P. Szalay Emőke: Iparművészeti emlékek a drávaszögi, vajdasági, muramelléki és felső-őrségi magyar református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 12. (Debrecen, 2007)
Szerbiai Református Egyház - Boroskannák a Vajdaságban
szont 1804-től kezdve vannak adatok. Az edények előbb említett jellegzetességei, a talpmegoldás, az alig tagolt csőr, a feliratnak elől a csőr alatt történő elhelyezéséhez hasonló két kannát a békés megyei Okányról és Körösladányból ismerjük, 1828-as illetve 1829-es évszámmal, ezek Fauser János munkái.100 Felvetjük, hogy a két újvidéki kanna is az apja nyomdokait követve Fauser János keze alól került ki. A harmadik kisebb méretű kanna kissé kidomborodó talpú, hengeres testű, tagolt kiöntőcsőrrel. Fedele domború, egyenes tetejű, lapított gömb billentővel. Füle gyöngysor díszes. Testén és fedelén kettős vésett vonalak. Néhány jellegzetessége újból Fauser Mátyásra utal, ilyen a fedél köre, az előbbieknél hangsúlyosabb kettős vonalpár a paláston (II. jegyzék 82. 78. kép). A másik 1829-es torzsai kanna kissé kiszélesedő talpú, hengeres testű, tagolt kiöntőcsőrrel. Fedele középen kidomborodik billentője makk alakú, füle szalagfül. Felirat a kiöntőcsőr alatt. Jellegzetessége, hogy teste kissé szűkülő, sima, teljesen dísztelen, füle feltűnően hosszú, billentője makk alakú. Készítési helyét illetően egyelőre nincsenek támpontjaink (II. jegyzék 83. 79. kép). A kannák közül utoljára a magyarittabéi gyülekezet három nagyméretű edényével foglalkozunk, amelyek eltérnek az eddig látott klasszikus kannaformától. A kannák peremes talpúak, kissé bővülő oldalúak, széles nyakúak, alig tagolt kiöntőcsőrrel. Feneküket csak perem szegélyezi, oldaluk csaknem hengeres, kis kiöntőcsövük alig tagolt, fedelükön a billentő váza alakú. Különbség közöttük csupán a méretükben van, egyikük karcsúbb, míg a másik kettő zömökebb forma. Feliratuk szerint 1846-ban készítették mindhármat. Az edények belsejében találjuk az ötszirmú koronás rózsa jelzést, két oldalán G. T betűvel. Hasonló jelzéssel a XIX. század elején egy brassói mester látta el az edényeit, Teutsch Georg, akitől egy ismert edény 1827-ből maradt fenn101 (II. jegyzék 84-85. 80-82. kép). Az utolsó kanna a bácsfeketebegyi gyülekezeté. Kis talpú, majd öblösödő testű, egyenes vonalú nagy kiöntőcsőrrel, domború, fogóval ellátott fedelén billentő. Füle lapos szalagfül. Az edény ugyan évszám nélküli, de formáját tekintve, a csak vonallal határolt peremből induló kiöblösödő, majd összeszűkülő testen az egyenes vonalú nagyméretű kiöntőcső ormótlannak tűnik, amit még fokoz az erősen domborodó tető. Az edény jól érzékelteti, hogy ekkor már az ónedény műfaja idejét múlt, a hagyományos formák kiszorultak, új formák pedig éppen a mesterség hanyatlása miatt nem születtek. Mivel a kanna jelzetlen, így ismét csak analógiákat keresve tehetünk kísérletet készítési helyének és idejének meghatározására. Ilyen nagy kiöntőrésszel ellátott edény a vésztői egyháznál maradt fenn, melyet 1857-ben készítettek.102 Ez az edény jelzéssel ellátott, mely szerint nagyszebeni munka.103 A nagyméretű egyenes kiöntő100 P. Szalay Emőke 1998. 399. 101 Weiner Mihályné 1978. 27. 54. jelzés 102 Áldás, békesség. 1995. 50. 103 Nagyszebenben 1858-ban még három ónöntő mester dolgozott. Weiner Mihályné 1978. 65. 89
