Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

v. Küllős Imre: A kárpátaljai reformátusok történelmi harangjai

(Az Ö betűk ékezetei mindkét feliratnál alul vannak, az alsó felirat utolsó előt­ti sorának kezdő karaktere fordított 6-os számjegy, minden N betű fordított.) A harang hornyán sima borda, pártája terülő, lépcsővel kialakított. Készült: 1683. A harangfej ívelt, profilos, könnyített, XIX-XX. századi gyártmány. Meghatározási kísérlet: A szövegből kitűnik, hogy a harang megrendelője Huszt város volt. A ko­ronaváros bevételei nyilván megengedték, hogy a harang önttetéséhez egyéb anyagi forrást ne vegyenek igénybe. A harangon feltüntetett Kökényesdi Demeter hadnagy és Beregi István bíró neveit történeti forrá­sunk is megőrizte.33 Az egyházközség irattárában őrzött levél a harangot II. Rákóczi Ferenc rendeletére készíttetettnek véli.34 Ez természetesen képtelen­ség, hisz II. Rákóczi Ferenc ekkor még gyermek volt. Az már valószínűbb, hogy nevelőapja, Thököly Imre fejedelem rendeletére készült a harang, ugyanis az öntés évében még ő volt Felső-magyarország ura. A harang készítője ismeretlen. Az egyébként nagyon jellegzetes díszítés összehasonlító vizsgálata a későbbiekben talán eredményt hozhat. XVIII. századi harangok Fancsika Kisharang (2. kép) Sárgásfehér fémötvözet, domború díszítéssel, felirattal. A harang felfüggesztésére egyetlen nagy lapos fül szolgál, melynek hossza közel azonos a harangtető átmérőjével. A fül magas korongból indul. A ha­rangtetőnek a korong alól kilátszó része domború, lépcsővel csatlakozik a vállhoz. A váll alatt három párhuzamos sima borda, közöttük két sor felirat: EZ HARANGOT A FAN....AI REF EKKLÉSIA SZÁMÁRA ÖNTETTE G TEL... JÁNOSNÉ VAJI ....ÁLA A M D C C L I X35 (A felirat több helyen olvashatatlan.) A felirat alatt kiemelkedő szalagon domború növényi ornamentika a dí­szítés. A horony kialakítása lépcsőzetes, három sima borda között két lép­cső. A párta kis sugárral hajlik lefelé, oldalán félmagasságban lépcső. Jelzetlen. Készült: 1759. 33 BÉLAY 1997.107. 34 Közli: SIMÁNDI1997. 372. Feloldva: Ez harangot önttette a Fancsikai Ref Ekklésia számára G(róf) Teleki Jánosné Vaji Borbála, 1759. 282

Next

/
Thumbnails
Contents