Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)

1947-05-17 / 10. szám

Jße a kaUmaziMaayi I

t

Diákkoromban a történelemkönyv olvasása, vagy tanulása közben elgondolkodtattok az évszámok. Külö* ösen, amikor olyasmié bukkantam, hogy valami valamikor kezdődött és valameddig ‘tartott. Például a háború.

Próbáltam magaan elé képzelni az akkori embereket, amint nyugodtan földet művelnek, f úrn ák - f a ragnak, vagy valami egyebet csinálnak és közben megtudják, bogy most kezdődik a háború. Hamar abbahagyják a. földtúrást, a kézimunkát és egyéb munkát és mennek háborúit csinálni. Mindenki kaszát, ka.pát ragad, üti az ellenséget, vagy az üti őt mindaddig, míg híre járja, hogy vége a háborúnak. Mehet mindenki haza, folytathatja az abbahagyott munkát.

Hamarosan rájöttem, hogy ez nem így megy végbe. Az életben nincsenek zökkenők, hanem folyamatosan halad előre. A háború elkezdése előtti napokban, sőt években már régen nincs és a háború befejezése utáni napokban és években még mindig nincs béke. A katonaruha nagyon szűkreszabott holmi. Évek, sőt évtizedek kellenek, míg az embereket belesoványítják, beleszolgásitják. beleuniformizálják, vagy, ha úgy tetszik ibelenevelik és méginkább évek, sőt évtizedek kellenek, míg valahogy megszabadítják a mundértól őket. Nehéz feladni az angyalbőrt) az emberekre, de még nehezebb kimosdatni belőle őket.

A két világháború között voltam diák. Figyelni kezdtem, hogy az első világháború katonaruhájált, vájjon levetették-e már az emberek. Béke van-e már, vagy nincs? ügy latiam, hogy általában véve ott feszült még az embereken az elnyűtt zubbony. Persze be&ül. A szívük és a gondolataik alján. A gondolkodásuk, magaviselet-ük, nevelési módjuk nagyon parolinos volt.

Miben nyilvánult ez meg?

Csak pár vetületiét kerestem meg az emberi életnek. TJgy mutatóiban.

Kezdem az emberek egymásközöt.ti viszonyával. Mi volt ® döntő érv mindenben? A csillag. Akinek több csillag volt a parolinján, annak erősebb volt az igazsága, több volt a, kenyere és a joga,

. Folytatom a szomszéd népekkel való viszonyunkkal. Annyira rajtunk maradt a kaitönairuka, hogy a volt ellenségeket továbbra is ellenségeknek ‘tekintettük. Emlékszem, hogy Szabó Dezsőit! és Németh Lászlót hazaárulóknak tartották, mert a csehekkel, románokkal, ezerbekkel és általában a keletieurópai kis népekkel való együttműködésről és megbékélésről írtak.

Természetes dolog, ' hogy a templomokba is ilyen lelki-katonaruhás emberek járták és ha, volt lg az egyház vezetőiben i'tit-ott jószándék arra, hogy az Ige balgáéit a katonazubbomy legombolására intsék, elveszett a szavuk a pattogó vezényszavak közöltt. A keresztyén- ség is fronttá le'-1 Az egyházak egyike másika valamilyen katonaállam képét kezdte mutatni.

Állítom, hogy népünk igen nagy része még az első világháborús zubbonyával ment bele a. második világháborúba. Hiszen nyilvánvaló vollt1, hogy népünk vezetőiben a legkévésbbé sem volt meg a jószándék a felki leszerelés megkezdésére.

Sőt! A két világháború között kezdtünk rájönni arra, hogy mi tulajdonképpen, katonanemzet vagyunk. Felsős gimnazista koromban kezdődött a levenite-mozgalom. Az ifjúságot, amely pedig már épp elég nagy d araibot Örökölt az ominózus zubbonyból egy még szükebb zubbonyba, kényszerítették bele A velem egy iskolába jártak, emlékezhetnek arra, hogy a mi osztályunk csudálatosképpen nem tudta bevenni a leventét Kinevettük. Akkoriban lett kötelezővé a tanár úr megérkeztekor a »vigyázz!« kiáltás és jelentéstétel. Nagy cirkusznak tartoltituk. A mi osztályunkon valahogyan nem fogott. Az igaz, hogy osztálytársaimmá' együtt, párunknak meggyűlt a bajunk, később a főiskolán. Jól emlékszem, hogy első éves teológus koromban anarchista szellemnek becézett, egyik prolii AGYAR REFORMÁTUS RBREDES

fesszorom, mert az egyik egyházi vezetőnket, csak emberi nevén neveztem és nem mondtam hozzá, hogy mél- itóságos.

A második világháború akkor kezdődött meg, amikor az első befejeződött. Mert a mi népünk is, a tlöbhi is, katona maradt.- Olyan sok katona pedig sokáig nem maradhat tétlenül.

Először elkezd katonailag gondolkodni. Feszes testhezálló elméletek keletkeznek.

Azután katonailag kezdi szeretni hazáját. A vesztes hadfi re vans v ágyával bazsal át katoniaj gyakorlótérnek tekintett hazája védfalain.

Majd katonailag* kezd politizálni. Uniformizálni akarja a politikát. Akár egységespárt, aíkiár más név alatt.

Katonailag kezd nevelni, vagyis katonákat akar nevelni. *

Katonailag kezd Istent tisztelni. Vagyis csak segítséget kér és vár, fegyvereinek győzelmét esdékli, de nem hajlandó levetkőzni az Isten előtt.

De minek ezt annyira részletezni? Katonailag nézi az egész életet. Azt látja, hogy kivel ki elMen kell harcolni; ki mellé kell állni1, kit kell gyűlölni és miért jogosult ez a gyűlölőt.

De vájjon miért neveltek így minket? Egyszerű a válasz. Azért, mert katonákkal könnyebb bánni, mint a civilekkel• A katonáknak csak parancsolni kell, a elvilekkel pedig szótérteni. Pláne könnyű a katonákat összetartani akkor, ha jó ropogós gyűlöluivaló és ölnivaló ellenségeket is adunk nekik. Ha egy csoport embernek vannak közös gyűlölnivalóik, akkor elfelejtik egymást gyűlölni. Az »egységes magyar lélek« úgy született meg, hogy kiadatott a parancs: gyűlöld a zsidót, a kommunistát és még akit majd ezután mondok.

De volt egy másik ok is. így katonai szemmel nézve a magyar életet, nem jöttek elő olyan goromba kérdések, mint szociális és gazdasági kérdés. Sőt, ha valaki ném »forsriftosan« vette elő ezeket a kérdéseket, úgy járt, mint a falukutatók, akik közül az egyik a független magyar bíróság díszítélete szerint »való tényekét úgy közölt, hogy az kimeríti a fennálló társadalmi reiid elleni izgatás ismérveit«. Tehát a fennálló társadalmi rend volt a második okSajnos, a két világháború közti időt mia; is meglehetősen katonai szemmel nézik egyesek. Nem németbarátságról, vagy oiro6zbarátságról volt szó és nem arról volt szó, hogy Magyarországon mindenki nyilas volt, vagy nem, hanem arról, hogy egy bizonyos társadalmi rend fennállt, hogy Magyarország ka’tonazubbonyban maradt s keresztyén nemzeti ellenforradalmat csinált és ezért rohant bele a háborúba.

Tehát itt kár olyan sokat beszélni a szerencsétlen földrajzi helyzetről, meg a kényszerkörnlményekröl.

Node miért kell erről itt ebben az újságban beszélni. Azért, mert valami tanulság jön ki belőle.

Kétségtelen dolog, hogy laz egyházak vezetői, szinte kivétel nélkül, észrevették az irtózatos veszélyt, amibe rohantunk. De későn. A második világháború végén. Amikor minden jószándékú szolgálat hiábavaló volt már. Amikor mái- ,a nemzet egésze nem volt képes felfogni, hogy itt nem katonai problémáról, átállásról, vagy kiugrásról van szó, hanem, többről.

Többről!! Vetköztetésről volt szó. A vértől, szennytől í ánkragadt katonagúnya levételéről. Az egész ellenforradalmi lélekölés felszámolásáról. Nemzeti bűnbánóirólIgen. Nemzeti bűnbánatról volt szó, de ezt a nép már nem tudta átvenni. Elkéstünk a meghirdetésével és nem mondtuk ki az egész üzenetet. Addigra már tele volt a* emberek füle »szövetséges« »ellenséges« szavakkal, katonai szakk if ej e zésekkel.

Többről volt szó. Arról volt szó, hogy ia keresztyén ember felismeri-e a helyét' a magyar’ életben és a keresztyén egyházak felismerik-e szolgálatukat. Arról volt sí-é.