Zempléni Református Egyházmegye 1. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 10. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 2. (Debrecen, 2007)

Biste

Biste — Bysta A gyülekezet története 1270-ben Bysta alakban említik először Füzér vár tartozékaként. 2001-ben 170 lakosából 169 szlovák volt. Státus: Alsómihályi leányegyháza. Eleinte Vitány (1611-ben biztosan), majd Füzérka- jata leányegyháza (1620-tól bizonyosan), azután 1841-ig anyaegyház, majd ismét Fü- zérkajata leányegyháza. Református egyházának első említése 1611-ből való, temp­loma a 19. század végén épült (1940-ben javították). Lelkészeinek névsora: Toronyai János 1772-1785 Kozma György 1785—1780 Diószegi Horváth György 1786 Csanádi János 1786—1804 Szalontai Sándor Áron 1804-1841 B. K. I. Templom A vaskerítéses kis kertben álló templom tornya háromszintes, középen kör alakú, felül félköríves záródású ablak, a toronysarkok lemetszettek. A falak az oldalak köze­pén háromszögben kicsúcsosodnak. A toronysisak nyolcszögletű, gúla alakú, tetején gomb és csillag. A hajó sarkai elől szintén lemetszettek. A hajó mindkét oldalán két- két csúcsíves ablak. A hajó bejárat felőli végében két faoszlop tartja a keretbetétes, fogrovatdíszes karzatot. A szószék vakolt, félköríves, korona nélküli. Az úrasztala fa, hatszögletű. A bejáratnál kehely alakú, fából készült lámpa. Negatívszám: 11389-11398, 11407-8 A9-10. kép S* M. Úrasytali edények és egyéb felszerelési tárgyak 1. Kehely Fém, ezüstözött. Többszörös, egyre kisebbedé korongos talpa törés nélkül folytatódik a sima gyűrűs szárban. A kúppá enyhén öblösödő, alul két domború gyűrűvel, kissé kihajló szájpe­remmel. A szájperem alatt fekvő, nyújtott téglalap alakú kereteit rész, a kúppá alján nyújtott vonalú, tagolt, keskenyedő, hólyagok. Jelzés nélkül. Készült: XX. század közepe Talp átm.: 6,8 cm száj átm.: 7,4 cm m.: 17,2 cm Negatívszám: 11400 B43. kép P. SZ E. 2. Pohár Fém, nikkelezett. Kis tagolt talpon ülő, rézsútosan szélesedő oldalú. Testét végig vízszintes hullámos gilusálás díszíti. Jelzése Plated.

Next

/
Thumbnails
Contents