Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-04-05 / 7. szám
Mielőtt pár szóval rátérnénk a mikor- és hogyan-ra, hangsúlyozom, hogy abban az alapmeggyőződésünkben, amellyel helyeseljük az egyház és állam szétválasztását és ezt akarjuk is munkálni, ebben mi nem fogunk partnert találni, ha még olyan nagyon kívánnánk is, olyan egyházi tényezőkkel, amelyeknek az egyházról való felfogása hatalmi felfogás. De nem azért nem vállaljuk mi a velük való közös frontot, mintha a baloldalnak akarnánk kedveskedni, mert abban a pillanatban, amint az alapelvünkből az derülne ki, hogy velük van összeütközésünk, azt is csendesen és alázatosan el fogjuk vállalni. E pillanatban nem tehetünk róla, hogy f mi régtől fogva hirdetett elvünk pojitosan tetszik a baloldalnak és végképpen nem tetszik a Jobboldalnak. Ez lehet rossz látszat és minden egyéb, de mit csináljunk magunkkal? Egyet tehetünk : hogy a magunk útján járunk, tekintet nélkül arra, hogy ki jön velünk és ki fordul ellenünk. Mikiví történjék a sézétuálasrtás? Már most a mikor kérdésnél legyen szabad nem érzelmi húrokat pengetni, amikor abszolút stílustalanok és illetlenek volnának egy ilyen kérdésben, hanem csak tényekre hivatkozni. Miért probléma egyáltalán az, hogy mikor történjék meg ez a szétválás? Egyszerűen és radikálisan miért nem egyszerre és azonnal? Azért probléma ez, mert a következő tényeket kell figyelembe venni. Első az egyház és állam évszázados összeszövödése. Egy másik az államsegélyes rendszer kifeljődése és az emiatt is bekövetkezett egyházi hanyatlás. (A tényékért a felelősség minket terhel, de ez a tényeken nem változtat.) A harmadik tény a háborúvesztés• és a nagy háborús károk és pedig két szempontból: egyrészt magának az egyházi szervezetnek, épületeknek sok romlása, másrészt az egyház terheit hordozni hivatott egyháztagoknak kárai és elszegényedése. Egy negyedik tény a földreform sórán elvesztett földek, amit egyébként az egyház nem sajnál azoktól a szegény magyaroktól, akiknek jutott. Isten áldását kívánja Szívből és őszintén rájuk. Mi következik ezekből a tényekből? Véleményem szerint hátrom dolog: a szétválást évekre beosztva kell csinálni, tehát fokozatosan; azonnal hozzá kell fogni, hogy a komolytalanság és hamisság látszatát elkerüljük, mert az egyház nem ok nélkül kerülne ma ilyen látszatba; és végül a szétválás befejezésének időpontját —■ az egyes fokozatok megállapítására közösen elkészített tervezet alapján -— előre meg kell határozni. Azt a 10—15 esztendőt, amit Révész Imre ajánlott, nagyon megfontolandónak tartom. Moggan történjék? A hogyan kérdésre is elkezdtem már felelni, t. i. fokozatosan. A szétválásnak nem szabad harcnak lenni, hanem kölcsönösen jóindulatú megállapodás alapján kell történnie. Ha mindkét oldalon ez a jóindulatú alap megvan, az egyháznak is nyllvá- Snosságra kell ezt hozni, tehát nem szabad menedéket adni annak a bujtogatásnak, amely jelenleg ezt a kérdést rosszhiszeműen arra használja fel, hogy politikai célok szolgálatára mozgósít son ú. n. egyházi erőket. Ebből aztán az következik, hogy végig kell menni beható tárgyalásokkal az összes részletkérdéseken. Meg kell állapítani nyilvánvalóan azt, hogy azok a Ielkészi és egyházi földek, melyek 100 holdon alul megmaradtak az egyház birtokában vagy amit a földreform juttatott az egyházaknak és alkalmazottaiknak, a szétválás után is megmaradnak az egyház birtokában. Meg kell állapítani, hogy az iskolai célokat szolgált 100 holdon felüli földekért a kártérítést milyen módon viseli és hordozza az áliám . . . Elsősorban a földek jövedelmének megfelelő összeg biztosításával, azután lehetőleg állandó jellegű egyenértékű kárpótlással. Uz egyházi iskolák Mielőtt az azonnaliság kérdésére áttérnénk, hadd állapítsuk meg, hogy a legnagyobb kérdéskomplexum nyilván az egyházi iskolák kérdése. Véleményem szerint meg kell fontolni az államnak is, az egyháznak is megint a tényeket. Egy ilyen tény az, hogy nem tabula rasa-val állunk szemben, hanem évszázados fejlődéssel, aminek eredménye a mai helyzet. Nagy és talán gyógyíthatatlan lelki sebet ütne és anyagilag is súlyos károkat okozna az, aki a jót is meg akarná szün- teni a rosszal együtt. Az egyháznak itt az a súlyos felelőssége, hogy maradéktalanul vállalja és teljesítse a demokratikus új magyar állam) és MAGYAS REFORMÁTUS EBKEDJ5S társadalmi rend iránti kötelezettséget nevelési munkájában s nyújtson minden biztosítékot, hogy nem a megítélt múlt szellemét ápolja, hanem alkalmas embereket nevel a fejlődő, haladó és szociális szellemű ország szolgálatára. Az államnak viszont nem szabad olyan igényt vagy követelményt támasztani az egyházi iskolákkal szemben, amelyek az egyházak hitvallási szellemével ellentétben állanak. Az államra nézve és az egyházra nézve is rendkívül nagy- jelentőségű kérdés az' hogy a »szabad egyház szabad államban« valóban mindakét fél számára a szabadság biztosítását jelentse. Itt meg kell kísérelni az elvi és tárgyi alapokon való megegyezést. ■ tImiket azonnal még tehetne csinálni Rátérek végül az azonnaliság problémájára. Itt véleményem szerint az állam és az egyház szétválását elsősorban az adózásnál kell kezdeni. Az egyháznak magának kellene kezdeményezni azt, hogy az a szégyenteljes állapot, amiről számtalanszor megállapítottuk, hogy szégyenteljes, szűnjön meg. És nem kell nekünk félteni az Isten ügyét, mert az nem a mi ügyünk, amiben pedig megérdemeljük, hogy vereséget szenvedjünk, azt vállajuk el. Az állami és egyházi adózás közös kezelését a magam részéről azonnal megszüntetendőnek tartom. Az egyházi adónak végrehajtás, illetve állami hatósági szerv útján való behajtását is úgy tekintem, mint abszolút eltörlendő valamit. Föltétlenül és sürgősen módosítani kell törvénykönyvünknek azt a §-át, amely a felekezeteken kívüliek számára a további egyházi adókötelezettséget fenntartja, amivel nagyon elárultuk magunkat, hogy mi mit értünk lelkiisnereti szabadság alatt. 4 Cl uallá&oktatás kéxdé&e És most idesorolom, az előbb mondott feltétel alatt természetesen a hitoktatás kérdését is. Szeretném, ha nem hamisítanák meg, amit mondok s ezért mégegyszer hangsúlyozom, hogy az egyház és az állam szétválásának egész • kérdését együtt kell felfogni és ebbe tartozik bele mint egy a hitoktatás kérdésének a rendezése is. Meggyőződésem, hogy az egyház első feladata itt nem a hadviselés, hanem saját dolgának a komolyan vétele, ezen a területen tehát a szülők, a gyermekeiket a keresztség sá"kramentumában részesített szülök felelősségének az öntudatosítása. Meggyőződésem az, hogy a törvényhozástól jóreménységgel elvárhatjuk azt, hogy a lelkiismereti szabadság védelme olyan garanciát kap, hogy az valóban lelkiismereti szabadság legyen, hogy bármely oldalról történő kényszer már a törvényhozás külön gondját képezze, Bogy megakadályoztassék. De itt külőn- kell hangsúlyoznunk, hogy lelkiismereti kérdésben — mint ahogy mély meggyőződésünk szerint a gyermekeink hitoktatásban való részesítése vagy nemrészesítése lelkiismereti kérdés — mi aztán nem vállalhatjuk el a többséget döntő tényezőnek. Ha Magyarországon csak száz olyan szülő volna, aki nem óhajtja a gyermekét vallásoktatásban részesíteni, akkor nekünk, éppen mint a reformáció örököseinek, biztosítani kell ennek a száznak a többi nyolcmillióval szemben is a szabadságát. Mert a kisebbségnek is és az egynek is a lelkiismerete éppen olyan szent’- mint a többségé. Nekünk nincs okunk és az egyházunk múltja sem nyújt okot arra, hogy a többségi elvet lelkiismereti kérdésben döntőnek ismerjük el. Mi lenne, ha egyszer egy többség azt határozná el, hogy mi mint kisebbség ezután ne református hittant tanuljunk? Mint ahogy van olyan ország, ahol ezt meg is csinálták. (Spanyolországban.) Befejezem. A fődolog a magunk dolgának a végzése. A* egyház szabadságának, életének a kulcsa nem mások kezében van és nem másoktól függ. Áz Igéhez szent egyoldalúsággal ragaszkodó és semmiféle idegen bűvöletek alá nem kerülő egyháznak igazán nincs oka senkitől és semmitől félni. De ez azt jelenti, hogy a magunk dolgát, azt vegyük nagyon komolyan és amit Isten láttatott velünk sürgős tennivalónak, parancsnak, kötelezettségnek, azzal ne késlekedjünk, mert az idő rövidre van szabva. Isten most rövid pórázra fogott minket és ilyenkor a késlekedésnek lehet — nem az Isten Egyháza, hanem a mi egyházunk szempontjából .—- egészen végzetes következménye is. Isten adja meg, hogy imádságban, szüntelen való imádságban szülessen meg minden elhatározásunk és szüntelen való imádság által Isten Leiké adhassa meg az ó erejét és világosságát mindenhez» amit végeznünk kell. O
