Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Varga László: Emlékezés Dóczy Lórántra és a Repülő Kísérleti Intézetre
nagyon szorosan együttműködött a Dunai Repülőgépgyárral; végezte a szükséges kísérleti repüléseket, segédkezett a fegyverzeti kérdésekben stb. Bizonyos értelemben Dóczyt az a vád is érte, hogy túlságosan magáénak tekinti a Me. 210-et. Emlékszem, hogy ezzel kapcsolatban Heppes Aladár Dóczyt meglátogatta és kifejezte azt a véleményét, hogy a magas műszaki képzettségű Kísérleti Intézet személyzetének nem feladata a légelhárítás. Mint mindenki más, Lóránt is elkövetett következetlenséget. Mikor a Savoia gépek kiselejtezésére (ill. olasz honba való visszaküldésére) került sor, Lóránt volt, aki azt legjobban sürgette. Egy ezzel kapcsolatos bizottsági tárgyaláson Solti Béla mérnök őrnagy megmutatta nekem a gép múltjával kapcsolatos levelezést, okmányokat és felhívta figyelmemet Dóczy egyik iratára, melyben Loló élesen szembeszállt Kenese tbk. véleményével, aki eredetileg a Savoia helyett német gépek beszerzését javasolta. Korábban Lóránt a K. 9. motornak a HD. 22-be való beszerelését, illetve a HD. 22. áttervezését javasolta, amit a WM — úgy tudom — végre is hajtott és az “öreg tehén”-bői nem lett virgonc csikó. Akkor sikerült Lórántot meggyőznöm, hogy eljött az egyfedelű gépek kora. Mindezt, amit írtam, emlékezetből írtam, így bár lényegében helytálló, egyes dolgokat lehet más beállításban is látni. Kétségtelen az, hogy Lóránt új életet hozott a repülés műszaki kérdéseinek megoldásához, kétségtelen, hogy szívósan harcolt a közöny és nem mindig páratlan kritika ellen, viszont ellenvéleményt nem szívesen vett. Bizonyos fokig az akkor annyira divatos diktatúrák terméke volt. Loló kiváló repülő volt és mindent elkövetett, hogy tudását a műszer repülés (“vakolás”) terén tovább fejlessze és hangsúlyozta a teljesítmény megbízható mérésének fontosságát. Hogy úgy mondjam, a rendelkezésre álló anyag 100%-os ismerete és ésszerű használata volt a törekvése. Természtesen a repülés aerodynamikai és szilárdságtani alapelvei nem az ő területe volt és másirányú beállítottsága miatt azokat kevésbé értékelte. De a pilótának kell, hogy legyen e téren is valami alapismerete. A géptervező tőle vár olyan megfigyeléseket, melyek döntőek lehetnek egy-egy típus értékelésénél. Az ún. aeroelasticity, abban a korban nálunk egészen ismeretlen fogalom volt, pedig legalább két Héja balesetnek ez adta magyarázatát, amit én próbáltam hangsúlyozni. De a kevésbé veszélyes “buffeting” is gyakran fellépett s ezeket nálunk egyszerűen rezgésnek vagy rázásnak könyvelték el, ami a céltudatos kiküszöbölésüket meggátolta. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy ember nem képes a repülés összes és fontos vonatkozásait figyelemmel kísérni és megoldani és a műszaki szolgálat megszervezésénél ezt figyelembe kell venni. Viszont igaz az is, hogy a háborús időkben a pillanatnyi helyzettel való mérkőzés fontosabb a jövő kérdéseinél, így érthető, hogy Loló is azokra koncentrálta magát. Tulajdonképpen, ez egy “vicious circle”: háborúban van pénz, de nincs idő az alapvető problémákkal törődni. Békében van idő, de nincs pénz. így Dóczy is tette, amit tudott, ami a legfontosabbnak látszott akkor és nem is lehetett másként. Az ő tevékenysége nélkül sok minden roszszabbul ment volna. Bár ő előtte sokan mások is hangoztatták a műszaki tudás fontosságát, ő volt az, aki annak kifejlesztésére — legalábbis katonai vonatkozásban — szervezetet hozott létre. Mint embert, nehéz lenne őt jellemezni. Én jó viszonyban voltam vele; kisebb nézeteltéréseink voltak, de ez nem gátolta, hogy egymást kölcsönösen becsüljük. Amint a már mondottakból kitűnik, ő bizonyos fokig a munkakörének a megszállottja volt, s ez és a katonai alá- és fölérendeltségi viszony bizonyos fokig aláássa a személyi adottságokat. Kétségtelenül követte a szolgálati szabályzat rendelkezéseit, kétségtelenül törődött beosztottjaival, akik ahogy én láttam, tisztelték őt, s mint a “gazda” szokták emlegetni. Kétségtelenül nyomot hagyott, ahol megfordult és nem sietett elfelejteni az őt érő bírálatokat. Hogy békés viszonyok között hogyan viselkedett volna, azt nehéz megítélni, ez sok, nem egészen helyes tettére, a háborús idő elegendő magyarázatot adott. A Kísérleti Intézetről, Dóczy ottani tevékenységéről, valószínűleg Mérey Imre hmtk. őrnagy tudna részletesebben nyilatkozni, ő volt Dóczy helyettese Ferihegyen, sőt már Csepelen is. Imréről régen nem hallottam, nem tudom, hol él? Hadnagy Domokos hmtk. őrnagy is elég közel állott a Kísérleti Intézethez és ő is tudna sok részletről nyilatkozni. Sajnos ő nem volt a legjobb viszonyban Dóczyval, így nem tudom, mennyire lenne elfogulatlan. RÉGEN, MIKOR MÉG SZÉP, ÚJ VOLT A SZÁRNYAM madár-szememmel sok szép, újat láttam-, láttam, mit — akkor — csak kevés szem látott: gomolyfelhőkből szép mese-világot, telihold-fényénél köztük repültem, elefántcsont volt a világ körül’tem, rejtelmes útjain ámulva szálltam, csodáit látva új csodákra vártam — míg egyszer, íme ott állott előttem Szűzanyánk szobra . . . hold-fénybe-öltözötten, kétezer-méter gomolyból faragva látszott: Ezt maga az Isten faragta! Elefántcsont-tornya a Bibliának, Végső Reménye a múltnak {s a mának) Koronájában hét szép csillag égé’ hátterét magyar nyár festette kékre, lábánál a Tisza ezüstös szála csillogva hullt vissza az éjszakába. Rég volt s azóta rég’ eltört a szárnyam. Soh’sem feledtem, Kit akkor láttam, gyakran fohásszal fordulok Hozzája, Kit láttam — 5 Ki szárnyam tán’ csillanni látta v. Barna Kornél 1982. 25
