke ernyőket nem használtuk már, mert két Ízben fordult elő, hogy az ernyő nem nyílt ki. Baleset ugyan nem történt, mert mind a két ember idejében észbekapott és nyitotta a mentőernyőt, ennek ellenére nem akartuk tovább az Istent kisérteni és kiselejteztük az ernyőket. A csoportos ugrás szépen, balesetmentesen sikerült. Igen nagy élmény volt mindenki számára, még a repülők sem láttak ezelőtt ilyet.

November 3-án végre bevonult Makray Ferenc hadnagy, egy őrmester és három szakaszvezető társaságában. Ezzel ismét teljessé vált a létszám, ami aztán, csekély változással, vég-