Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Ormay József: Bánhidi Antal aquarelljei
Csaknem két órája voltunk már a levegőben, szerencsénkre az időjárás nem javult, sőt a felhőplafon kezdett még alacsonyabbra szállni, csökkentek a látási viszonyok. Már-már éreztük az eső szagát, amikor egy harmadrendű út fölött repülve megpillantottunk egy autókaravánt. Pillanatok alatt észrevettük a motortetőkön virító nagy fehér csilagokat, nos ezek csak “amik” lehetnek. Elkezdtünk egészen alacsonyan körözni körülöttük, alig használt zsebkendőinket lobogtatva. Sikerült kellemesen meglepni őket és bebizonyítani, hogy semmiféle ellenséges szándékunk nincs, mert kiugrálva járműveikből egyesek már visszaintegettek nekünk. Ezután jött a spontán elhatározás, hogy mi itt leszállunk a barátságos “ami” katonák mellé, az országút mellett hosszan zöldelő szép, sík mezőre. Mielőtt a leszállást megkíséreltük volna, ellenállhatatlan vágyat éreztünk egy kis utolsó hancúrozásra. A közelben egy magasfeszültségű távvezeték húzódott, elrepültünk alatta, aztán néhány bukóforduló követkövetkezett és csupán kilebegtetés után a földreérés pillanatában vettük észre, hogy a zöld mezőnek nézett pompás leszállóterep mély, felázott szántóföldben kibújt gyönyörű vetés volt. Kigurulás helyett hűséges Bückerünk kerekei mély barázdát vágtak a finom, puha földbe, vagy 40 — 50 méter után mint a rakoncátlan szamár lábai, földbegyökereztek, farát földobta a levegőbe, orrát pedig beledugta a földbe. Kissé körülményes kikászálódás után elfogóink arcán észrevehető volt a csodálkozás magyar egyenruhánk láttán. Még jó, hogy Művész barátom anynyit megtanult a pápai gimnáziumban angol nyelvből, hogy “hungarian”, mert azt megértették. Érdekes, hogy amikor ezt a felejthetetlen visszaemlékezést írom, 1983 április végében járunk, tehát pontosan 38 esztendővel ezelőtt történt ez az eset, mi pedig már 19 évesek voltunk akkor. Ildomosnak tartom tehát, hogy most végre, ennyi idő után mint boldog, nyolc gyermekes családapa és hét unokás nagyapa, arra kérjem Kistelegdy örgy., Helesfai, .Elfogóink arcán észrevehető volt a csodálkozás magyar egyenruhánk láttán. ” kezett. Megkíséreltünk még egy késrepülést is, amit ha Kováts Sándor főoktatónk látott-volna, szégyenében azonnal könnyesre sírta volna magát. Az örömparádénak szánt légi fetrengésünket azonban nyilván megúnta nem műértő nézőközönségünk, mert géppuskáikkal belepörköltek — szerencsére csak figyelmeztetésül — a levegőbe. Mondanom sem kell, hogy ezután gyors leszállás 70 Tevely, Szabó szds. és Orsovay fhdgy. urakat, akik elöljáróim, parancsnokaim voltak és ma is élnek, hogy ne haragudjanak ránk, amiért megszöktünk. Repcsivel azonban sokkal szebb és érdekesebb volt, mint gyalog, jóllehet erre engedélyt nem kaptunk, főleg a németektől. Az illusztrációkat Lengyel Sándor grafikus művész készítette. BÄNHIDI ANTAL AQUARELUEI Különlegesen értékes gyűjteménynyel szaporodott meg a múzeumunk. Tóni Bátyánk 68 darab kb. levelezőlap nagyságú vízfestményét ajándékozta a repülő bajtársaknak. Ezeket írja: “A képeket eredetileg arra szántam, hogyha megírnám kalandos, szép repülő életem történetét, akkor ezeket illusztrációnak lehessen felhasználni. Minden képhez fejezetet kellene írni, hogy az eseményekkel nem ismerős szemlélő azokat megérthesse. De hát most nem ez a cél. Tudom jól, hogy a képek olyanok, mint az írásban a “Schlagwort”. Amint a Schlagwort nem irodalom, úgy ezek a képek sem művésziek. Nem is annak készültek, csak emlékeztetőnek, tájékoztatónak. ” A képsorozat 1920. X. 8. dátummal kezdődik: “pilóta lettem”. Láthatjuk a képeken a “Róma” nevű gépet (1929), a “Justice for Hungary” mérőrepüléseit az Erie tó felett. A sztár szereplő a békebeli képeken a “Gerle”. A “Gerle” Afrikában, a “Gerle”Finnországban, a Pampák felett, a Parana folyó partján, a Matto Grosso felett, stb. 21 kép témája foglalkozik a háborús élményekkel. CR 32-es, Héja és Junkers 52-es gépek szerepelnek főként ezeken a képeken. Az utolsó kép “A szállító század pusztulása Vaszaron” címet viseli (1945. III. 22.). Megilletődve nézzük a Magyar Repülés “óriásának” a keze munkáját. Nemcsak Bánhidi Antal személyes élményei örökítik meg ezek a képek. Ezek a képek repüléstörténetünk mozaikszerű dokumentumai. Tóni Bátyánk! Köszönjük. Gratulálunk a nyolcvanadik esztendődhöz. OrmayJózsef A MAGYAR EJTŐERNYŐSÖK LOVAGKORA 1938—41” címmel egy 34 oldalas tanulmányt kapott a múzeumunk. írója Szokolay Tamás szkv. eje. fhdgy., a kísérleti keretbe tartozó legelsők egyike. Makray Ferenc kezdte el az emlékek rendezését — írja Szokolay. Elvitte egy hirtelen szívroham. Rám hárult a feladat az ő munkájának a végrehajtására. Események, nevek, szívhez szóló bajtársi történetek tárháza ez a tanulmány. Következő évkönyvünkben közölni fogjuk.
