Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)
v. Küllős Imre: A kárpátaljai reformátusok történelmi harangjai
A harang formája, mintázata és a készítés ideje arra utal, hogy valamelyik erdélyi (rettegi) vándor harangöntő készítette. Az egyik helytörténeti forrásunk szerint rettegi Fogarassy Lőrinc öntötte.40 Gálocs Kisharang Bronz, öntött mintasávval, bordákkal, felirattal. A korona fülei lekerekített élű négyszög keresztmetszetűek, könyökkel hajlanak középre. A harangtető lapos, a váll alatt sima, erős bordapár között nagybetűs felirat: ANNO 1781 (A 8-as karakter régies, teteje nyitott.) Alatta kb. azonos szélességű indás-leveles mintasáv van. A harang palástja alig bővül, a harangtest zömök, hornyán egymáshoz közel három sima borda. Pártája terülő, alsó harmadán lépcső. Jelzetlen, készíttetője és készítője ismeretlen. Készült: 1781. A harang a hagyományos formájú fa harangfejhez kovácsoltvas pántokkal kapcsolódik. Az 1808-1809-es összeírás szerint „harangja a régi állapotban van", azaz akkor csak ez az egyetlen harangja volt. Egyháztörténeti forrásunk szerint a kisnemesi egyházközség a XVII. század elején keletkezett, 1759 óta anyaegyház, telkeit a községi birtokosok adták. Az ellenreformáció alatt is megóvták templomukat a katolikus templomfoglalók ellen.41 Ezt a kisharangot az idézett forrás (1931-ben) a gyülekezet javai között megemlíti. Munkács Kisharang (4. kép) Bronz, díszítés nélkül, bordákkal és felirattal. A korona fülei közel kör keresztmetszetűek, a harangtető lapos, a váll enyhén legömbölyített, alatta üres sáv. majd két sima, párhuzamos borda között felirat: FUDIT ME JOSEPHUS FISCHER 1783 ** T.ANDRÁSI X IMRE UR KEDVES ÉLETE PÁRJÁVAL T: GULATSI MÁRIA ASZSZONNYAL MGOK KÖLTSÉGÉN ÖNTETTEK ISTEN DITSŐSÉGÉRE A MNKTSI REFORMATA EKLESIA SZAMARA 1783 (Az elválasztó jel két ujjal mutató kéz.) 40 LEHOCZKY 1996. 514. 41 HARASZY 1931.192-193. 285