P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Művészeti stílusok
a XVII. század második felét az erőszakos ellenreformáció jellemezte. A protestánsok háttérbe szorítása a XVIII. században, a csendes ellenreformáció idején is folytatódott. A korszak iparművészetét egyrészt a céhes keretek között alkotó mesterek, másrészt a manufaktúrák megjelenése jellemzi. A XVIII. század közepe a köztudatban rokokóként él, amely „a barokk művészet utolsó, látványos felragyogása”.10 A barokk méltóságteljessége helyett egy játékosabb, könnyedebb, díszítettebb stílus jelentkezik, az előbbi kimértségével, szabályosságával szemben az aszimmetria, a szabálytalanság jellemző rá. A rokokó minden részletet megmozgat, mindent díszítéssel borít. Ez a túldíszítettség nem igazán felelt meg a református vallás szellemiségének, nem véletlen, hogy kevés rokokó stílusú tárgy- gyal találkozhatunk. A barokk és rokokó nyugtalanságával szemben a XVIII. század utolsó negyedében új művészeti stílus jelentkezett, a klasszicizmus. Szépségideálja fennkölt és harmonikus volt, az ókori görög-római alkotásokat tartották követendő példának, ezért oszlopok, vázák, rozetták, függönydíszek jellemzik leginkább. Hazánkban ez az időszak II. József türelmi rendelete nyomán a protestáns felekezetek elnyomásának megszűnését hozta magával. A XIX. század elején a klasszicizmuson belül egy új szakasz következett, amely Napóleon hatására alakult ki, ezt nevezik empire-nek. Jellegzetessége, hogy a görög és római formaelemek mellett egyiptomi motívumokat is használ. Bizonyos komolyság és ünnepélyesség jellemzi, szereti a gazdag aranyozást, a fekete színt. A klasszicizmus harmadik szakasza 1820-50 között közelebb fordult az emberhez.11 A polgári stílusnak tekintett biedermeier, kedélyes, otthonos, meghitt lakásbelsőkben teljesedik ki. A bútorok kialakításában a fa természetes szépségét engedik érvényesülni, a gondos kidolgozás jellemzi őket. A XIX. század közepén a klasszicizmust nem egy újabb művészeti stílus váltja fel, hanem a korábbi stílusokhoz nyúlnak vissza az alkotók. Ez a historizmus időszaka, amely az elmúlt korok stílusainak utánzását, újraélesztését jelenti. Az alkotók igyekeztek pontosan másolni a különböző stílusokat, amelyeket neostílusoknak neveztek el. így beszélhetünk neogótikus, neoreneszánsz, neobarokk formákról és díszítményekről. Amikor az egyes stíluselemek keverednek, eklektikáról beszélünk, amelyet önálló irányzatnak tartottak. Ez a stíluskeveredés nagyjából a századfordulóig tartott, amikor megszületett a szecesszió. A kivonulást, elszakadást jelentő megnevezés a természethez fordulást hozta. A legfőbb díszítőelemek növényiek, hajlékony kígyózó vonalak jellemzik, stilizált 10 Galavics Géza 2001. 398., 408. 11 Koczogh Ákos 1978. 52. 15
