P. Szalay Emőke: Ónedények a kárpátaljai református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 6. Kárpátaljai Református Egyház 6. (Debrecen, 2004)
Úrasztali boroskannák
lyamán itteni jellegzetesség lesz. Ugyancsak a kassai kannák esetében egyértelműnek látszik a kiöntőcsőr alkalmazásának kizárólagossága, ez a többi központnál a XVIII. század folyamán jelentkezik csupán. Díszűésbeli jellegzetességek Elsőként ismét az erdélyi edényeket tekintjük át. Ezek közül csupán a segesvári edényekről szólhatunk. Itt fő jellegzetességként azt emeljük ki, hogy ezeknek a kannáknak mind a talpa, mind a szájpereme beütött levéldíszes. A XVII. században meghatározó számú eperjesi kannánál megjegyezzük, hogy szinte kivétel nélkül díszítettek voltak. A díszítmények három mintától eltekintve arra mutatnak, hogy az edények eredetileg bizonyosan nem egyházi használatra készültek. Az ábrázolások egyértelműen világiak, lovagok, női és férfi képmások, amelyek a kor ízlésvilágát tükrözik, beleilleszkednek a korban kedvelt ábrázolások sorába. Az egyházi, vallási témák közül az Újszövetségből a Menekülés Egyiptomba jelenete fordul elő. Ugyanakkor az eperjesi kannák között találjuk a két szarvas ábrázolást, amelyek esetében felvetődik, hogy református igény alapján készülhettek. A kassai edények között kevesebb a díszített példány. Még a XVII. századból való a bűnbeesést ábrázoló, valamint a lovagos és a női és férfimellképpel díszített kanna, amelyek az eperjesi kannák díszítéséhez hasonlóan a kornak megfelelők. A XVIII. században jelentős a díszítés nélküli kannák aránya, ezek, úgy tűnik, végigvonulnak az egész századon. Ugyanakkor a század középső harmadában kezd szaporodni a díszített edények száma, amelyeken virágos minta jelenik meg. A díszítmény szerkezetét tekintve az álló virágbokor korábbi, szerepét később átveszi a vízszintes hulláminda. A forma és díszítés elemzése után vizsgálhatjuk az ónkannákat abból a szempontból is, hogy milyen arányban találunk közöttük jeggyel ellátottakat és jelzetleneket. Az eperjesi kannákon egy kivételével mindegyiken találunk jelzést. Más a helyzet a kassai ónkannákkal, ezek között túlnyomó részben jelzetlen edényekkel találkoztunk. Ennek magyarázatát jelenleg nem ismerjük, mindenesetre feltűnő, hogy a XVII. században még a kassai ónkanna gyártók is jelzik termékeiket, de a XVIII. században már alig fordul elő jelzett darab. Ez különösen érvényes a feltehetően a XVIII. század második felében készült edényekre. A fentebbiekben a jegynélküliség magyarázataként felsorolt feltevések közül az első, vagyis, hogy kontár mesterek munkái lennének, bizonyosan elvethető. Valószínűbb az, hogy ebben az időben annyira jellegzetes tárgyak voltak, hogy emiatt eltekintettek jelzésüktől. 58
