Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Tassonyi Edömér: Az isaszegi harcok
fihsborosjei ti W i’3 jm AJbuda Csepe> Rákospalota 1ЧН1Ш reciatelep Mogyoród ,Cbomor\ fCinkota‘ íruszraiszerrtßh Ь/поК* Kistarcsa. Hagyfapcs, tCrgejajr' BesnyS JUratfalmi rvioldek fora$ztO mozgás lehetetlen volt. A harckocsi ágyúk a tűzfegyverekre vadásztak. A harcok alatt 11 sorozat tűzfegyverünket vesztettük el. A harc kezdetén, a harmadik(P) napon egy előretört harckocsi legénysége, egy előretolt fészket meglepetésszerűen lerohant és hét főt fogságba ejtett, a foglyokkal visszavonult. Tekintettel arra, hogy állományunk Soroksáron igen megcsappant és tekintettel a széles arcvonalra, a nyílt terepre — amelyen ellentámadás nappal óriási veszteségekkel járt volna — fészekszerű hézagos megszállást és helyi tartalékok képzését rendeltem el. Ezeket a helyi tartalékokat azonban a század-parancsnokok a veszteségek pótlására használták fel. A második vagy harmadik éjjel, egy orosz vállalkozás, egy, a magaslaton levő támpontunkat (egy raj) a figyelő leszúrása után kiemelte és a védőállásba befészkelte magát. Lehet, hogy ez egy éjjeli támadás előkészítésére mutatott. Kökény fhdgy. parancsnoksága alatt (gp. szd. pk.) a törzsből 11 fővel ellentámadással a betört oroszokat megfutamította. A sikerhez hoz54 'Szigetszent[cser.zájárult a német tüzérség kiváló közreműködése is. Az “ellentámadást” megsemmisítő tűz, majd hátrafektetett zárótűz előzte meg. A maroknyi ejtőernyős a zárótűzre felzárkózott. 52 cső állott rendelkezésünkre, a tüzér figyelő tiszttel előzetesen vonatkozási pontokban állapodtunk meg és ők a lőelemeket előre kiszámították. Nem csoda, hogy az orosz viszszavonult, ilyen előkészítés után legalább egy zászlóalj ellentámadását várta. A sötétben a katona nem tudja, hogy a géppisztolyos, “üvöltő dervisek” mögött csak légüres tér van! Ha jól emlékszem a harmadik napon, 9 óra tájban, heves ágyútűz kötötte le figyelmünket, kb. 2 km-re Dk-i irányban előttünk széles arcvonalon tűzfüggöny volt (addig nem is tudtuk, hogy ott német állások vannak). Majd láttuk, hogy az orosz gyalogság tömegben nyomul előre. Az állásokat a németek feladták. Kb. 11 óra tájban hatalmas megsemmisítő tüzet kapott a dombtetőn kulcshelyzetben levő század. Párszáz méteres arcvonalon, az ún. “Alföldi tüzér-dandár” volt bevetve, amely könnyű és közepes ütegekből állt. Az 'Monor ЛёЩ volt az egyetlen eset a háború alatt, amikor ilyen, első világháborús méretű tüzérségi tűz alatt álltunk. Betekintésünk a harcálláspontról erre a szektorra nem volt, de az egybefolyó robbanások és a szüntelen moraj azt a benyomást keltette, hogy nem fog élő ember az állásban maradni, annak ellenére, hogy még a lövész gödrökben is rövid alagutak voltak ásva akna-tűz ellen. Pontosan 40 percig morajlott a föld, majd hirtelen halotti csend lett. Ugyanakkor a jobb szárny század rádiója jelentette: “Orosz tömegtámadás, rohamtávolságon a középen.” A német tüzér figyelőhöz fordultam: “Azonnal megsemmisítő tüzet az “A” vonatkozási pontra!” “De ez az Ön saját állása!” — “Ne törődjön vele!” Stopper órámat néztem; 17 másodperc után 52 csőnek a megsemmisítő tüze az állásunkon és az állásunk előtt feküdt; percek után lelassult, majd néhány percig hátra helyezték. Az orosz gyalogságot ez a tűz telibe találta, rohamtávolságon. Az ejtőernyősök lelkesedve mondták nekem — amikor a támadás visszaverése után az állásba kimentem (helyesebben kiszökell-ÍSASZEG ' Jakab szál. 'Jiende wgy hit Sít Uralytúj Sándor szil tVa/kó VaazentlászU 'Uány Gomba-
