Református Keresztyén Egyház. Szerbia-Montenegro - Magyar Református Egyház Javainak Tára 7. (Debrecen, 2005)
Bánáti Egyházmegye - Hertelendyfalva
Bánáti egyházmegye ertelendyfalva Vojlovica A gyülekezet története A bukovinai székelyek 1883. március 30-án indulnak el Hadikfalváról, hogy új hazát keressenek maguknak. Még az említett évben a Pancsovától 4 km-re déli irányban fekvő árterületre, a Pancsova és Kovin közötti dunai öblökbe telepedtek le, összesen 4000 bukovinai székely. Hertelendyfalvára Thomka Károly lelkésszel az andrásfalvi mintegy 200 református család került. A templom 1902-ben épül fel Thomka Károly lelkipásztor tervei szerint. A papiak is ekkor épült. A templomot 1977-ben felújították. A gyülekezet lelkipásztorai Thomka Károly, if). Thomka Károly, Thomka Viktor, if). Szabó Zoltán volt. A gyülekezet lélekszáma 1410 fő, lelkipásztora Halász Béla. Felhasznált irodalom Nagy Sivó Zoltán 1999. V.Gy. Az egyházközségjelenlegi épületei Templom Park közepén áll a neoromán stílusú templom. Az eléje épített torony háromszintes, a négyszögletes toronytest felül nyolcszögletessé válik, felül csúcsban végződik. Gúla alakú toronysisakja szintén nyolcszögletű. Tetején gomb és csillag. A hajó falát kettős ablakok tagolják. A hajó boltozatos mennyezetű, apszisa összeszűkül, félkör alakú, a hajónál alacsonyabb, végén található a szimmetrikus alakú, egyszerű szószék, amelyhez faborította hátrészbe elhelyezett ajtón keresztül lehet feljutni, a másik oldalon kis fülke kapott helyet. A bejárat felett díszes fejezetű oszloppárok tartotta félköríves boltozású karzat, amelyet fogrovat, fülkesor és három szirmú virágot ábrázoló stukkódísz- szel láttak el. 158