Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)

Gaál Gyula: Fehér kereszt és fehér csillag

Az első három forrás korabeli okmányokból való, a lelövési lista közvetlenül a háború után készült a honvédelmi minisztérium légügyi osztálya által és a magyar repülés történetéhez a szerzők bizonyára eredeti iratokat használtak.

Ha a fenti 91-hez hozzátesszük az augusztus 22-én igényelt 5 lelövésből a maradék négyet, akkor 95-öt kapunk. Ha ehhez hozzáadjuk a 2./1. és l./l. századok által jelentett áprilisi légigyőzelmeket (4 igazolt és 4 nem igazolt), akkor a szám 103-ra emelkedik, — ami közel áll az augusztus 22-én elért 98—102. légigyőzelemhez. Természetesen az osztálynál nyilvántartott győzelmekről van szó, mert a 27. ezredparancsban visszautasított 24 lelőtt gép csupán 1945 februárjában jutott az érdekeltek tudomására!

A 8. német vadászhadosztály adatai szerint a honi légvédelem repülői 1944. január 1. és november 30. között 61 négymotoros bombázót, 32 kétmotoros és 14 egymotoros amerikai vadászt lőttek le. Ez összesen 107 gép. A januártól számított időszak arra enged következtetni, hogy ebben talán a Me-210-es nehéz és éjjeli vadász alakulatok áprilisi győzelmei is benne vannak. (61) Ha tehát levonjuk az összes január—május közötti légigyőzelmeket (11 igazolt és 4 nem igazolt) a 107-ből, akkor 92-őt kapunk. Ha ebből elvesszük az ezred megalakulása utáni, szeptember—november hónapokban elért amerikai légigyőzelmeket (7 elismert és 6 nem igazolt), akkor a szám 79-re csökken. Viszont, ha hozzáadjuk ehhez a más forrásokból származó 16 légigyőzelmet — a fenti (c), (d) és (e) alapján — akkor ez 95-re emelkedik. Az augusztus 22-i néggyel együtt: 99. Ezután vegyük a 101. vadász ezred 1944. évi jelentésének a 2. számú mellékletét. Ez a május—augusztusi időszak alatt lelőtt amerikai gépek számát 104-re teszi. Ha ezt összevetjük a fenti a. és b. alatt megadott 75 igazolt és nem igazolt géppel, s ha ehhez hozzáadjuk a c. d. és e. pontok alatti egyéb forrásokat (16 lelövés), akkor a szám 91-re ugrik. Plusz az augusztus 22-i négy, az eredmény 95. Ezt kivonva a 104-ből, a különbség 9 másutt nem szereplő légigyőzelem. De ebben a 2./1. és l./l. századok áprilisi eredményei nincsenek benne.

Végül pedig maga a háború után készült lelövési lista a május—augusztus hónapokban 68 igazolt és 23 nem igazolt amerikai légigyőzelemről tudósít. Ez együtt 91-et tesz ki.

A fentieken belül vannak még más kombinációk is. De a fenti számítgatások valójában nem sokat bizonyítanak, csupán próbálkozások egy realisztikus összeredmény megállapítására. Annyit azonban kétségtelenné tesznek, hogy az osztály által igényelt 90—100 lelövés valószínűnek látszik.

Azonban a számok és számítgatások mögül előbukkanó legfontosabb kérdés az, hogy a források között mi az összekötő kapocs, mi a közös tényező? . . . Erre a felelet az, hogy az alakulatnál nyilvántartott, felterjesztett légigyőzelmek. Ügy az igazolt, mind a nem igazolt és az ezredparancsnok által elismert győzelmek az osztálynál kivizsgálásra kerültek és ennek eredményeként az osztály ezeket az igazolhatóság feltételeinek megfelelőnek találta. (62.) Az összekötő kapocs tehát az osztályszinten való elismerés és az ezt követő felterjesztés. Az egyöntetűség miatt és az érdekelt pilóták igényléseinek méltányos elbírálása szempontjából ez látszik jelenleg a legésszerűbb kritériumnak. Kétségtelen, hogy ez 48

nézet kérdése is és ezért kifogásolhatják, hogy ez lényegesen növeli az osztály légigyőzelmeinek a számát. Viszont, ha az előző mondatot visszafordítjuk, azt is megállapíthatjuk, hogy a különböző mércékkel mért eredmények bizonytalanságot és zavart okoznak, valamint csupán a légierőparancsokban igazolt légigyőzelmekhez való merev ragaszkodás jelentősen csökkenti a már elért eredményeket. Ismételten figyelmet érdemel az a tény, hogy nem azokról a légigyőzelmekről van szó, amiket az igazoló bizottság a nyár folyamán kivizsgált, hanem azokról, amiket a nyár folyamán nem vizsgált ki, hanem hónapokkal később, 1945 elején bírált el.

Ez az írás talán nem sok új anyaggal bővíti a 101. vadászosztály általánosan ismert történetét. A cél azonban részben az, hogy ez az összefoglaló felelevenítse a résztvevők emlékeit és ezen keresztül hozzászólásra, közreműködésre ösztönözze őket. Erre igen nagy szükség van, mert e sorok írójának a szándékában áll a magyar vadász egységek történetének angol nyelven való összeállítása a közeli jövőben. A további várakozás egyre reménytelenebbnek látszik, mert a kérdés ma már az, hogy maradjon-e utánunk egy világnyelven megírt, mondjuk 50—60 százalék teljességű beszámoló a fehérkeresztes vadászokról, vagy pedig hír nélkül, írásban rögzített emlék nélkül haljunk ki egymás után.

Idézzük vissza 1944 nyarát. A nyugalmas nyári reggelbe belehasító szirénák kínzó hangja jelenti be a tiszta égen dübörögve, vésztjóslóan közeledő, többszáz nehézbombázóból álló, acél- és tűzfalanxot, ami fölött több századnyi kísérő vadász figyeli a légteret. A többezernyi személyzet a hatalmas szárnyas csoport viszonylagos biztonságából kémleli az eget és a földet, a lövészek nehézgéppuskáik mögött állva készek az elhárításra. A 10—16 fehérkeresztes Me-109-es pilótája a szakértő szemével méri fel a helyzetet és a hivatásos vadász izgalmával figyeli az egyre nagyobbodó gépek tömegét. A nehéz bevetéseken mindig maga az osztályparancsnok vezeti a pilótáit; nagy részük pár hét alatt érett veteránnál. A nagy, bombáktól terhes testek ott imbolyognak a levegőben. Feszültség. Várják az Öreg Puma parancsát. Várnak, mint egy előőrs, a fősereg közeledtét szemlélve. Az előőrs feladata azonban nem az ellenség megtámadása, ez volt a különbség.

Ez az a különbség, ami a magyar vadászerők tevékenységének a megörökítésére kötelez.

FORRÁSOK ÉS JEGYZETEK:

1. Csanádi Norbert, Nagyváradi Sándor és Winkler László: “A magyar repülés története” (Budapest, 1977). A továbbiakban: MRT.

2. Többek között Veress D. Csaba: “A balatoni csata” (Veszprém, 1976) és “Veszprém megye és a szövetséges hatalmak stratégiai légitámadásai a II. világháborúban" (Veszprém, 1980), a “Repülés” (Budapest) c. folyóiratban megjelent néhány cikk.

3. Többek között a kanadai “Magyar Szárnyak” , az “Air Combat” (USA), “Air Progress” (USA), a “RAF Flying Review” (London), az “Air Pictorial” (London), a “Jagerblatt” (Németország), stb. folyóiratok, valamint Dálnoki Veress Lajos: “Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt” (München, 1972) I. kötet, IX. fejezet.

4. A hírek szerint a hadilevéltár repülő anyaga is hiányos és feltehetően nem mindegyik külföldi intézmény ad szabad kezet a kutatásra.

5. Ez különösen egyes, külföldön élő magyar repülőkre vonatkozik. Külföldi repülő történészek hihetetlennek és érthetetlennek tartják ezt a közömbösséget. (Húsz évvel ezelőtt ez a magatartás még érthető volt.)

6. A megnemértés jellemző példája Sárhidi Gyula hazai történész felhívása a "Magyar Nemzet” 1981. július 7-i számában. Nem ismeretes, hogy Sárhidi kapott-e hasznos információkat, de egyes, kívülálló személyek idétlen hozzászólásai remélhetőleg nem fejezik ki a többség véleményét.