Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
Lévay Győző: A zuhanóbombázók (Zubók) rövid története
kari ezredes közölte velem, hogy német nyomásra a század megint kimegy a frontra, hiszen ez egy harcedzett alakulat és egyszer már úgy is „le lett írva”. Mikor azt kérdeztem tőle, hogy milyen gépekkel fogunk repülni, legnagyobb meglepetésemre azt válaszolta: a veszprémi bombázó iskolaszázadnál lévő 12 Junkers Ju.87.B.2-es géppel. Közöltem vele, hogy a Ju.87.B.2-es már 1942-ben elavult volt és hogy sebessége 75 kilométerrel lassúbb a D típusénál, páncélzata és fegyverzete pedig sokkal gyengébb. Ráadásul az említett 12 gépet az iskolán alaposan lestrapálták. Én nem vagyok hajlandó embereimet a vágóhídra vinni! Vagy kapok 12 darab Ju.87.D.5-ös gépet, vagy kérem a leváltásomat. Németh ezredes kijelentette, hogy ő nem tudja nekem a gépeket megszerezni, mire én engedélyt kértem arra, hogy ezt személyesen megkísérelhessem a német összekötő parancsnokságon keresztül. Sikerült is egy német vezérkari őrnagy segítségével a kívánt gépek kiutalását elérnem, melyeket a szlovákiai Malackán kell majd átvennünk. Ugyancsak megkaptam kiképzés céljára a Veszprémben lévő 12 darab Ju.87.B.-2-es gépet is, melyeket azonnal átrepültünk Kolozsvárra és megkezdtük velük a század harci kiképzését. Türelmetlenül vártuk, hogy mikor vehetjük át a 12 új gépet Malackán. Március első napjaiban parancsot kaptam, hogy a század Ju.87.B.2-es gépeivel egy a Várpalota környékén tartandó bemutató hadgyakorlaton vegyek részt. A századnak éles bombákkal kel lett volna bemutatót tartania, melyen a Kormányzó Úr és a Vezérkar Főnöke is részt vettek volna, de a gyakorlatból nem lett sémi, mert a Kormányzó Úr és a Vezérkar Főnöke hirtelen Németországba utaztak egy Hitlerrel való találkozásra. Március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Mivel a német megszállás idején éppen Veszprémben tartózkodtam, a repülőtér megszállását mint szemtanú néztem végig, sőt, Podharszky alezredes megkért, hogy mint tolmács működjek közre. Nem sokkal a németek bevonulása után megkaptuk a parancsot a malackai gépek átvételére. Két Junkers Ju.52-es repülőgépet bocsátottak rendelkezésünkre, hogy Malackára áttelepüljünk, ahol 12 darab Junkers Ju.87. D.5-ÖS gépet vettünk át, melyeket zárt kötelékben, egy Szolnokon való feltöltés közbeiktatásával, Kolozsvárra repültünk át. Az új gépekre azonnal felfestettük a magyar felségjelet és a századjelvényt. A gépek В 701 — В 712 számozást nyertek. Lehetőleg minden, a kikép-32 Lévay Győző „Mocsok” kutyája, a későbbi 102. csatarepülő osztályjelvény „erdetije”. zéshez szükséges repülést a B.2-es gépeken végeztük, mert az új gépeket a frontszolgálatra tartogattam. Csak néhány zuhanási gyakorlatot és az MG.151/20 mm-es gépágyúkkal való lőgyakorlatot hajtottuk végre azokkal. Március 19-e után a Szövetséges Hatalmak légitámadásai egyre gyakoribbak lettek. Ugyancsak ekkor indultak meg az úgynevezett „inga” bombázások is, amikor az amerikai bombázók olaszországi támpontjaikról berepültek az ellenséges légterekbe és bombatámadásuk után a Szovjetunióban, Poltava, Mirgorod és Piryatyn repülőterein szálltak le feltöltésre. Június 2-án légiriadót rendeltek el Kolozsvárott. Jelentések szerint nagyobb bombázó kötelékek voltak útban Kolozsvár felé. Az összes Ju.87-es gépeket egy cca. 15 km-re lévő kitérő repülőtérre repültük át. Az amerikai kötelék Kolozsvár vasútállomását támadta meglehetős precizitással, bár sok kár esett az állomáskörnyéki városrészekben is. Sok volt a halálos áldozat a polgári lakosság soraiban. A légiriadó lefúvása után gépeinket visszarepültük Kolozsvár repülőterére. Visszarepülés közben Reményi szakaszvezető egy lányismerőse részére „repülőnapot” rendezett, rácsapás közben egy domb oldalába ütközött és repülőhalált halt. Reményi szakaszvezető halála súlyos veszteség volt a század számára, mert 70-en felüli bevetési számmal egyike volt az eredeti századból még életben lévő harcedzett pilótáknak. Még szerencsének nevezhető, hogy Reményi távirász nélkül repült és így egy emberrel kevesebbet vesztettünk.
