Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-07-12 / 14. szám
Most pedig •nJót cselekedtél a te szolgáddal, Uram, a te igéd szerint. Az okosságnak és tudománynak drága voltára taniiS meg engem, inert hiszek a l'e parancsolataidnak- Minekelötte megalázta.tam, tévelyegtem vala; most pedig vigyázok a te szódra.« (Zsoltár 119:65—67.) Kálvin János meggyőződése és tanítása, hogy minket egymástól egyéni tévelygéseink választanak el. Az embert a bűn megrontotta. Szellemi romlottságának súlyos és tragikus következménye, hogy magában hordozza a tévelygés lehetőségét, sőt. magát a tévelygés tényét. Ebben az a legveszedelmesebb, hogy az ember mindenkiről kész azt hinni, hogy tévelygő, csak magáról nem. Hány emberről sütötték már rá mások a tévelygést, de milyen ritka eset, hogy valaki előálljon és azt mondja: tévedtem, tévelygő voltam. Isten pedig az ő Igéje és Szentlelke által ennek az ismeretére is el akar minket vezetni. Nem tudunk addig beleilleszkedni Isten rendjébe, résztvenni az Ő munkájában, hinni parancsolatainak, engedelmeskedni Igéjének, gyönyörködni rendeléseiben, míg be nem ismerjük és be nem valljuk a magunk tévelygő mivoltát. Miben mutatkozik meg az ember tévelygése? Legelőször is abban, hogy nem jól látja a dolgokat. Mintha bandzsa lenne az ember: ferdén lát, nem jól lát. Nem akkora és nem olyan a világ, mint amekkorának és amilyennek látja... Aztán nem jól hall. Nem hall meg mindent, meg halncinál is. Sokszor maga mondja és úgy hiszi, hogy mások mondták, aztán maga nem akarja és azt mondja, hogy mások nem mondták ... De leginkább abban téveiyeg, ahogy magyarázza és értelmezi az eseményeket, dolgokat, ahogy okadatol és következtet és amilyen feltételezéseket az életbe belegondol. Hányszor kiderült már, hogy nem igaz, hogy tévedett, hogy rosszul magyarázott, rosszul feltételezett és?... És újra és megint elhiszi, hogy neki van igaza, hogy ő jól tudja a dolgokat, 6 balgatag, tévelygő ember! És kicsoda ez? Ö, a másik? ... A többi, az a különös, az a kiilöne, az a rögeszmés?... Nem! Ez te, meg én, ez mi vagyunk! A legnagyobb, a 'legbölcsebb tudomány, ha valaki tudja magáról, hogy ő tévelygő és téveteg ember; ha ezt annyira tudja, annyira szé- gyenli, hogy fél saját magátéi, mert ennek a félelemnek következményei vannak. A zsoltáríró abból, amit az Isten csinál vele, amivel az Isten öt megalázta. megtanulta a legbiztosabb, a legigazabb tudományt: »Minekelötte megaláztattam, tévelyegtem váia...« És most ezzel ellentétben valamit csinál: » .. .most i>edig vigyázok a a te szódra.« íme, nemcsak idézi, citálja a Szentírást, az Isten beszédét, nemcsak megemlékszik a tanításról, hanem vigyáz az Isten szavára. Ez az, ami hiányzik a tévelygő emberből: nem vigyáz a szóra. Majd akkor kezdődik valami új bennem, benned, közöttünk és általunk, ha éietté válik, ha egyszer elkezdődik ez a »most pedig«. Ha nemcsak óhajtássá, hanem becsületes életgyakorlattá lesz az Isten szavára való figyelés, vigyázás. Adjon Isten mindennek magyarázatot, értelmet, Ő tanítson meg az okosságnak és tudománynak drága voltára. DOULOS Együtt az Úr színe előtt:. JÚLIUS 14 Jelen. 9: 13—21. Zsolt. 119 : 129-136 Bibliai vezérfonal 16 Jf ii 1 — U. „ 1—14. „ 119 : 145-152 17 ii 15—19. „ 119 :153-160 18 12: 1—18. „ 119: 161-168 19 13: 1—10. „ 119: 169-176 20 13 11—18. Zsoltár 120 21 14: . 1-- ,, 12 1 22 »* 14: 6—13. „ 122 23 14: 14—20. 123 24 tt 15: 1— 4. „ 124 25 15 5— 8. 125 26 16 1-21. „ 126 27 17 1-18. „ 127 28 18 1— 8. „ 128 29 18 9—24. 129 30 19 1— 5. „ 130 31 O’ »> 19 6—10. „ 131 , Magyar Megmaradás Imaközössége »Noha olyanná lettem, mint a füstön levő tömlő, a te rendeléseidről el nem fe^dkezem.« (Zsoltár 119:83.) A Szentlélek Úristen a józanság Lelke. Akin és akiken Ő uralkodik, azok hitben való engedelmessége á'l<andóságot keit, hogy mutasson. Isten megvonhatja áldását, a kegyelmet, több: kiöntheti haragját, elhozhatja Ítéletének nagy és rettenetes napját, kiszáradhat, elepedhet az ember, egy nép élete az Isten irgalmának hiányában, mint a füstön levő tömlő, de ez nem jogosít fel a lázadásra, az Istennek va 6 hátat- fordításra, az engedetlenségre, az Ö rendeléseiről vaífó megfcl dkezésre. Ez azt jelent-, hogy megitélten, a- datlanul, az ígéretek be'.eljesitésének é-halasztása esetén is tovább kell csinálni mindazt, amit Isten egyszer feltételként elénk adott, amit a mi dolgunkká tett. Ez nem a saját erőnkkel való továbbiéi-dülés, hanem hivő és engedelm s meghódolás Isten szuverén urasága előtt. Ismerjük el, hogy Isten az Isten és ö valóban Isten. Valljuk meg'bűnbánattal, hogy nem tértünk meg rosszhiszeműségünkből, előítéleteinkből, rágalmazásainkból, egymás ellen való hazugságainkból, hogy legfőképpen a hívők megátalkodott bűnei miatt nem adhatja meg Isten a mi nemzedékünknek a magyar lelki ébredést, 2 hogy engedelmeskedni nem szerelünk, ha ver az Isten, azért, ha jól megy dolgunk, azért, hogy nem akarjuk feladni hazug álmainkat, egymást és Istent is átitatni akaró hamis látásainkat népünk sorsa felől. Adjunk hálát Istennek, hogy amit személyes bűneinkkel, rossz szolgálatainkkal Végképpen elrontunk, azt Ő ugyanakkor jól csinálja, hogy magunk, közösségeink, népünk elesettsége mellett is belső vigasztalásunk lehet Jézus Krisztusban a Szentlélek által, a hivő magyarokért, egyházunk szolgáiért, népünk bibliás vezetőiért, a Mennomita egyház élelmiszerse* gályáért. Könyörögjünk, bűneink bocsánatáért, a magyar megmaradásért Isten igazságos ítéletének alázatos és engedelmes elfogadása feltétele mellett, a Megbékélés Háza esendesnap- jaiért, konferenciáiért, most különösen a missziói és az ifjúsági csendesnapokért, újságjaink megmaradhatásáért. MAGYAR REFORMÁTUS EBREDES I
