Máramaros-Ugocsa Egyházmegye - Magyar Református Egyház Javainak Tára 1. Kárpátaljai Református Egyház 1. (Budapest, 1999)
Tiszaújlak
T iszaújlak A gyülekezet története A kezdetektől fogva az ugocsai egyházmegyéhez tartozott. 1550-ben ple- banusa volt, aki 14 kalangya és 10 kéve búzát kapott a falu dézsmájából. 1565-ben mindössze 16 jobbágycsalád adózott itt. 1577-ben Sárosoroszi filiá- jaként Csatári Gergely volt a prédikátora. Nagy Éliás bíró vezetésével 46 adózó családfőt írtak itt össze. Ebből következtetve a gyülekezet 230-250 főnyi lehetett. 1578-ban Debreceni Fábián „verbi divini minister" szolgált itt mint anyaegyházban. Leányegyházként hozzátartozott Barkaszó és Rafajnaújfalu is. Dézsmabeli járandósága a három gyülekezetből jelentős mennyiség: 17,5 kalangya búza volt. Az 1580-as években is volt mindig prédikátora, de név szerint nem ismerjük. 1610-ben viszont már újra elvesztette önállóságát a gyülekezet, mert mint Tiszabecs filiája tűnik fel. 1612-ben Miskolczi János tiszabecsi és tiszaújlaki prédikátornak mondta magát. Egészen 1622-ig, tehát 10 esztendőn át szolgált a két gyülekezetben. 1623-ban a két szomszédos gyülekezet együtt iskolát és rektort is tart fenn. Ebben az időben Bondi István tanította a két falu gyermekeit. 1626-tól újra anyaegyház lett, Milotai Lőrincz már csak Újlakban mondja magát „Minister Verbi Dei"-nek. Anyaegyházként érte meg a századfordulót is. Ekkor a beregi egyházmegyéhez tartozott. 1727-ben - szintén ebben az egyházmegyében - Forgolányi János volt a lelkipásztora. 1736-ban - az egyházkerületi jegyzőkönyv szerint - újra az ugocsai egyházmegyében volt. A XVIII. század végén Gálvári Mihály lelkészsége idején - 1780-1785. - erőtelen, gyenge gyülekezet lehetett, mert „ezen kisded egyháznak", több ízben segélyt rendelt a kerület. 1843-ban Kovács János lelkész 283 léleknek a prédikátora. Nagy László tanító 11 fiút és 7 leányt tanított az iskolában. Az 1808-ban keletkezett összeírás szerint „Templom a két út között, az Uttczában Fából vagyon építve, Épült pedig 1552 Esztendőben, és ismét renováltatott 1798-ban, egy kis Tor- nyocskával, mely a templomhoz vagyon ragasztva." Újabb kiadványokban viszont az áll, hogy a templom 1727-ben - egy sóraktár átalakításával épült. 1946-ban a nagy árvíz idején a templomban a szószék közepéig állott a víz. A község lakosainak a száma 1991-ben 3.500 fő volt. Ebből magyar 3.180 fő. A református gyülekezet lélekszáma 900-1.000 lélek között van. Kovács Zol243