Magyar Szárnyak, 1984 (13. évfolyam, 13. szám)
Tassonyi Edőmér: A megerősített I. zlj. harcai Kéthelyen
kmm ßgSmk ■bieMggßfjlg volt, az ágyút otthagyták, mert a zára be volt fagyva. A géppuskát tüzelőállásba rendeltem, a legénységet az ágyúhoz visszarendeltem és elrendeltem, hogy próbálják csákánnyal verni a zárat. Géppuskánk megnyitotta a tüzet az orosz élcsoportokra, de az első lépcsőjük a dombot megkerülve az árokban hasoncsúszva igyekezett az ágyú közelébe férkőzni. Én az ágyútól kb. 50 m-re egy kőkereszt mögé húzódva, amennyire sérült karom megengedte, géppisztollyal lőttem az árkot, hogy az ágyúsoknak időt biztosítsak. Géppuska tűz alatt álltunk, de az alacsonyabb terepszint miatt magasan lőttek. Az ágyú závárzatát sikerült a fagytól kiszabadítani és az utat kartáccsal tűz alá vették. Eközben 9 alacsonytámadó orosz gép jelent meg. A falu útját támadták (a nem létező tartalékokat), egy gép felettünk keringett kb. 200 m. magasságban, de úgy látszik nem ismerte fel a helyzetet és a falú felé távozott. A német szakasz közben beérkezett és a müút mögött támadásra felkészült. Ekkor futott be a Gollath-Hansen gépkocsin, mentegetőzve, hogy a faluban az alacsonytámadás miatt késedelmet szenvedett. Ezalatt az orosz támadás megállt: ugyanis Kiss Zoli tartaléka az oroszt kiverte közelharcban, majd az előnyomuló orosz erőket tűzfegyvereivel a nyílt terepen eredményesen pásztázta. A vérszegény ellentámadásunk, kb. 5 fő velem, a német szakasz, elegendő 76 ЩгШ volt, hogy az oroszoknak a jelet megadja és sebesültjeik egy részét visszahagyva visszavonultak. (Valószínűleg erre a Sári psz. visszafoglalásakor parancsot kaptak, igaz, hogy nem látták, hogy mögöttünk nincsenek tetemes tartalékok!) Ezzel a támadással, ami úgy látszik utolsó kísérlet volt, az orosz feladta, hogy Kéthelyet visszafoglalja. A következő napok aránylag esemény nélkül teltek el. A Garam—Ipoly-i csatákról kósza híreket kaptunk, hogy a ho. ebben a térségben harcban áll. Törekvésem volt, hogy az ezredet egyesítsem, és a két zlj. mielőbb egyesítve kerüljön harcba. A helyzetet Gollath-Hansennak megmagyarázva, Kiss Zolinak a parancsnokságot átadtam, számítva, hogy távollétemben orosz akcióra nem kerül sor. Lajtost Bélá-n a Csallóközben találtam a ho. harcálláspontján. Igen kétségbeesettnek látszott. A helyzetet a Garam-tól К-re reménytelennek látta, és csüggedten mondta, hogy ki tudja, hol lesznek, mi lesz velük másnap! Kivonásunkat a ho. azonnal kieszközölte, mert visszaérkezésemkor rövidesen megkaptam a kivonásra való parancsot. A német ezred külön búcsúparancsban köszönt el, ékes szavakkal méltatta az ejtőernyősöknek a tradicionális magyar katonaerényhez méltó hősi magatartását. Feladatunkat sikeresen végrehajtottuk, derekasan kivettük a részünket az előrefutott orosz ék megállításában: de sikereinkért nagy véráldozattal fizettünk, állományunknak több mint 30 %-át (talán közelebb volt 40-hez) elvesztettük sebesültekben és halottakban. Meg kell jegyeznem, hogy Kéthelyen már csak névleg voltunk ,,ejtőernyősök”, rajonként csak két, jó esetben 3katona volt aki ejtőernyős kiképzésben részesült, a többiek önként jelentkező „feltöltés” volt. Elszállításra Keszthelyen dec. 23-án került sor. Bevagoniroztunk, de forgalmi akadályok miatt szállítmányunk elakadt, így módomban volt öcsémhez, aki Fűzfőn volt a Danuviában főmérnök elugrani, akivel együtt töltöttem a Karácsony estét. Pápai családos tisztjeinket és altisztjeinket gépkocsin Pápára irányítottuk. Krúdy Ádám halála előtt 15 hónappal írt Chirke Jenőnek. (Részletek.) „Hidd el én vagyok a legdühösebb azért, amiért az újságírók, akik minden rendszerben szemetek, sok olyasmit adnak az ember szájába, amit nem mondott, arról nem is beszélve, hogy írnak interjút, anélkül, hogy beszélnének is az emberrel. Sőt még regényt is írnak. Képzelheted milyen is az.” Budapest, 1972. febr. 14.
