Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
v. Barna Kornél: A Magyar Szárnyak születése - Gaál Gyula: Siegried bejelentkezik
A Magyar Szárnyak születése Ismeretes, hogy a Budapest- Budaörs-i közforgalmi repülőtér 1937. június 20-án, az ott megrendezett nagyméretű nemzetközi jellegű repülőnap keretében nyílt meg a légiforgalom számára. Rendezésére vitéz Háry László repülő alezredes, a “LÜH. KIR” akkori vezetője kapott megbízatást — aki a repülőnap bevételének egy részére azért tartott igényt, hogy ebből régi álmát: A magyar repülő-sajtót megteremthesse. A repülőnap, melynek plakátját Gách Gyurka barátunk tervezte, a siker jegyében zárult, amiről a következő hétfő reggeli lapok nagyrésze részletesen beszámolt; néhányan megemlékeztek Háry Apánk kapcsolatos terveiről is. Egy ilyen napilap kerülhetett a kezeibe egy aznap korán kelt fiatalembernek is — aki máris indult a Hunyadi János út felé, hogy nagy anyagi gondokkal küzdő kis, főleg modellezéssel foglalkozó ifjúsági repülő-folyóirata részére akármilyen szerény támogatást kérhessen. A korán kelő fiatalembert Jánosi Istvánnak hívták — Háry Apánk szobájának az ajtaját meg — mint parancsőrtiszt — magam őriztem. Pista neve nem volt ismeretlen számomra, tudtam, hogy a repülés egy fiatal rajongójával állok szemben. Szándékát gazdámnak jelentettem, Pistát hozzá beengedtem. Kerek negyed órával később Háry Apánk engem is behívott. A következőkben előbb Barkász Emil hmtk. őrnagy, később Szirmai “Pubi” vk. százados kapcsolódtak a beszélgetésbe, amelynek során lelki szemeink előtt kibontakozott a MI ÚJSÁGUNK leendő képe. Pista elemében volt és lelkesedése az összes jelenlevőket magával ragadta. A MI ÚJSÁGUNK leendő címe már kezdetben kialakult; állandóan új ötletek, javaslatok merültek fel — és mindenki minden terhet szívesen vállalt: felhívások szövegezése, a várt anyag elbírálása, stb. Saját magamnak csak az okozott többlet munkát, hogy az időnként érkező országgyűlési képviselőket, kiadóvállalati igazgatókat, stb. megnyugtatva hazaküldjem: a MAGYAR SZÁRNYAK című “Mi Újságunk” már megszületett! Ez a napunk bizony hosszúra nyúlt — de a lényeg már aznap elkészült. Szirmai Pubi irányításával elkészült a felhívásnak a szövege, amellyel Háry Apánk légierőnk minden tagját felszólította, hogy írjanak. Mindenki arról, amihez éppen ért — hogy mindezeket mások is megtudhassák. A beküldendő műszaki vonatkozású dolgok egyenesen Barkász hmtk. őrgy., a katonaiak egyenesen Szirmai vk. százados asztalára kerültek. Kézjegyük Pista számára “imprimatur”-t jelentett; Háry Apánk tőlem egy héten belül két címlaptervet várt — és kapott. Hazamenetel előtt Háry Apánk Pistának a következőket mondotta (szószerint): Fiam, ma reggel hozzánk jöttél, mert úgy érezted, hogy szükséged van reánk. Azóta kisült, hogy nekünk van szükségünk reád, a te lelkesedésedre, a te hitedre. Mivel pedig mindketten közös nagy szerelmünk, a magyar repülés szolgálatára szövetkeztünk, mindketten elmondhatjuk, hogy ma az életünk legjobb vásárját kötöttük meg. Munkádat Isten áldja! Háry Apánknak — mint mindig — ezúttal is igaza volt: a szerződő felek egyike sem csalatkozott. AM. Sz. megindult, terebélyesedett; megalakult — immár saját tőkével — a Magyar Repülő Sajtóvállalat, mely már repülő-szerzők könyveivel adott szakszerű adatokat arról, hogy repülővonalon mi is történt a Don partján, majd hazánk egyre szűkülő légterében. Puritán életére, melyet repülésünk debreceni “Fekete Napja” véletlenül — megkímélt, egy amerikai bomba tett pontot, amely őt felesége és fia társaságában érte. Joga van arra, hogy neve repülésünk majd csak később kiadható “őszinte történetének” egy külön oldalára kerüljön így: JÁNOSI ISTVÁN A MAGYAR REPÜLŐ SAJTÓ MEGTEREMTŐJE. Csupa nagybetűvel. v. Barna Kornél rep. őrgy. GAÁL GYULA: SIEGFRIED BEJELENTKEZIK Az egyik kora hajnali bevetésen a Focke Wulf 189 alig hagyta el az első vonalat, amikor szokatlan erősséggel megszólalt a rádió. A földi állomás hívta a gépet: — Halló, Siegfried! ... Halló, Siegfried! Jelentkezzék! ...— Háromszor adta meg a hívójelet. Mivel a rádió igen hangos volt, Tömő százados hátrafordult, hogy kissé lehalkítsa. Pillantása egészen véletlenül a keretantennára tévedt: pontosan 180 fokkal az ellentétes irányban állt, mint kellett volna. Nem törődött vele, hanem lecsavarta a rádiót és jelentkezett. Parancsot kapott, a felderítés azonnali abbahagyására azzal, hogy tüstént repüljön egy megadott terület fölé és ott derítsen fel egy hidat. Tömő összehúzta a szemöldökét. A földi állomás mindegyik hangját ismerte, de ez ismeretlen volt. Kérte a parancs megismétlését. Az adó megismételte az előbbi utasítást szóról szóra. Amíg beszélt, addig Tömő bemérte az állomást. Az antenna nem hazudott: az eltérés a saját adóállomásától 180 fok volt. Tömő megkérdezte, hogy ki adta ki ezt a parancsot. A hang, a legnagyobb meglepetésére, őt nevezte meg. Nem név szerint, hanem beosztás szerint, mint a harcálláspont parancsnokát. 28 A százados gyorsan ráírta a jegyzettömbjére, hogy “Rádió tilalom!” és megmutatta a személyzetnek. Az iránytűt 90 fokkal elfordította a repülési iránytól, a pilóta azonnal követte. Ezután tömő jelentette, hogy a kapott parancsot végre fogja hajtani és kérte az adót, hogy maradjon állandó vételen. Öt perc múlva hívta az adóállomást. Amikor jelentkezett, bemérte az irányt és a térképen meghúzta a fokot. Megtalálta az adó helyét, húsz kilométerre az arcvonal mögött. Négy bomba volt a gépen. Kiadta a parancsot: irány a rádióállomás! Mosolyogva gondolt az orosz vadászokra, akik már bizonyára türelmetlenül vártak rá a híd fölött. Csak várjanak, ezúttal nem akad cső elé való. A cél egy magányos ház volt, jól látszott mellette az adó antennája. A bombák élesítése után Tömő összdobásra kapcsolta mind a négyet. Az oldás előtt még udvariasan bemondta: — Itt Siegfried! ... A célt megtaláltam és le fogom bombázni! — Ez volt az utolsó emberi hang, amit a rádiós hallott, mert a bombák csaknem elsöpörték az egész házat. Ezzel a módszerrel az oroszok ezen a szakaszon többet nem is próbálkoztak.
