Magyar Szárnyak, 1980 (9. évfolyam, 9. szám)
Így kezdődött… 1941 júniusában
ményüknek adtak kifejezést, hogy gyermekeinkkel biztosítsuk a múzeum jogfolytonosságát. A válasz erre a következő: a törvények értelmében “örökösödésnek” nincs helye. A “Társaság” ügyeiről a Közgyűlés dönt. A Közgyűlésen pedig, a törvények értelmében, a mindenkori tagok döntenek. Utasították a pénztárost, hogy a kézi kiadásokon felüli összeget kamatozó betét formájában helyezze el. Tagdíjunk a régi: 20.— dollár egy évre. Eddig a felülfizetések biztosították a “Magyar Szárnyak” kiadását. Kérjük bajtársainkat, hogy tegyenek ki magukért úgy, mint eddig, tehetségükhöz mérten. A Közgyűlés időt-rabló hosszúságát többen is kifogásolták. (Vitatkozni viszont a kifogásolók nagyon szeretnek!) A Közgyűlés berekesztése után elkezdődtek a véget nem érő egyéni viták. A józanabb (szellemiekre értve) tagok nem vitáztak. Ők emlékeztek. Gondolatban találkoztunk szétszórt bajtársainkkal. Másnap, vasárnap, az oshawai Magyar Kultúr Klub parkjában piknikeztünk. Késő délután a múzeumba mentünk, ahol a Domonkos házaspár fáradságot nem ismerő vendégszeretetét élvezte a nagyszámú közönség. Feleségeink kifogásolták, hogy a rendezőség nem törődik az ő szórakoztatásukkal, amíg mi “közgyűlésezünk”. (Hiába, igaz az a régi mondás, hogy a házas ember fele harcértékű katona.) Viszontlátásra 1981. augusztus 22 — 23-án. Ormay József vitéz Platthy Árpád örgy volt ungvári reptér parancsnok elbeszélése alapján készült riport — ^ Így kezdődött... 1941 júniusában “Majdnem négy évtized távlatából nehéz minden részletre visszaemlékezni” — mondta Platthy Árpád. “Nehéz szó szerint idézni a 39 évvel ezelőtt hallott kijelentéseket. Igyekszem ezeket értelemszerűen visszaidézni. Az első bevetés története, az utolsó békenapok eseményei élénken élnek emlékezetemben. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy vajon mindenre visszaemlékezhet-e az ember vagy csak azokra az epizódokra emlékezik, amelyek érdeklődésének a középpontjában állottak. Legjobb tudomásom szerint én a következőkre emlékezem”: Még jóval a hadüzenet előtt résztvettem Munkácson a VIII. hadtest parancsnoki értekezletén, v. Szombathelyi Ferenc vezérezredes szólt hozzánk. “Fel kell készülnünk mindenre” — mondta. — “A mi feladatunk az, hogy lábhoz tett fegyverrel vészeljük át ezt a háborút. Feladatunk, hogy felkészüljünk, hogy felfegyverkezzünk. Másként fognak beszélni velünk a háború végén, ha három felfegyverzett hadsereg áll majd mögöttünk. ” Ekkor kaptam parancsot határellenőrző repülésekre. Ez abból állott, hogy egy-két Sólyommal (közelfelderítő repülőgéppel) váltakozó időközökben hajtottunk végre szemfelderítést az orosz határ mentén. Általában jó idő volt az elején. Csak egyszer volt zárt felhőzet. Egyik hazatérő gépünk szlovák reptéren szállt le. Barátságosan fogadták. Feltöltötték “rossz” benzinnel. Nagy motorpuffogásokkal tért haza. Még a német-szovjet konfliktus kitörése előtt ismét volt egy parancsnoki értekezletünk Munkácson. Itt egy magyar kémelhárító alezredes — a németektől kapott felvilágosítás alapján — egy nagyméretű (rajzolt) térképen mutatta be az orosz csapatok felvonulását a magyar határokon. Annak adott kifejezést, hogy támadni akarnak. Ekkor Szombathelyi vezérezredes félbeszakította. Stratégiai és taktikai ismereteink nekünk is vannak, nemcsak a németeknek. Ez a felvonulás a szovjet mélységi tagozódás biztosítását szolgálja — mondotta. A mi háborúba keveredésünkről még nem volt szó, annak ellenére, hogy az újságok írogattak az orosz felvonulásról. A kérdés látszólag már csak az volt, hogy mikor fog a német —szovjet konfliktus elkezdődni. Reggeltől sötétedésig készültség és együtt tartás volt. Egy motor-próbázott raj állandó készültségben állt. így ment ez már a második hete. Megsajnáltam az embereimet és június 26-án, csütörtökön ebéd után elengedtem a századot, az egy készültségi raj kivételével, hogy menjenek strandolni, sétálhassanak a városban, láthassák a lányokat, és hogy pihenjenek. Én is hazamentem. Beültem a fürdőkádba, amikor is csengett a telefon. A reptér rádió-ügyeletese jelentette, hogy most hallotta a rádión, hogy bombázták Kassát. Azonnal kihajtottam a reptérre. Kirendeltem két gépkocsit, hogy szedjék össze az embereket. Ez nem volt könnyű feladat. A hír azonban mindenkit elért. Voltak, akik konflissal jöttek be. Parancs érkezett teljes bevetési készültségre. Bizony csak 5 — 6 óra tájban kerültek az utolsók a reptérre. Nagy örömmel vették a hírét, hogy valami készül. Újabb parancs érkezett: “Mai napra nincs feladat. Reggel 4 órára a szd. parancsnokok érkezzenek a munkácsi reptérre eliga zításra.” Előkészítettem egy Bückert a hajnali útra. Éjjel óriási vihar keletkezett, úgy 2 óra tájban. Villámlőtt, dörgött és ömlött az eső. 4 órakor még mindig esett. “Távmondat” érkezett: “Munkácsi reptér használhatatlan az esőzés miatt. Parancsot távbeszélőn kapja meg.” 7 órakor hívtak a telefonhoz. Bombázást és alacsonytámadást rendeltek el a Kárpátok orosz oldalán lévő három völgyben felderítendő és található célpontokra. Minden rajnak “adtam” egy-egy völgyet. Rajonként indulva, század-kötelékben repültünk a célterületre. A levegőből láttam, még a startolásom után, hogy a 3. raj jobb kísérője a szárnya végére állt, majd átfordult. Ez nem “rádli”volt. így nyolc géppel indultunk első bevetésünkre. A rajparancsnokok (pilóták) a következők voltak: I. raj: a szd. parancsnok, 2. raj: Szervánszky fhdgy, 3. raj: Rigó Miklós hdgy. A Kárpátokban a hegycsúcsok felhőben voltak. Felhőalap alatt, a völgyekben repültük át a határt. Szerencsére e célterület felett aránylag magasabban volt a felhőalap. A rajok a számukra “kiosztott” völgyekbe fordultak, hogy a kijelölt feladatot végrehajtsák. Rajommal berepültünk az “én völgyembe”. Láttam az iparvasút vonalát. Kb. 700 — 800 méter magasból bombáztuk az állomást és a kitérő vágány váltóját. Bombázás után oszlopban repültünk a szűk völgyben a vasút-2
