Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

P. Szalay Emőke: Ötvösművek és fémedények a kárpátaljai református egyházban - I. Kelyhek, poharak

Az egyszerű formához viszonylag egyszerű díszítés járul, aminek oka valószínűleg a református egyház puritánságában gyökerezik. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a historizmus hatása éppen csak érinti a formáját. Egykét esetben tűnnek fel a neorokokóra utaló jelek, a századforduló táján inkább neoreneszánsz, neoklasszicista-neocopf jegyeket láthatjuk. Figyelemre méltó, hogy neobarokkot alig fedezhettünk fel.

Úgyszintén feltűnő, hogy a kelyhek között szecesszióra utalókat egyáltalán nem találunk. Felmerülhet, hogy az általunk vizsgált terület az ország legkeletibb részeként, az elmaradott területek közé tartozott, ezt tekinthetjük egyik lehetséges magyarázatnak. Másrészt éppen az egyházi edények sorában a boroskancsók között több igen szép szecessziósat is találunk. Valószínűbb tehát, ha inkább abban véljük a szecesszió hiányát az úrasztali borospoharakon, hogy éppen ez az edény részesül kiemelkedő figyelemben, ezért itt ragaszkodnak leginkább a hagyományokhoz.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a XX. század elején a neostílusok elemei a szecesszióban is megmaradtak, sőt ötvöződtek annak jellegzetes elemeivel, és így stílusegyveleg alakult ki. Itt azonban feltehetően nem erről van szó, hiszen ezeken a tárgyakon a szecessziónak egyetlen jelét sem fedezhetjük fel, sem formájukban, sem díszítésükben. Ezért egyértelműnek vehetjük, hogy a historizmushoz sorolhatók e tárgyak, annak késői megnyilvánulásait hordozzák.

Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a református gyülekezetek tulajdonában lévő kelyhek mind visszafogott díszítésűek, a historizmus túlzó megnyilvánulásai nem jelennek meg rajtuk. Ez azért érdemel figyelmet, mivel az egyházművészet problémája a század elején az érdeklődés középpontjába került. A Magyar Iparművészet c. folyóirat sorozatosan vissza-visszatért erre a kérdésre. Talán a legsokrétűbben 1912-ben foglalkoztak ezzel a témával, az általános boncolgatáson túl külön-külön munka szól a fafaragásról, fémmunkákról, üvegfestésről, miseruhákról. Bár természetesen ezek a szerzők a katolikus egyházművészet kérdéseit boncolgatják elsősorban, de Lyka

1924-ben ugyancsak a Krónika fejezetben számolnak be a kiállításáról. Kiemelik, hogy „mintegy nyolc év óta állít ki az iparművészeti kiállításokon és évről évre gazdagabb és tökéletesebben megmunkált kollekciók kerülnek a közönség elé, mely azokat megkedvelte és szívesen vásárolja is. Az Iparművészeti Társulat mostani kiállításán bemutatott munkái, nevezetesen a versenydíjakul és ünnepi emléktárgyakul alkalmas művei a szigorúbb bírálat előtt is derekasan megállhatják helyüket s ezért méltán megérdemlik a sportköröknek járó figyelmet " MAGYAR IPARMŰVÉSZET 1924. 95. 1930-ban a Magyar Iparművészet szintén közöl Kiss Ferenctől tárgyakat, amelyek között két talpas tál, három tál, fedeles serlegek, cukortartó szerepel, domborított díszítéssel, szecessziós és magyaros jelleggel. MAGYAR IPARMŰVÉSZET 1930. 24. tábla. Örvendetesnek tekinthetjük, hogy az ismertetett kehely mellett Kárpátalján más alkotásait is sikerült fellelni, pl. a muzsaji gyülekezetben egy kannából és tálból álló keresztelő készletét.

45