Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-04-19 / 8. szám
Veteti Az egyház feje Krisztus. Ez mindenki által elfogadott és vallott tétel, Felesleges markánsabban (hangoztatni, hogy egyedüli feje, hiszen egy testnek csak egy feje van és azon kiviül siesm helyettes^ Sem ideiglenes feje nincs, vagy ha van, akkor a test már halott, hiszen ez esetben már nincs is feje. Az is mindenki által elfogadható, hogy Krisztus tősége a gyakorlatban az Ige tőségét jelenti, hiszen Krisztus a testbe öltözött Ige, Szent Lelke által nálunk hagyta az ö beszédeit, az irtott Igéit, | melyet Szent Leikével magyaráz, elfogadtat és megcselekedtet. Világos tehát, hogy az instituált (szervezett) egyház, antennyiben Krisztus teste és teljessége kíván lenni, az Igje turalmá alá helyezd magát nagy alázattal és nagy engedelmességgel. Nem helyettesíti az Igét még ideiglenesen se mással. Vagyis: csak az Ige főségé alaitt él, mindig az Ige főségie alatti él és mindenben az Ige főségé alatt él. Ez a csak, mindig és mindenben, ez adja ki a szervezett egyház elszánt küzdelmét la maga 'egyház mivoltáért. Mert könnyebb egy társaság számára (nem-egyháznak *Wini( VnStn'l1 egyházinak lenni. Mert harcolni nem jó. A szervezett egyháznak ez a harca, hogy ő csak az Ige fősége alatt, mindig az Ige fősége alatt és mindenben az Ige fősége alatt éljen: ez a reformáció. Ez azonban nem természetes folyománya a szervezett egyház szervezetének, nem csak úgy magától megy végbe, hanem tudatosan, vagy ahogy fentebb írtam: elszántan. Ez a tudatos harc áldozattal jár, de a szervezett egyház, ha egyház óhajt maradni, minden áron mégha,rcolja. Reformálni tehát, mindenáron kell. Mert az Ige, mindenáron Ige, Jézus, mindenáron Krisztus éh Isten, mijndlenáron kegyelmes. AVWi- iában Istentől taemlt dolog ez á »mindenáron«. Ha aiz egyház tönten étének szép lapjait forgathatom ráérőmben. azt látom, hogy a jsizép (tápok lolyiaEi egyházról tudósítanak,, amely »mindenáron? reformált. Ha az egyház történetének csúnya\ lapjlaElra lévet dek, egyre inkább azt kell olvasnom, hogy az egyház az árhői alkudozik és vagy kevés áron, vagy semmi áron akar egyház maradni. A közösség kisértései Miért jelent az Ige fősége reformációit Azárt, mert az emberek együttélésének kísértései vanndk. Még akkor is, ha egyházban történik ez az együttélés. Mik ezek a kísértések! Először te « formaal- kotás. A politikus ember formákat, viszony rendezéseket kerge t és egykönnyen elkapja ia formai aékiotájs szenvedélye. Ha baj ran a közösségben a jogalkotás, a politika, a »parancsra új parancs, szabályra új szabályi, útján akar rendet teremteni Rítusok, liturgiák^ ondók, kánonok jelzik ennek a szenvedélynek as útját. Másodszor az üncélúság_ Ha emberek együttélntík, elragadja őket a helytelen »mis-tudat (van helyes is!) és érdekszövietkezetet, vagy véd- és daocszö véts éget 'alakítanak. Akár gőgből, akár félelemből történik ez, eléggé alkalmas ara, hogy önmaga körül tepogjon és túl sokat beszéljen magáról. Az egyes embernek is tulajdonképpen az uralkodás az élet- eleme (az első ember is azért bukott el, mert Isten akart lenni!), hát még, ha összefognak Olyan Bábei- tornya cseperedik fel belőlük egyhamar, mint annak a rendje. Harmadszor az embertisztelet. Különösen nagy kísértése ez az egyháznak. Mivel az egyházban Istenről van szó, akivel szemben afkarate nélkülinek illik lenni, ha valaki az Isten helyére szökken (akár akarva, akár akaratlanul), In ár is istenként tisztelik. Ennek az lesz a következménye, hogy méltóságok lesznek, akikről nem szabad bírálva beszélni, tekintélyek, akiket vállra kell emelni. Gonloljunk csak arra, hogy minő felhördülés kísérné, ha valaki egy püspököt nyilvánosan bírálna. Node, kinek jut ilyesmi eszébe! összefoglalva a fentieket: » szervezett! egyháznak -állandó kísértése az, hogy ne legyen egyház. Tehát ecclesia semper reforniari debet. Semper Hogy mikor fenyegetik ezek a kísértések az egyházat és hogy kell megszabadulni ettől a kísértéstől, az az Igéből tanulható meg. Mivel a kísértés állandó, mert nem kívülről jövő, hanem az embertől és as é közösségétől szármaizó, az egyháznak állandóan hozzá kell magát mérnie az Igéhez. Mert az egyház számára ez az Ige hitének és cselekedetének zsinórmértéke. Nem csak úgy tessék-lássék, hanem komolyan kell magát hozzá mérnie. Ha úgy látja, márpedig mindig úgy látja, hogy baj van: alkalmazkodjék az Igéhez! Mäjndten- áron! Persze nagy baj az, hogy az egyház mindig kifelé figyel és várja az ellenséget. Fél a világtól. Holott a világ lelkiképpen (pneumatikusan) értendő, ami sajátmagában van benne. Az egyházat sem az fertőzteti meg, ami a száján bemegy, hanem, ami kijön. Nem az fenyegeti az egyház mivoltát, hogy kívül rosszak az emberek, hanem az, hogy emberek alkotják az egyházat is. Hiába sáncolja el magát az egyház; »kár bezárkózhatiik kolostorba is, hiába nem elegyedik bele az élet harcaiba, hiába húzódik vissza eleién tcsonttoronyba: ,az egyház mim.: dig belül elegyedik össze a világgal. Amikor erőt vesznek rajta az emberek együttéléséből származó kísértések. Minden hívő ember megtért egyszer. De ezzel nincs elintézve az ő dolga. Naponként méri magáit hitének és cselekedeteinek zsinórmértékéhez, megítéli magát és naponként megtérve jár a megszentelődés útján. Az egyháznak sem elég az egyszeri megtérés (reformáció), hanem szüntelenül réformálja magát. Tegyük fel, hogy ezt elhanyagolta. Mondjuk, nagyon sokáig elhanyagolta. Mi történik ilyenkor! Olyan irtózatos szakadék támad az Ige és őközötte, hogy megriad. És nem mer mindenáron reformálni. Rászakad az elmulasztott naponkénti megtérésiek irtózatos csődtömege. És képtelen saját magát kihúzni a vízből. A XVI. század reformációját nem az egyház hajtotta végre saját magán, Jhantem magánemberek. Mert az egyház már elvilágiasodo'i. A sempert nem szabad elsikkasz- ani. Nekünk sem! A semper nem az jeleni, hogy holnap, sem az, hogy ma, hanem azt, hogy már tegnap kellete volna. A semper azt mondja nekünk, hogy szégyeljük magunkat. Azt mondja, hogy elkéstünk. Azért meredt ránk olyan csúnya kegyetlenséggel a »semper« nélküli re.förmari debet. 1945-ben egyházunk legjobbjai (szinte kivétel nélkül, függetlenül; attól, hogy milyen csoportba tartoztak) ijedten kaptak fejükhöz és Ijedten sikoltozták beCe az egyház lelkiismeretébe: reformon debet! r , Meg kell állapítanom, hogy ebben tényleg nem volt különbség. Püspökök éppúgy, mint gyülekezeti munkások felfedezték a parancsot: trie- formari debet! Még hozzá nem prolongálva a semperrel, hanem azonnal. Reformen 1945-ben reformálni kellett volna. Méghozzá mindenáron. Mi lett volna az ár! Nem olyan sok, mint amennyi egy évvel később lelt volna. Reformálni kellett volna! Hajai alapellvcink szerint, magun kiszabta tempóban. Annyit mindenki láthat, hogy idő, ha nem is sok, de volt rá. Az alapvető kérdésekét mindteniki tisztán lá'llhajttia. De a reformáció elmaradt. Vájjon miért maradt e a reformáció! Azért, mert nem voltunk hajlandók az árat megfizetni. Az ár a megalázkodás lett volna. Egyházunk vezetőiben éfe minden rendű és rangú tagjában mteg kellete volna alázkodnia. Ki kellett volna magát szolgáltatnia egy sereg 7 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS
