Zempléni Református Egyházmegye 2. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 11. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 3. (Debrecen, 2007)

Nagybári

Nagybári — Vel’ká Bara A gyülekezet története Nagbary néven 1416-ban fordul elő először. A Lónyay, Aspremonti és Kazinczy csa­lád birtokolta. A református gyülekezetei 1611-ben említik, temploma 1801-ben épült, s 1890-ben felújították és részben átépítették (javítva 1939-ben). Státus: Kisbári leányegyháza B.KI. Templom A vaskerítéssel körülvett templom tornya négyszintes, két kör alakú és egy félköríves ablakkal. A sisak kettős gúla alakú, felül enyhén tört, tetején gomb és csillag. A bejárat előtt előtető. A hajó sík, kékre festett, kazettás mennyezetű. A bejárat felőli végén fa karzat. A szószék a hosszanti fal közepére helyezett, a szószékkosár alján bojt. A feljárat és a szószék keretbetétes szerkezetű. A háttámla két szélén pilaszter, közepén fülkeszerű rész, felette tojásdíszes párkányzat. A korona levágott sarkú, négyszögű, alján rojtos, felette csillagok, gömbölyödő tetején gomb. A Mózesszék két szélén pilaszter, keretbetéteiben fülkékben rozetta, tetején esztergált dísz. Az úrasz­tala fából készült négy támasztékos központi lábas, négyszögletes lappal. Negatívszám: 11244-49 A7-8. kép S* M. Ürasztali edények és egyéb felszerelési tárgyak 1. Kehely Sárgaréz, aranyozott, öntött, vésett felirattal. Vízszintes pereme domború tagolt talpban folytatódik. Az alul-felül gyűrűs száron balluszteres nódusz. Tulipánkehely kuppával. Díszítés a talpon domború gyöngysor, a nóduszon domború levélsor. A talp peremén vésett felirat: ,ATARI SCHARA CS ITSINALTATTA A NBARISZ EKLAN 1804. ” Jelzés nélkül. Készült: XIX. század eleje Talp átm.: 10,3 cm száj átm.: 8 cm m.: 20,7 cm Negatívszám: 11252 B13. kép P. Sz E. 2. Kehely Sárgaréz, vésett felirattal. Vízszintes peremű talpa enyhén domborodó, szára sima hengeres, kuppája domború aljú, domború gyűrűs, felette függőleges az oldala, szája kissé kihajló. Talpszélen felirat: „KÉSZÍTETTE MARINOVSZKI VERONIKA OLÁH FERENCZ TANÍTÓ NEJE 1886-IKÉVBEN” Jelzés nélkül. Készült: XIX. század második fele Talp átm.: 12 cm talp átm.: 9,5 cm m.: 20,2 cm Negatívszám: 11251 B14. kép P SK. E.

Next

/
Thumbnails
Contents