Magyar Szárnyak, 1984 (13. évfolyam, 13. szám)

vitéz Belényesi Heppes Aladár: Visszaemlékezés a Magyar Légierők 1944-es harcaira 40 év távlatából

Bf. 109-es vadászgépekkel felszerelt századdal rendelkezett: az egyik század Ferihegyen, a másik Szolnokon állomásozott. Rövidesen kitűnt, hogy a Honi Légvédelmi Parancsnokság jelentő és figyelő szolgálata a vadászegységekkel való együttműködésben teljesen gyakorlatlan volt.

A magyar kormány és a Szövetséges Hatalmak között volt egy titkos egyezmény, mely szerint amerikai bombázók az országot nem támadják. Amennyiben az osztrák és német célok elleni bevetéseknél a magyar légteret megsértenék, sem vadászokat, nem vetünk be ellenük, sem pedig a légvédelmi tüzérség nem tüzel rájuk.

Bár óvóhelyek sűrűn épültek és elsötétítés napirenden volt, a kormány is és a polgári lakosság is ezeket csupán óvatossági intézkedéseknek tekintette. A kurucok bíztak abban, hogy a tárgyalások következtében egy szép napon egy-két százezer amerikai ejtőernyős fog lebegni az égen, akik megszállják az országot: a labancok abban bíztak, hogy a németek csodafegyvereikkel fognak véget vetni a háborúnak. Mindkettő álom volt. Március 19- én a német csapatok megszállták Magyarországot, mivel a kilépés titkos tárgyalásairól természetesen tudomást szereztek. Ezzel a magyar légtérnek a bombázásoktól való megkímélésére vonatkozó egyezmények is érvényüket vesztették.

Lássuk tehát a várható légi összetűzés számszerű összehasonlítását:

Az amerikai 15. Légiflotta Gaál szerint ezidőben átlagosan 1200 bevethető négymotoros bombázóval, többszáz hosszútávú kisérő vadásszal és nagyobb számú angol éjjeli bombázóval rendelkezett. Ezzel szemben állt a már említett két vadász századunk 24 géppel, egy kiképzés alatt álló éjjeli vadász század és a Repülő Kísérleti Intézet 12-12 Me. 210-es géppel, valamint a Repülő Átvételi Bizottság néhány Me. 210-es géppel. A Me. 210-es típus köztudomás szerint védelmi vadász feladatokra könnyű vadász kiséret nélkül nem volt alkalmas.

Márciusban a szórványosan megindult bombázások ellen a ferihegyi vadász század egyszer, 11 géppel került bevetésre, eredmény nélkül, két hősi halott veszteséggel. Áprilisban a rossz irányítás és összmüködési gyakorlatlanság miatt 8 bevetés közül csak kétszer kerültek vadászaink érintkezésbe az amerikaiakkal. Ezt az időszakot Gaál Gyula az 1981-es Magyar Szárnyakban ,,Jó idő várható Budapest felett” című cikkében részletesen tárgyalja.

Az első nagyarányú bombatámadás április 3-án érte Budapestet. Az ennek következtében elszenvedett veszteségek és pusztítás hatására április 6-án a Légierők Parancsnoksága

megbízott engem egy három százados vadász osztály felállításával Veszprémben. A szokásos szervezési papírtologatás elmaradt. Ehelyett a veszprémi repülőtér hadirepülőtérré való berendezése, rejtés, híradás, vezetési rendszer, anyagellátás, lőszer és üzemanyag utánpótlás, áttelepítések, elszállásolások, javító szeroszlop felállítása, stb., stb. a repülőtér parancsnok, Podhradszky Ándor rep. ezredes lelkes támogatásával lázas gyorsasággal haladt előre. A két említett vadász századot Mátyásföldről egy harmadik egészítette ki és május második felében kb. 40 Me. Bf. 109-es géppel mint a m.kir. 101. honvéd légvédelmi vadász repülő osztály bevetésre készen állt. Gaál Gyula a következő időszakot ,.Fehér kereszt és fehér csillag” cikkében az 1983-as Magyar Szárnyakban szintén részletesen tárgyalja.

Szükségesnek tartom itt megemlíteni a később előadandók megértése céljából, hogy az osztály első két bevetése alkalmával nem sikerült kapcsolatot felvenni az amerikai támadókkal. Mindkét esetben 32-32 géppel került bevetésre az osztály, riasztásból, kötelékben való felszállással (május 30-án és június 2-án). Az első bevetésnél, míg kötelékemet mintegy másfél órán keresztül különböző légterekbe küldözgették, addig az amerikaiak már régen elhagyták az ország légterét. Június másodikén az első amerikai ingajárat alkalmával — mikor az amerikai erők Olaszországból indulva a Szovjetunióban szálltak le és — útközben Szegedet, Szolnokot, Miskolcot, Kolozsvárt és Debrecent bombázták, a Honi Légvédelmi Parancsnokság kötelékemet Győrbe irányította, majd ottani eredménytelen bolyongás után Esztergomba, végül Budapestre. Természetesen elkéstünk, érintkezés megint nem volt.

Nem akarom tovább untatni a hallgatóságot részletekkel, így most csak a kiosztott 1. sz. mellékletből idézek pár adatot a támadók és védők hihetetlen számarányára, valamint a szembenálló repgépek minőségére és fegyverzetére vonatkozólag. E számokat alátámasztom a 2. sz. mellékletként kiosztott grafikus ábrázolással, mely összesítve a 20 legnagyobb amerikai bevetést, egyszerűbb prezentálása annak a hihetetlen aránytalanságnak, mely a támadók és védők között fennállott.

Sajnálattal közlöm, hogy nemcsak az ellenséggel szemben voltak hátrányaink. Mivel a következőkben előadandó tények a Hadtörténelmi Múzeum Levéltárában meglévő okmányanyagból, ezredparancsokból, bevetégi jelentésekből kiolvashatók, ezek feltárásával nem árulok el hadititkokat :

A Honi Légvédelmi Parancsnokság részéről helytelen irányítások, helyzetközlések, a veze-11