P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)

Kerámiafélék a református templomokban

A következő formai típus a szűkszájú un. korsó. Ezek szintén jelentős számban ismertek az észak-magyarországi gyülekezetek edényei között. Az egyik korsó fő díszítőmotívuma az ugró szarvas, amely a magyar népi kerámiának is kedvelt díszítőeleme volt a XVIII-XIX. században (207. kép).

Ugyanez a díszítményrendszer jelenik meg a pelsőci gyülekezet egyik edényén. Az 1756-os évszámú korsón a koszorúba foglalt sas alkotja a fehér ónmázon a mintát (208. kép).

A formát megtaláljuk a XVII. századi edények között is, de a pelsőci gyülekezet évszám nélküli edénye minden valószínűség szerint a XVIII. század elején készülhetett. Ez is eredetileg céhedény volt, amint a reneszánsz díszítmény között a szokásos koszorúban megjelenő mészáros mesterségjelvények mutatják (209. kép).

A XVIII. század közepén, 1750-ben készült a tiszakarádi korsó. Ennél az edénynél ismét a díszessége a szembeötlő, amely évszám nélkül is mutatja a barokk stílus meghatározó voltát. Az épületek ábrázolása, a kék szín túlsúlya kínai hatást mutat (210. kép)146.

A ládbesenyői korsó díszítményében már a megjelenő színek szűkülése látható. A zöld szín uralja az egész felületet, az öböl közepén egy épület bontakozik ki (211. kép). Alján S jelzéssel ellátott, amely alapján a kisebb felvidéki habán központok közül Szobotisten készülhetett.

A füzéri gyülekezet ónmázas korsója formailag követi a XVIII. századi típust. A díszítmény viszont jelentős változásokat mutat. Az eddig növényi elemekből, virágokból, gránátalmákból álló minta helyét egy geometrikus jellegű, vízszintes sávokból összeálló ornamentika vette át, amely jóval szerényebb mint a korábbiakon (212. kép).

Akadt a későhabán edények között kancsó alakú is, amelynek száját összenyomták, így kiöntőrészt alakítottak ki. Ez a forma nagy méretben is felbukkan a református egyház klenódiumai között a XVIII. században amint azt a túrkevei egyház 1766-os kancsója mutatja (213. kép).

A fennálló edények között kiemelten foglalkozunk az un. bokályformával. Ennek a körte alakú, viszonylag kisméretű edénynek jelentős irodalma van. Maga az elnevezés a kutatók közelmúltbeli megállapítása szerint csak a Székelyföld délkeleti részén volt használatos. A két bemutatásra kerülő bokály közül a szarvasos népi hatást mutat (214. kép). A másik bokályon a kék szín túlsúlya szintén késői jelleget árul el (215. kép).

Az adatok alapján a méretekről is alkothatunk olykor fogalmat. 16 itcés fedeles korsót írtak össze, amely meglehetősen nagyméretű lehetett. Ismerünk ilyeneket, elsősorban céhedényekként készültek, példa a debreceni ötvöscéh által készíttetett szé146 Ezek a kék felhőszerűen elfutó díszű edények a XVIII. század elején már megjelennek.

Lásd: Radványi Diána-Réti László 211. 338-44. 351-353. közölve 362-363.

105