P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)

Bádogedények a református gyülekezetekben

BÁDOGEDÉNYEK A REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKBEN A már sokat idézett zsinati rendelkezések adják a magyarázatot arra, hogy a temp­lomi felszerelési tárgyak között olykor találkozunk bádogból készített termékekkel is. Történeti adatok A bádogosok a fémműves kisipar jellegzetes mesteremberei voltak. Legfontosabb nyersanyaguk a bádog volt, amelynek többféle változatát használták.124 A bádogle­mezből először kiszabták a mintát, majd hajlítással alakították a megfelelő formára. Az elkészült darabokat forrasztással illesztették össze.125 Edényeket, kannákat, beren­dezési tárgyakat készítettek. A falvakban fő termékük a kolomp volt, ezért kolompá- rosoknak is nevezték őket.126 Bádogosokról már a korai időktől kezdve vannak adataink. Mint a többi mesterség művelői, számuk növekedésével a bádogosok is eljutottak arra a fokra, hogy céhet ala­kítsanak. Magyarországon a XVII. században alakult első önálló céhük, ezt a XVIII. században kettő követte, majd a XIX. században újabb négy kapott kiváltságlevelet.127 A XVIII. század első feléből ismerünk árszabásokat, amelyek kolompárokként il­letve bádogosként emlegetik a mesterség űzőit.128 A XVIII. század végi szegedi limitációban a bádogosok munkái között rézből ké­szült edényeket is felsorolnak, „thé vagy kaffe ibrig sárgarézből,” vagyis a bádogosok is dolgoztak olykor rézből, pontosabban sárgarézből. így lehetséges, hogy a rézedé­nyek ismertetésekor bemutatott kisméretű kancsócskák nem sárgarézművesek, ha­nem bádogosok munkái lehetnek. A rézművességnél már említettük, hogy XIX. század közepén az iparművésze­ti kiállításokon bádogosok is résztvettek, akik bronzból, sárgarézből és pakfongból készített tárgyakat mutattak be nagy sikert aratva. Sajnos ezek a munkák nem ma­124 Frecskay János 2001. 24-28. 125 Timaffy László 1991. 266. 126 Dóka Klára 2005. 218. 127 H. Csukás Györgyi 2001. 7. 128 A Mester Emberek Míveinek árazása 2001. A következő helyekről közölnek bádogosokra vonatkozó árszabásokat: Győr 1743, Kassa 1744, Szeged 1765, Csongrád 1781, Veszprém 1794, Zombor 1794. Kaposvár 1812, Szombathely 1812, Veszprém 1813. Sátoraljaújhely 1812. £*> 91

Next

/
Thumbnails
Contents