Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
Erdélyi József: Ejtőernyős
nél, a repülőtér parancsnokánál és azt hittük, mindjárt ugrani is fogunk. No persze nem ment ez ilyen gyorsan. Először 2-3 napon át szoktató repüléseket kellett végeznünk különböző típsú gépeken, hogy megszokjuk a levegőt. Ezután töb napon keresztül esett az eső és így a mi első ugrásunk egyre csak késett. Közben repültünk sokat. Repülő bajtársaink minden lehetőt elkövettek, hogy megtréfáljanak minket a levegőben végrehajtható meglepetésekkel. Telbisz Imre főhadnagy engem egy kétüléses Bücker Jungmann géppel hátonrepülve vitt Szombathelyről Pápára és vissza, egy kiadós dugóhúzóval fejezte be ezt a nem mindennapi szoktatórepülést. A többiek is kaptak hasonló kóstolókat a repülés örömeiből, de mi álltuk a sarat. Még inkább örültünk is neki, mert részben már úntuk az utazó repüléseket, részben meg tudtuk azt is, hogy még sokkal izgalmasab helyzetekbe kerülhetünk, ha majd egyszer kilépünk a gépből és csak magunkra számíthatunk. így aztán hamarosan elnyertük a pilóták megbecsülését, miután látták, hogy milyen hamar otthon vagyunk a levegőben. Eddig is bizonyos tisztelettel tekintettek ránk, mert mi az ejtőernyő ugrást választottuk hivatásul. Pilóta körökben nem nagyon bíztak az ejtőernyőben. Az volt az általános vélemény, hogy csak akkor használják az ejtőernyőt, ha a gép kigyullad. Egyébként, ha csak egy kis esély is van az életbenmaradásra, nem bízzák,,repülőrongy ”-ra az életüket. így telt el egy hét Szombathelyen. Tevékenységünk inkább szórakozás volt, mint munka, de arra nagyon jó volt, hogy szinte játszva szokjuk meg a levegőt. Augusztus 28-án Bertalan ugrás nélkül távozott, mert a kísérleti keret legénységi tagjainak kiválasztását kellett intéznie. Lelkünkre kötötte, hogy ha ugrásra kerül a sor, azt észszel és körültekintéssel végezzük. Csak semmi vagánykodás, ez volt búcsúszava. Kezdtük megszeretni parancsnokunkat. Kemény, katonás ember volt, de emellett egy vígkedélyű és igen jó bajtársat ismertünk meg benne. Megnyerő egyénisége és szinte atyai gondoskodása lassan feloldotta bennünk azt a visszatartó érzést, aminek oka a közöttünk lévő nagy kor- és rendfokozati különbség volt. Ezt az érzést csak még fokozta az a tudat, hogy Bertalan százados a legmagasabb háborús kitüntetés, a Mária Terézia Rend Lovagkeresztjének tulajdonosa volt. Ezt a kitüntetést Bertalan Árpád még az első Világháborúban, az olasz fronton szerezte. Nem volt még 20 éves sem. Egy bosnyák rohamalakulatnál teljesített akkor szolgálatot mint rohamszakasz parancsnok. Egy éjjeli vállalkozás során sikerült annak a tűzércsoportnak teljes tisztikarát a tisztiétkezdében foglyul ejteni, mely tűzércsoport már régen akadályozta a hadsereg támadását. A tisztek foglyulejtése után az éj leple alatt meg-40 Ejtőernyő hajtogatás
