Komáromi Református Egyházmegye 1. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 29. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 12. (Debrecen, 2015)
Deáki
Magyar Református Egyház Javainak Tára Státus: anyaegyház Temploma: 1786-ban, a torony 1820-ban épült Lelkészek: Édes Ákos, Édes Réka Gondnokok: Tok László, Jobbágy István B. K. I. A templom A templom kis kertben áll. A torony a hajó elé épített, négyes tagolású félköríves és kör ablakokkal, az oldalaik közepén kicsúcsosodó párkányba épített órahellyel. A sisak nyolcszögletűvé válik, csúcsa alatt gyűrűs, tetején gomb és csillag. A boltozatos hajó a hatszög három oldalával zárul, három oldalán körben ívelt ablakokkal. Mindkét végében karzat, vasoszlopok tartják, mellvédjük pilaszterekkel tagolt, kazettás. A bejárat feletti karzaton orgona, sípjai felül nyitott szekrényben elhelyezettek. A Mózesszék a szószékkel egybeépített, lépcsővel ellátott. Keretbetétes szerkezetű háttámlája magas, alul ívelt támasztékkal, felül esztergált elemekkel és fűrészelt indás lezárással. A szószék kúpos aljú, alján esztergált elem, a kosár sokszögű, tagolt alsó párkány felett elálló végű rozettás pilaszterek, közöttük kitüremkedő sarkú elemeken füzérdísz és 1855 évszám. Háttámlája keretbetétjén csillagok, a szószékkorona függönydíszes, rozettás. Felső részén zárt kúpon két C elem, tetején füzéres urna. Képszám: 20849-868 A10-11. kép P. SZ E. Ürasztali edények és egyéb templomi felszerelés 1. Kehely Ezüst, domború díszítéssel, vésett felirattal. Nyolcszögletű, hegyes csúcsú talpa hasonló szárban folytatódik, rajta kidomborodó rész a nódusz. A kúppá alja kosárszerű, oldala gyűrűsödő, öblös szájú. Díszítés: a talpon és a kúppá alján levéldísz. Felirata: „M deáki reform egyház számára készítette FMIE 1879”. Jelzéssel. Készült: 1870-es évek Méretek: talp átm.: 10,5 cm száj átm.: 8,5 cm m.: 19,4 cm Képszám: 20 829 B18. kép P. SZ. E. 2. Kehely Ezüst, domború díszítéssel, vésett felirattal. Kerek, tárcsás talpa domború szárban folytatódik, a nódusz gömbös, a kúppá alján kosárszerű rész, szája széles gyűrűvel ellátott. Díszítés: domború leveles, hólyagos. Felirata: „A deáki reform, egyházszámára készíttette jobbágy Sándorné 1879”. Jelzéssel. 54