Máramaros-Ugocsa Egyházmegye - Magyar Református Egyház Javainak Tára 1. Kárpátaljai Református Egyház 1. (Budapest, 1999)

A Máramaros-Ugocsai Egyházmegyében a századok folyamán megszűnt gyülekezetek

S zöllősvégardó 1550-ben tűnik fel a beregi dézsmajegyzékekben. Feltűnő a faluval kapcso­latban az a megjegyzés, hogy - a többi falutól eltérően, melyek 1 forint, vagy 50 dénár szószékpénzt fizettek - Ardónál a Chathedraticum egy esztendőre 7 forint. 1580-ban Nagyszekeresi Domonkos Szeoleos Vég Ardo-i prédikátor 7 forintot adott a dézsma, illetve szószékpénz fejében. A falu dézsmafizetéssel kapcsolatos egyedülálló jogi helyzetére világít rá a bírónak a dézsmások előtt latin nyelven írt nyilatkozata, mely szerint a császárnak soha dézsmát nem szolgáltatott, hanem az mindig a helyi egyhá­zat illette. Még világosabb ebben az ügyben az akkori lelkipásztor magyar- nyelvű levele: „Én Somogyi Benedek Szőlős vég Ardói praedikator adom mindenek tudtára és emlékezetne az en levelemnek rendiben, hogy jövének az mi falunkba Szöllös vég Ardoba a Chiaszar eo felsege bárány desmasi az Vitezlő Urunk Pruszely György (bizonytalan olvasat) és Keczeli Miklós az bárány dezmalasara, de mivel hogy a mi heliünk Zabados volt Cziazarnak semmi nemű dezmat nem attunk, se bárányt, se búzát sem sémién vete- menyből, hanem eleitől fogva az praedikator Zamara jutott mostan is az zamara jut az mint az bíró... testalt felőle sőt en is vagyion húszon két esz­tendeje miolta ezben a heliben jöttem volt lakni én is így értem és úgy éltem soha...nem dezmaltak egiebnak hanem az Prédikátornak. Ennek bizonysá­gára attam eö kegyelmeknek io lelkiismerettel való kezem írását petsetem- mel meg erősitve 6 Juni Anno 1611." A gyülekezetről a XVII. században a fentieknél többet nem is tudunk. Lampe sem említi, viszont 1727-ben az ugocsai traktus anyaegyháza volt, Bökényi János lelkész szolgált benne. 1736-ban, sőt 1765-ben is létezett, mert Szombati Ambrust helyezték ide papnak. A falu XV. században épült templomát a XVI. század második felétől a re­formátusok használták. A templom a XIX. század közepén romladozó álla­potba került. A helység református népe is nagyon megfogyatkozott, mert 1843-ban Bencsik József lelkipásztor Fancsikáról járt át a 35 lelkes kis gyüle­kezetei gondozni. Az 1880-as években a helybeli, a nagyszőllősi és más Ugocsa megyei református nemesek mozgalmat indítottak és gyűjtést szer­veztek a régi templom renoválására. 1912-ben Horthy Vilmos, Horthy Mik­302

Next

/
Thumbnails
Contents