Horvátországi, Szlovéniai és Burgenlandi Református Egyház - Magyar Református Egyház Javainak Tára 8. (Debrecen, 2005)

Szlovéniai Református Egyház - Szécsiszentlászló

Szécsiszentlászló A gyülekezet története A göcseji határőrterület települése volt az Árpádkorban. A XVI. században tért át a református hitre, ettől kezdve Velemér anyaegyház filiája volt. 1783-ban a hívek ke­vés száma miatt szétváltak, ettől kezdve Szentgyörgyvölgye anyaegyházhoz csatlako­zott. 1865-től lett önálló iskolája. 1920-ban Jugoszláviához csatolták, ahol mint a legnépesebb református falu, isko­lával rendelkező anyaegyház a kercai anyaegyháztól hasonlóan Jugoszláviához került Bükkalj-Domonkosfa, Csekefa, Kisszerdahely, Kapornak-Domafölde és más szórvá­nyok csatíakozásával anyaegyházzá vált. A szécsiszendászlói iskolába a XX. század elején Kovács Imre pancsovai szárma­zású református tanító került, aki összegyűjtötte a határmenti falvakban élő reformá­tusokat, rendszeresen látogatta őket, majd missziói egyházzá szervezte a kis közösséget. Bár pár év múlva Kovács Imrét elhelyezték állásából, munkálkodása eredményes volt, a missziói egyház megerősödött és lelkészt választott, aki 1935- 1947 között Póth Károly volt. A lelkipásztor Szécsiszendászlón lakott. Miután elke­rült onnan, többé nem volt helyben lakó lelkipásztora a gyülekezetnek. Az istentiszteleteket a XX. század közepén az iskola tantermében tartották. A tan­ügyi hatóság azonban 1952-től nem engedélyezte az istentiszteletek megtartását az is­kola épületében. Ekkor egy ideig magánházaknál vagy éppen szénáspajtákban gyűltek össze. A későbbiek folyamán a gyülekezet gondnokának lakatlan házában voltak az istentiszteletek. A gyülekezet 1930-ban elhatározta, hogy templomot épít, mert az iskola akkor már kicsi volt a 80 lelkes közösségnek. 1967-ben készült el az új templom a falu köz­pontjában. Felszentelésére 1968. június 9-én került sor. Szécsiszentlászló lakossága napjainkban is teljes egészében magyar nemzetiségű és nagy többségben református vallású. A szlovéniai szórványban élő 500 körüli református kb. fele a szécsiszendászlói gyülekezetben, a másik fele pedig a többi hat helységben él. Felhasznált irodalom Pataky László 1992. 145-46. 173. 195. V. Gy. Templom A templomban oldalt beépített torony háromszintes hegyes ablakokkal, törtvonalú négy, majd nyolcszögletű toronysisakkal, tetején gomb és csillag. A hajó végében áll a szószék. A hajó mellett kis iroda. Negatívszám: 5837,10.068-9 A39-40. kép PSZ.E. 113

Next

/
Thumbnails
Contents