Beregi Egyházmegye 2. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 3. Kárpátaljai Református Egyház 3. (Budapest, 2001)
Kigyós
1944-ben Kígyósról elhurcoltak 76 férfit, kik közül 28-an nem tértek haza.21 1948-ban lelkipásztorát, Huszti Bélát - aki 1933-tól szolgált ott - perbe fogták és 25 évre ítélték. 1956-ban szabadult és továbbra is itt szolgált 1968-ig. Meghurcoltatása emlékét márvány tábla őrzi a templomban. M. A. Az egyházközség jelenlegi épületei Templom A falu feletti dombon áll a torony nélküli, XIII. század végi - XIV. század eleji templom. A templom nyugati kapuja hornyokkal és pálcatagokkal díszített csúcsíves, déli falában három csúcsíves ablak. Mindkét kapu előtt újonnan épített egyszerű tető. A hajó sík famennyezetes, kék alapon arany csillagokkal díszített. A szabálytalan félköríves diadalívvel elválasztott eredeti boltozató szentély alacsonyabb. Az L alakú karzat faoszlopokon nyugszik, hátsó része empir díszítésű, a mellvéden füzérekkel, szalagfonadékokkal, míg hosszanti része új hozzáépítés, amelyet egyszerű, faragott álkeretbetétek tagolnak. Romantikus stílusú orgonája a nyugati karzaton áll. A szószék a diadalívre épített nyolcszögű, új faborítással, új szószékkoronával. A régi szószékkorona a harangtoronyban áll, amely négyzetes alaprajzú, kétszintes. Negatívszám: 1-9, 6446-55, A13-14. kép Irodalom: Deschmann 1990. 134. P. Sz. E. Egyéb épületek Parókiáját még nem adták vissza, mert részben óvodának, részben iskolának használják. M.A. Úrasztali felszerelési tárgyak 1. Tölcséres pohár Ezüst, vésett felirattal. Sima aljú, kissé behajló, majd szélesedő szájperemű pohár. A szájperem alatt vésett felirat: 21 BOTLIK-DUPKA 1993. 86-87. 59