Magyar Szárnyak, 1980 (9. évfolyam, 9. szám)
Molnár László: Két levél a frontról…
vitéz Molnár László hdgy. 1944. aug. 7-én, szeretett hazája védelmében fölényes erejű amerikai vadászokkal vívott légiharcban hősi halált halt. Mint a Légierők első tisztje — halála után — a Tiszti Arany Vitézségi Éremmel •• __ ^ _ А л ■ _9 шшенек ki. KÉT LEVÉL A ÉRONTRÓL. Megjelent “MAGYAR SZÁRNYAK”-ban, 1944. február 14-én. Molnár László hadnagy — legkiválóbbjaink egyike — szüleinek naplószerűen megküldött levele — hisszük — minden olvasónk számára érdekes, s egyben fényes bizonysága annak, hogy a magyar pilóta nehéz helyzetben is megállja helyét. Drága jó Szüleim! Életem legszebb napjait élvezem ideklnt, s azt akarom, hogy kedves Szüleim is együtt örüljenek velem. A futárgép ugyan már elrepült a postával, de azért megírom ezt a levelet, hogy a holnapután! magával vihesse. Mindenek előtt jói vagyok, egészséges vagyok és mint láthatják, a hangulatom Is remek. De miért is ne volna remek, amikor a szerencse istennője olyan kegyes volt hozzám, hogy kétszeres magyar rekordot sikerült felállítanom... Elmesélem a történetét, mert tudom, hogy örülni fognak. Tegnap szabadvadászatra Indultam. Az idő is, a hangulatom Is barátságtalan. Előbbi felhős, szürke, utóbbi bosszús, mert már hetek óta nem találkoz-Start. Bevetés. Vitéz Molnár László hdgy. tam ellenséggel. Eleinte észak felé repültem, de a felhőalap olyan alacsony, hogy hamarosan keletnek fordítom gépemet. Alattam az első vonalak harca hullámzik, figyelem a mozgalmas képet. A felhőalap lassan 600 méterig emelkedik. Óvatosan repülök, mert újonckísérőm van. Vasútvonal ágazik szét alattunk, követem az északi vonalat és berepülök szovjet területre. Most már még erősebben figyelek, mert minden pillanatban találkozhatunk ellenséges gépekkel. Alig telik el néhány perc, a szürke, északi szemhatáron fekete pontok jelennek meg, mind nagyobbra nőnek, s ahogy rohanva közelednek felénk, már a gépek formáját is ki lehet venni. — Ellenséges bombázók, mögöttük vadászok! — közlöm megfigyelésemet kísérőmmel rádión keresztül. Azután közelebb hívom és szorosan a felhőalap alá húzódunk. A pontok egyre nőnek. Idegeim megfeszülnek, a botkormányon lefordítom a lőbillentyűt. Mintegy 30 ellenséges bombázó viszi halált és pusztítást hozó, súlyos terhet s^ját területünk felé. Mögöttük 10 vöröscsillagos vadász hempereg a levegőben, hogy előnyomulásukat biztosítsa. A következő pillanatban egészen közel egymás mellett suhanunk el ellentétes irányban. — Támadunk! — adom ki a parancsot kísérőmnek és bukófordulóval a gépek közötti hézagban a bombázók alá zuhanok. Kísérőm átvált alattam és velem együtt zuhan a bombázók alá. Hüvelykujjamat a gépágyú gombjára csúsztatom és a célzókészülék elektromos fénypontját ráviszem a hozzám legközelebb eső bombázó hasára. Célzókészülékemben egyre nő a szovjet gép sziluettje, ujjalm türelmetlenül megrándulnak, de le kell győznöm ezt a türelmetlenséget, közelebb... közelebb... nehogy ellenfelem a messziről megnyitott tűz alól kifordulhasson! Már minden részét pontosan ki tudom venni, a szárnyakon látom a vörös csillagot, az az érzésem, hogy mindjárt elütöm... Most!... Összeszorul a markom, цЦа!т lenyomják a gépágyú és a géppuskák gombjait... Tűz!... 4 A sorozat apró, vörös lövedékei bevágódnak a gépbe, láng, füst, korom robban ki belőle, pályája mind meredekebben ível a föld felé és égő fáklyaként zuhan le a mélybe. Gépemet felrántom, jobbra tőlem egy másik szovjet gép zuhan égve a föld felé. Az oltalmazó vadászok körülöttem hemzsegnek. Azon csodálkozom, hogy még egyikkel sem ütköztem össze. Fordulómmal sikerül mögéjük kerülnöm és már ismét zuhanok a bombázók alá. Üjabb áldozatom még közelebb fekszik előttem, mint az előbbi. Mindenhonnan tűzeső fogad, de nem fordítok el, mert remek lőhelyzetben vagyok. Már a hűtőjét is pontosan látom a célzókészülékemben. Tűz... a gép egy kicsit megbillen, balra csavarodik... lángnyelv... utána koromfekete füstcsík... fejre áll, az egész gép már csupán egy zuhanó füstcsóva... Gépemet átrántom felette és amint utánanézek, hatalmas robbanással fröccsen szét a talajon. Mögöttem bosszúra szondázva ugatnak a szovjet vadászok gépágyúi. Éles ívben szembefordulok velük. Merőlegesen nyomom le a gépem, hogy eléjük tudjak lőni. Egyik éppen szemberöpül velem, végighúzom hátán az izzó tűzcsóvát... eltűnik alattam. A többi felülről zuhan rám. Körülöttem tele a levegő foszforcsíkokkal. Igen éles fordulóval sikerül átbújnom közöttük és egy hatalmas rántással mögéjük vágódom. Szétugranak... Ez kellett nekem! Újra a bombázók alá zuhanok, a legközelebbi kissé oldalt fekszik tőlem, lövésze elkeseredetten ontja rám tüzét. A kabinom mellett vágódnak el a sorozatok. Már olyan közel vagyok hozzá, hogy jól látom dühtől elorzult arcát. Ujjalm ráfeszülnek a lőbillentyűre, azután már csak egy kormos villanás látszik a szovjet bombázó helyén, amely mind meredekebb pályán zuhan a havas föld felé. Amíg ismét felhúzok a felhők magasságáig, kísérőmet keresem, de nem látom sehol. Fölöttem négy szovjet vadász húz be a felhőrétegbe, de tőlem balra még látok kettőt. Utánuk fordítok, mire azok zuhanva menekülnek a föld felé. Ebben a pillanatban még látom, valahonnan felülről, két vadász fordul felém. Sebaj — gondolom magamban — most már mégsem értek utói!... És rámegyek az előttem zuhanó kettő közül a jobbszélsőre. Foszforcsíkjaim a kabinja körül füstölögnek. Halálfélelmében a legelképesztőbb vergődésbe kezd. Sorozataim elől többször kifordul, hirtelen le akar borítani... már majdnem elütöm... tűz! A gép tehetetlenül pereg a föld felé és lángolva robban fel a fehér mezőn. Mélyet léiegzem a friss levegőből. Tagjaim, idegeim zsibognak, forgatom a fejem jobbra-balra, de egyetlen gépet sem látok a légtérben... Tekintetem az alattam húzódó havas tújra téved... négy üszkös géproncs lángol odalenn... és most hirtelen felenged bennem a feszültség, ráeszmélek a valóságra: négy légigyőzelmem volt egymásután! Összeszorul a torkom a boldogságtól! Éz rekord! De hol a kísérőm? Hívom rádión, nem jelentkezik... Keresem egy darabig, azután hazafelé veszem az irányt, mert üzemanyagom fogytán van. Repülőterünk fölött négyszer húzok végig egészen alacsonyan billegő szárnyakkal. A földi bajtársak sapkáikat dobálják felém és amikor leszállók, egész tömeg rohanja meg gépemet. Magyarok, németek vegyesen. Ezer kérdéssel ostromolnak, nevetnek, gratulálnak, azután feltűnik a Molders vadászosztály lovagkeresztes parancsnokának karcsú alakja. Elémegyek és büszkén jelentem: Herr Hauptmann, ich melde gehorsamst, vier Abschüsse! Mosolyogva gratulál, kikérdez a részletekről. Én vagyok az első “Vierling", eddig egy felszállásra kettő volt a rekord, mindenki őszinte örömmel gratulál. S hogy teljes legyen az öröm, kísérőm Is megérkezik, ő is billeg... Neki két légigyőzelme volt. Este fáradtan bújtam az ágyba, mert vagy húszszor el kellett mesélnem a légiharc történetét. Képzelhetitek, drága szüleim, hogy milyen boldog vagyok. 68 bevetésemből 12 léglgvőzelmem van s ebből ez az utolsó négyes sorozat, még nemzetközi viszonylatban!^az elsők között van. Számtalan kézcsók és csók Édes jó Szüleim! Leveleimet mostanában naplószerüen fogom írni, mert ritkábban jár hátrafelé a posta. Előző levelem óta ismét áttelepültünk és a szovjet több ízben komoly alacsonytámadásokkal zavarta meg csendes repülőtéri életünket. A támadások eredménye mégis jelentéktelen maradt és így nem is tulajdonítunk nekik Laci
