Abaúj-Tornai Református Egyházmegye 1. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 18. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 4. (Debrecen, 2010)
Bódvavendégi
BÓDVAVENDÉGI (HOSÍOVCE) A gyülekezet története A Bódva folyó jobb partján, a Torna patak torkolatánál fekszik. Először 1360-ban említik Vendeghy néven. Földművelésből és mészégetésből éltek. 1964-ben Tornahorvátival (Chorváty) és Tornaújfaluval (Turnianska nová vés) egyesítették Újbódva (Nová Bodva) néven. 1990 óta újra önálló község. Bódvavendégi az ellenreformáció idején megszűnt létezni, mint anyaegyház. Hozzácsatolták Bódvalenkéhez. Csak II. József türelmi rendelete után kezdett magához térni a gyülekezet. 1792. február í-jén a Hernádbüd-i papi konferencián nyert szabadságot arra, hogy a szomszédos hídvégardói ugyancsak filiális (leányegyház) eklézsiával külön prédikátort tarthasson. Korábban „oskolamesterek” működtek Vendégiben. Mivel már ebben az időben Vendéginek oratóriuma és parochiális háza is volt, így megkapta a j ogot arra, hogy prédikátort tarthasson. 1792. március 25-én Nt. Illés Dániel lett az első prédikátora az újjá alakult eklézsiának. Lakóinak a száma: 202, ebből 182 (90,1%) magyar, 19 (9,4%) szlovák (2001) nemzetiségű. Anyanyelv szerint: 187 (92,6%) magyar, 14 (6,9%) szlovák nemzetiségű. Felekezetileg: 119 r. k., 80 ref., 2 gör. kát. Státus: Anyaegyház Temploma: kisebb változata, mint oratórium 1787-ben épült. A jelenlegi templom 1818 és 1825 között készült el. A későbbiekben többször felújították. Lelkész: Dukon András Gondnok: özv. Balázs Károlyné B. K. I. Templom Vaskerítéssel körbevett kertben áll a templom. Tornya a hajóba épített, bejárata fölött kis tetővel, fölötte három ablak, felül a párkányba épített, festett óra. Teteje négyszögletes, lemetszett sarkú, ívelt alsó részen ülő hagymakupola, felül gyűrűvel tagolt tetején gomb és csillag. A hajó téglalap alakú végén a hatszög három oldalával zárul, közepén befalazott körablakon 1787, mindkét oldalán ablakok. Vaskos oszlopok tartják a bejárat előtti boltíves, rakott karzatot, amely három boltívvel áttört. Mennyezete boltozatos, az egyes mezők ornamen- tális díszítéssel ellátva, a hajó végén levő karzatot faragott, csavart faoszlopok tartják, barnára festett mellvédjén balluszter alakú, csillagos fejezetű, alul bojtos tagoló elemek között kitüremkedő végű, téglalap alakú világos mezőkben fák. A karzatra vezető lépcső oldalán hasonló fával díszített elemek. A karzat alatt hasonló alakú mezőkben színes reneszánsz kazettaminta. A karzaton klasszicista stílusú barna alapon aranyozott szekrényben orgona. A Mózsesszék háttámláján szintén hasonló fás festett betét. A padok elején lemetszett sarkú mezőkben klasszicista tájképek fákkal, épületekkel. A szószék egy pillérre helyezett köríves kosarú, alul csipkézett, domború keretbetétszerű elemekkel díszítve, ívelt oldalú háttámla lemezzel. A szószékkorona hatszögletű, dús párkánya fölött háromszög alakú karéjos elemek, közöttük S alakú elemek, tetején begyét sebző pelikán. A szószékkel szemben aranybetűs, fekete világháborús márványtábla. 86<*§