Gömöri Református Egyházmegye 1. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 21. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 7. (Komárom, 2013)
Balogtamási
A magyar református gyülekezetek templomai, felszerelési tárgyai, könyv- és iratanyaga BALOGTAMÁSI - TOMASOVCE A gyülekezet története Neve eredetileg „Damasa” lehetett, bár 1405-ben már Thamasy alakban szerepel. Birtokosai évszázadokon át a Balog nemzetségbeli Széchy család, majd örökösei, a Koháry, illetve Coburg família. Népességének folyamatossága, bár a 16-18. században sokat szenvedett, megmaradt. Lakóinak a száma 397, ebből 263 (66,3%) magyar, 46 (11,6%) szlovák, 14 (7%) roma nemzetiségű. Magyar anyanyelvűek száma: 98 (47%). Felekezetileg: 85 (41%) ref., 35 (29%) r. k., 9 (4%) ev. Státus: Uzapanyit leányegyháza Temploma: 1820-ban épült Lelkész: Gebe László Gondnok: Bódi Sarolta A templom Lépcsősor vezet fel a magaslaton álló templomhoz, amelynek közepén áll a torony. Az alsó részen, a bejárat felett fekete márványtábla, felette tagolt párkány, a felső ablak csúcsíves, felette tagolt, sima párkány. A toronysisak homorú oldalú, lemetszett élű, kettős emelkedésű, tetején gomb és két „S” elem felett aranyozott csillag. A hajó boltozatos, két végében egy-egy faoszlop tartja a barnára festett karzatokat, amelyek alul karéjos deszkával zártak, mellvédjük keretbetétes. Az egyiken orgona szürke festésű szekrényben, amelyek vájatolt oszlopok tagolnak, középen fülkeszerű résszel. A fejezetek aranyozottak, felül aranyozott csigavonalas díszítés, középen hárfa. A szószék fából készült, szűkülő talapzaton áll, ötszögletű keretbetétes megoldású. A falon két deszkalap. A szószékkorona alul tagolt szélű párkányzattal zárt, felette „S” alakú elemek között áttört díszek, tetején áttört felirat „ISTEN”, felette gömb, díszes lezárással. Az úrasztala kerek, kör alakú deszkalapon álló, négy esztergált, aranyozott láb tartja a lapot. A szószékkel szembeni falon a világháborús áldozatok emléktáblája. Képszám: 16.645-661 All-12. kép P Sz. £ - Sz. M. Úrasztali edények és egyéb felszerelési tárgyak 1. Kehely Fém, ezüstözött, domború és vésett díszítéssel, vésett felirattal. Függőleges peremű talpa tagolt, domborúan emelkedik, szára kúpos, alul-felül gyűrűvel. A nódusz balluszteres. A kúppá kuppakosárban ülő tulipánkehely. Díszítés: a talpon levélsor, kis virágok, hólyagok, felül körökben palmetták, a nóduszon keretes gyöngyök, a kuppakosáros nyújtott hólyagok, felette áttört virág és levélsor. A nóduszon vésett vonaldísz és virágok. Felirata a talpon: „Bán Béláné született Bán Apollónia 1902”. Jelzés nélkül. Készült: XIX. század vége Méretek: talp átm.: 13,5 cm; száj átm.: 10,7 cm; m.: 28,2 cm Képszám: 16.681 B19. kép P. Sz £ 2. Kehely Fém, ezüstözött, domború és vésett díszítéssel, vésett felirattal. Függőleges peremű talpa tagolt, domborúan emelkedik, szára kúpos, alul-felül gyűrűvel. A nódusz balluszteres. A kúppá kuppakosárban ülő tulipánkehely. Díszítés: a talpon levélsor, kis virágok, 41