Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Ezüst érdemérem
páncéltörő fegyvereket kérek. Lajtos őrgy. tudomásul veszi a kérésemet, de tartalékot nem tud adni, a páncéltörő fegyvereket pedig máshol kellett bevetni. Egyelőre ki kell tartani. Letkés pusztánál erősödik a harci zaj. Az összeköttetés is megszakadt. A köd is leesett. Nem látok semmit. A szovjet azonban a község és a puszta közötti területet erős aknavető és tüzérségi tűz alatt tartja. Lehetetlenné teszi a mozgást. Az az érzésem, hogy a Letkés pusztai védők visszavétele már lehetetlen. A kora délutáni órákban Letkés puszta szovjet kézre került. A védők közül egyetlen ember tudott a tüzérségi és aknavető tűzön átjönni. Elbeszélése szerint a védőket a harckocsik letaposták. Jelentem ezt közvetlenül a hadosztálynak. A hadosztály vezérkari főnök a védőállás visszafoglalására ad parancsot. Jelentem, hogy megítélésem szerint pár órán belül harckocsikkal támogatott szovjet támadással számolok Letkés K-i széle ellen. Egyúttal jelentem, hogy páncéltörő fegyverek nélkül nem támadok. Nem indokolok, nem tartom szükségesnek. Állok Letkés K-i szélén. Teljes a csend. Kezd sötétedni. Jelentkezik nálam gr. Széchenyi testőr százados és jelenti, hogy hozzám osztották be. A hadosztály vezérkari főnök parancsa szerint vele kell az ellentámadást végrehajtani. Létszáma 40 fő, géppuskái nincsenek. Valahogy az az érzésem, nem bízhatok benne. Ezt nem mondtam neki. Visszaküldöm azzal, hogy jelentse, hogy páncéltörő fegyverek nélkül nem támadok. Bizalmatlanságomat igazolva láttam. Gr. Széchenyi az első alkalommal átlovagolt alakulatával a szovjethez. Kinn állok a falu szélen. Távcsővel figyelem a letkési dombokat. Nem látok semmi mozgást. Ismét telefonhoz hívnak. A vezérkari főnök kérdezi, hogy az ellentámadást megkezdtük-e már. Megismétlem, hogy páncéltörő fegyverek nélkül nem támadok. Lajtos hadbírói eljárást helyez kilátásba. Megismétlem, hogy páncéltörő fegyverek nélkül nem támadok. Kiadom a parancsot a reteszállásban lévőknek. Harckocsi támadással számolok rövid időn belül; a harckocsikat lövés nélkül be kell engedni a házak közé, és ott kézigránáttal elintézni. Páncélöklünk kettő van mindössze. Kb. 21 óra van. Eszembe jut, hogy karácsony este van. Kitisztult az idő. Gyönyörűen süt a hold. Ragyog az 14 első csillag is. Csak az áhítat hiányzik, bár eszembe jut, hogy otthon már égnek a karácsonyfán a gyertyák. Valószínű, a többieknek is ez járhat az eszébe. De nem beszélünk. Az eget, a szovjet világító rakéták fénye árasztja el. Vége a nyugalomnak. Ez a támadás kezdete. Harckocsik csikorgása hallatszik. Kezdődik az idegpróba. Hármat látok lassan közeledni. Kísérő gyalogságot nem látok Megállnak. Pár lövést leadnak, de hogy senki se lő, megfordulnak és visszamennek. Megzavarta őket a nagy csend. Ismét a telefonhoz hívnak. Már senki sem beszél se támadásról, se hadbírói eljárásról, a hídfő kiürítésére kapok parancsot. A hidat 24 órakor robbantják. Ránézek az órámra; még két órám van. Őszének kiadom a leplezőjárőrök visszahagyására a parancsot távbeszélőn. Magam visszamegyek a reteszállásba. Itt már mi vagyunk a leplezőjárőr. A támadás is megindult közben. Lassan nyert tért. A házak között nagyon óvatosan követnek bennünket. A hidat a robbantó részleg 24 órakor robbantotta. Az utolsó járőröm már a felrobbantott híd vízbelógó részein kapaszkodott át. Az igazsághoz tartozik, hogy közben az Ipoly jobb partján előretörő szovjet erők mélyen a hídfő hátába kerültek, így annak tartása már nem volt lényeges. Az Ipoly túlsó partján az ezred visszavételét végignézte a hadosztályparancsnok a vezérkari főnökével. Egyik sem említette a parancsmegtagadást. Ebből arra következtettem, hogy a parancsot német nyomásra adták ki. Idéznem kell a hadosztály vezérkari főnökének a sorait, amelyeket a háború befejezése után 38 évvel hozzám intézett ezekkel a harcokkal kapcsolatosan: “A hadosztály gyalogsága belőletek (rep. löv. ezred) és a gránátos ezredből állt. (Stefán Valér a volt testőrökkel.)” ”... a Szt. László hadosztály harcai nem az eje. alakulathoz fűződtek, hanem a rep. lövészekhez. Az ejtőernyősök nem a mi alárendeltségünkben vitézkedtek, a gránátosokat (itestőrök) pedig rövid harc után átvitték a szovjet oldalára parancsnokaik. ” “Ott voltam Szügyivel, amikor az ezred gyülekezett Letkésnél. Arra is emlékszem, hogy könnybe lábadt a szemünk a csapatok fegyelmezettsége láttán EZÜST ÉRDEMÉREM A Repülő Múzeum Archívumában kutatva két dokumentum került a kezembe. Érdekességük az, hogy a Légierőknél elsőnek adományozott Érdemérem (mindennapi szóhasználatban “Magyar Bátorsági Érem”) kiérdemlésének a körülményeivel foglalkoznak. Az alábbiakban közöljük a Budaörsi Reptéren állomásozó Távolfelderítő alakulatok parancsnokságának a nyilatkozatát, majd részleteket közlünk a Balesetkivizsgáló Bizottság repülő szakértőjének a nyilatkozatából. — Szerkesztő 1942. május végén vagy június első napjaiban — a pontos időpontra már nem emlékszem —, a reptéren a megszokott napi élet folyt. Én a központi épület első emeletén lévő parancsnoki irodámban tartózkodtam, ahonnan a reptér területének nagy része áttekinthető volt. Munkám közben felpillantva, szokatlanul élénk mozgást, majd látás-futást észleltem. Ezt követően láttam a mentőautót a leszálló pálya felé indulni és tűzoltó készülékekkel rohantak emberek a leszálló pálya felé. Ezt észlelve az erkélyre mentem tájékozódás végett. Pár pillanattal később, az épület által takart légtérből egy, már alacsonyan, cca. 30—40 m magasságban szálló “Sólyom” típusú repgép tűnt elő, sűrű fekete füstcsóvát húzva maga után, a motorburkoló lemez mögül lángcsóvák csapnak ki ... A gép már sebességét vesztve, imbolyogva, szemmel láthatólag minden irányítás nélkül, egészen a földközelbe került, majd hirtelen a bal szárnyára billenve szárnyvéggel a földhöz csapódott. Óriási füst és láng tört elő a repgép elülső részéből. A földhözcsapódás pillanatában, a hátsó ülésben lévő személy (Lakos Géza) ejtőernyővel a hátán, az ülésből kivágódott és jópár méter buckázás után fekve megállapodott. Pár pillanattal később talpra ugrott és a lángoló géproncshoz rohanva, az első ülésben lévő, a lángoktól és füsttől, nem különben a földhözcsapódástól eszméletlen bajtársát az ülésből kirántotta és magához ölel-
