Magyar Szárnyak, 1980 (9. évfolyam, 9. szám)

vitéz Ghyczy Tihamér: Az első hazatérés

már csak a gép üres vázát és néhány szerterobbant nagyobb darabot látok lefelé zuhanni. Légvédelmi találatot kaphattak és a benzintankok robbantak. Kiugrásra idejük nem volt, de szenvedniük sem kellett, ez a robbanás azonnal végzett velük. Asztalos Ferenc zls. megfigyelő, Mády Zoltán hdp.őrm.pilóta, Csiszár szkv. távirász és Jandrasich szkv. szerelőlövész személyeivel 11-re nőtt a hősi halottaink száma.

Mády “Csöpi” esete még azért is külön tragikus, mert neki egyébként is ez lett volna utolsó bevetése. A hat hadapródunk közül hárman — Kaszás Imre, Mády Zoli és Ormay Józsi — most ősszel a Rep. Akadémiára készültek Kassára, hogy ott tisztekké képezzék őket.

Mády még élete utolsó cselekedetével is jót tett! Amikor az őket ért légvédelmi találat után szándékosan vagy akaratlanul, de gépét a kötelékből félrehúzta, ezzel feltételezhetően nyolc ember életét mentette meg. Ha az

A Caproni 135 Bis. műszerfala.

eredeti követési távolságban marad Móni gépétől, akkor az a hatalmas benzin-robbanás láncreakciószerűen átterjedt volna Móni és a bal kísérő gépére is.

Ennek az eseménynek a látványa bennem is egy olyan reakciót váltott ki, melyet nem hallgathatok el. Előre kell talán bocsátanom, hogy velem született optimizmusom alapján, több mint két esztendei harctéri szolgálatom idején a félelem nem élt bennem tartósan. Az a lehetőség, hogy a háborút nem úszom meg élve, időnként főleg szellemi, de nem érzelmi formában jelentkezett bennem. Bevetéseim kapcsán sok olyan “zabszem’’-helyzetben voltam persze, amikor a hidegvér megőrzéséhez nagy önfeIno kai András szds. század parancsnok.

gyelemre volt szükségem — magyarán kimondva ott ült bennem a félelem —, de Mádyék esete volt egyike legmegrázóbb élményeimnek. Gépük robbanása pillanatában szinte görcsösen megrándult mindkét karom, hogy gépemet és a köteléket elfordítsam. A megsemmisülésnek ily hatalmas látványa a félelemnek szinte egy villámát hasította belém. — Pokoli érzés volt mégis átrepülni azon az oszladozó füstfellegen, melyben a másodpercekkel előbb négy szeretett fiatal bajtársunk semmisült meg.

Ezzel a tragikusan végződő bevetéssel lezárult a 4./1. bombázó “Boszorkány” század 1942. évi harctéri szereplése. Négy hónap leforgása alatt a “boszorkányok” 265 bombázó feladat végrehajtására kaptak parancsot, melyeket összesen 1062 gép bevetésével és kb. 1700 tonna bomba dobásával mind végre is hajtották.

November 10-én Pogány vk.őrgy. aláírásával megérkezik a hazatelepülési parancs. Ennek értelmében a hajózó rész első raja Inokai Bandi vezetése alatt egy szerelőrészleggel Poltawán marad, hogy befejezze átképzését a He 111-es típusra; két raj vezetésem alatt a maradék hat üzemképes géppel hazarepül, valamint hazatelepül vasúti szerelvénnyel az egész alakulat földi részlegének zöme. Feladatunk otthon a létszámot feltölteni, felszerelésünket felújítani és kiegészíteni, rövid szabadságolás után pedig vasúti szállítással Poltawára kivonulva az egész alakulat He 111-es átképzését elvégezni. Századunknak az 1943-as esztendő tavaszi hadműveleti időszakára már modernebb felszereléssel kell újra ütőképesnek lennie.

Nem voltunk elragadtatva a He 111-esre szóló döntéstől. Megbízhatóbb ugyan és nem annyira sebezhető, mint a Ca. 135, de öreg és lassú típus ez is, szintén csak vízszintes vetésre alkalmas. Érthető módon mi már modernebb,

13