Horvátországi, Szlovéniai és Burgenlandi Református Egyház - Magyar Református Egyház Javainak Tára 8. (Debrecen, 2005)

Baranyai egyházközségek - Sepse

Sepse A gyülekezet története A baranyai dombok között, egy völgyben található Sepse. A legenda szerint azért hívják Sepsének, mert régen senki sem találta, a nevében kétszer is benne van a se szó. Régi település, az oklevelek már 1227-ben említik nevét. A Drávaszögben elterjedő reformáció hatására az itteniek is hamar reformátussá vál­tak. A legrégibb jegyzőkönyv közli a prédikátorok névjegyzékét, közülük első András pap, aki 1659-től szolgált Sepsén. Az innen származó híresebb emberek közül Sepsei P. Vincéről tudunk, aki teológiai tanulmányait Wittembergben végezte, majd 1600-ban a szomszédos Vörösmart pré­dikátora lett. Az anyakönyv vezetését 1765-ben Végh János lelkész kezdte el. A falunak már a 17. században lehetett iskolája. Első tanítója, akire 1719-ben emlé­keztek, a Dósa nevet viselte. A mai templom építésére egy nagy tragédia után kerül sor, ugyanis 1803-ban az isko­la és a templom is leégett. Az új templomot 3 év alatt más helyen, a falu legmagasabb pontján építették fel. 1856-ban felújították a tornyot, 1878-ban Molnár Mihály egy­háztag orgonát készíttetett. Bár az 1991-es háború alatt a templomot találat nem érte, az épület így is elég rossz állapotban van. A tető javítására már sor került, de istentiszteletet a templomban nem tartanak. A templom orgonájának sípjai eltűntek. 1817-ben 843, 1848-ban 681, 1886-ban 662, 1910-ben 538, 1941-ben 413, 1989-ben már csak 140 a református hívek létszáma. A gyülekezeti szolgálatot a szomszédos Karancsról Hajek János és Vörösmartról Iván Géza végzi. Felhasznált irodalom Nagy Endre 1968., Lábadi Károly 1994. 53-56. Uő.: 1996. 395-401., „A bizalom pe­csété alatt” 2004.1.-II. 159-175. 217-219. VGj. Templom A település felett magasodó dombon áll a templom, amelyhez hosszú lépcsősor ve­zet. A torony alja nyitott, felette kis ablak, majd körablak, felül nagyméretű félköríves ablaknyílás. A toronyóra a párkányba épített. A toronysisakon négyszögletes kidudo­rodó tag, felette lanternák, majd gúlaszerűen végződik, tetején gömb és csillag. A to­rony és a templomfal párkányokkal és mezőkkel tagolt. A hajó sarka bemetszett, felette gömb alakú elem. Az ajtó és ablaknyílások felett vájatolt vakolatdíszek. A hajó mindkét oldalát ablakok törik meg. A templombelső dísztelen, fehér síkmennyezetű. A hajó mindkét végén kosáríves nyílásokon szögletes oszlopok tartotta karzat. Felira­tok: „EZ AZ ISTEN HAZA. Építtetett 1806. évben meg újítatott 1882. évben” A márvány és fa szószék kerek oszlopon négyszögletes márvány mellvédű. Az úrasz­tala faragott, esztergályozott, furnérozott fa, ovális. 60

Next

/
Thumbnails
Contents