Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)

Lévay Győző: A zuhanóbombázók (Zubók) rövid története

Ju 87D-I

Július közepén az átképzés befejeződött. Egy Junkers Ju.52-es géppel lerepültünk Nikolajevbe, hogy 12 új gépet vegyünk át a század részére. 11 darab Junkers Ju.87.D3-as egy darab Ju.87.D5-ös gépet kaptunk: az előbbiek a szárnyakba beépített dupla MG 17-es, a lövészülésben pedig egy MG.18Z ikergéppuskával voltak felszerelve. A D5-ös típus meglehetősen különbözött a D3-astól: fesztávja 1.20 méterrel, szárnyfelülete pedig 1.60 négyzetméterrel volt nagyobb. Maximális sebessége 387 km/óra. Fegyverzete a szárnyakba épített két MG.151/20 mm. gépágyú és a lövészülésben egy MG.18Z mintájú ikergéppuska. Ebbe a típusba építették be először a zuhanásból kivevő automatát. Mikor a pilóta megnyomta a bombakioldó gombot, ez a szerkezet a gépet automatikusan faroknehézre állította és a gép magától kijött a zuhanásból. Erre azért volt szükség, mert a háború vége felé már nem használtuk a zuhanóféket a folytonosan erősödő légelhárítás miatt. Zuhanófék alkalmazása nélkül a gép sebessége úgy megnőtt, hogy még két kézzel is nehéz volt a gépet a zuhanásból kivenni. Ugyancsak ezen a szérián alkalmazták először a lerobbantható futóművet. Ez a lerobbantható futómű sok pilótát mentett meg az átvágódástól és az azzal járó biztos koponyaalapi töréstől (többek között engem is). A gépeket átvétel után azonnal átfestettük magyar felségjelre és rájuk festettük a századjelvényt is, mely egy pálmafa tetejéről kókuszdiót dobáló vörösfenekű páviánt ábrázolt.

Sajnos még az átképzés alatt szenvedtük az első veszteséget: Arany Mihály tizedes bombavetési gyakorlat közben a gépet a zuhanásból későn kezdte kivenni, így a földbe csapódott és távirászával együtt repülőhalált halt.

Július utolsó hetében a század áttelepült Poltavára, ahol alakulatunkat a német St.G. (Sturzkampfgruppe) 77/11 osztályához osztották be mint annak 4-ik századát. Az osztály parancsnoka a német Leicht Helmut őrnagy (Major) volt, aki 1944-ben hősi halált halt.

Még azon a héten századunk megkezdte bevetéseit. Mivel a század négy rajból állt, egy raj minden negyedik napon pihenőt tartott, amire ekkoriban meglehetősen nagy szükség volt. A sikertelen kurszki csata után az oroszok megkezdték előnyomulásukat, így a Stukáknak bizony sok dolguk akadt. Naponta sohasem repültünk kevesebb mint négy, vagy öt bevetést: a legnagyobb bevetési szám egy napon 11 volt. Arany tizedes elvesztése után — mivel utánpótlásra nem számíthattunk — dr. Szakály János műszaki főhadnagy önként vállalkozott az elvesztett gépszemélyzet pótlására. Szakály, öreg pilóta lévén, hamar elsajátította a Stuka repülését. Szakály távirá-27