P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Református egyházművészet
eltörpül minden más érdek. És a kezdet kezdetén a templomoknak, oltároktól, ereklyéktől, szobroktól és képektől sőt aranykelyhektől való megtisztítása idején mintha ellenkezőjét is csinálta volna minden művészi igénynek. (Bár a Zwingli kívánsága szerinti aranykelyhek helyett fa kelyhek használata nem zárja ki a művészi igényt.)”. Az un. művészetellenesség valódi jellegének előhozása után kitért a református egyház tárgyi emlékanyagának jelentőségére: „Ám midőn a templomot minden oda nem való elemtől megtisztította, ugyanakkor igen nagy becsületre méltatta azt, mint a hívek gyülekező helyét, mint az Úrral lélekben találkozás páratlan alkalmát, népiesen az Isten házát.... az úrasztalát és tartozékait, a szószéket, mint az Ige hirdetésének helyét, a Mózesszéket, a padok célszerű berendezését és ami díszt ezután alkalmazott, az a mennyezet festése (nyitott Biblia, csillagos ég stb.) és a templom piacának, a karzat homlokzatának ékesítése körül történt. Minden mozzanaton az a hívő gond és szeretet őrködött, hogy a templom lelki otthon legyen, de a figyelmet el ne terelje az élet Urától, Istenétől.” A templomhoz kapcsolódó művészeti értékek mellett azonnal utalt a liturgikus fel- szerelési tárgyakra is, hiszen a fenti felsorolást az edényekkel kezdi: „Különös gonddal vette körül a két sákramentummal kapcsolatos szentedényeket.........” Az értékekre való figyelemfelhívás után előhozta a múlt századok klenódiumainak megmaradását veszélyeztető körülményeket: „A kifejező művészet alkotásai azonban a múlandóság törvényei alatt állnak. A tűzvész, a víz rombolása, a szélvész porlasztása, földrengés, emberi dúlás és számtalan más ellenség, de maga az anyag belső összetartása és minősége is határt vet ma- radandóságának.” Következő mondatában azonnal megfogalmazta a megmaradás lehetőségeit: „Sokak szeme függvén az egyházművészet alkotásán, ezrek gyülekező helye lévén egy templom, buzgóságának tere egy oltár, hozzáértők is hallgatván az orgona szavát. Ám az alkotó emberi szellemnek, hívő szívnek gondja is van mindannak megmaradására, mit alkotott. A veszedelem idején befedi, elrejti, rombolások után újra megépíti, kijavítja azt, mit a pusztulás fenyeget...” Minden igyekezet, féltő gondoskodás ellenére az utókor nemcsak ép edényekkel, tárgyakkal találkozik, a sérült emlékekre is ráirányította a figyelmet: „Sőt romjaiban, emlékeiben is becses lesz az, mert drága volt az az indulat, amely azt létesítette, generációk telődtek meg azon, mint csatornán keresztül a Lélek erejével. Ezért őriz mindent az utód, a gyülekezet, az alapvetésre is néző, de a szellemi élet folytonosságát is számontartó, a szentek egyességét valóságként szemlélő hívő ember.” Mindezek után jutott el az egyházművészet fogalmának meghatározásáig, amelybe belefoglalta az alkotások múltbéli létrehozatala után a megőrzés területén, majd a jelenben is fennálló feladatokat: 20 <«§
