Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-04-05 / 7. szám
Sxtját elvi aép^aim őkzemtt... Bereczky Albert megnyitó beszéde az Országos Református Szabad Tanács 1947. március 26-i alakuló ülésén A Szabad Tanács második ülését nem kezdhetjük el mással, mint hálaadással. Hadd emlékeztessek a múlt év augusztus 5 14—17-én tartott első szabadtanácsi ülésünk záróünnepélyén elhangzott záróbeszédemre. Megitéltetésünk, hűtlenségünk és engedetlenségünk nem akadályozta meg Istent abban, hogy a totálisan elvesztett háború után, fájdalmas sebek és megrázkódtatások után az új magyar életre megadja az irgalmas lehetőséget és ebben kegyelmesen elfogadja a mi szolgálatunkat is. Most teljesedjék meg a szívünk hálaadással azért, hogy az evangélizációnak, az egyház reformációjának, a magyar lelki ébredésnek a munkájához — bár nagyon elkésve, de Isten kegyelméből mégis — a múlt esztendő augusztusában komolyan és ígéretesen hozzáfoghattunk. Cl háladd* ó 'Zaaa Legyünk hálásak azért, hogy az első Szabad Tanács ülésének határozatai, deklarációi és kérelmei az állandó bizottság szerkesztésében könyvben megjelentek. Köszönjük meg Istennek a Szabad Tanács munkájának hazai és külföldi visszhangját. Azt mondtuk első együttlétünK végén, hogy mérlegkészítési szándékaink nincsenek — lelki munkákban mindig is fenntartásai lehet csak erre gondolnunk —- és most tegyük hozzá, hogy most sem akarunk mérleget csinálni arról a lelki hatásról, amit eddigi munkánk mi magunkra, egyházunkra, a magyarságra és a keresztyén egyházak egyetemére — hiszen ebbe a nagy világcsaládba beletartozunk — gyakorolt. De ahogy volt okunk a hálára a múlt esztendőben, van rá okunk most is. Állapítsuk meg, hogy annak az úttörő kezdeményezésnek, amit tavaly vállaltunk, sok nehézségét fokozták a mi tökéletlenségeink, mulasztásaink és bűneink is. És a nélkül, hogy ennek a súlyát, a ránk nehezedő súlyát egy parányival is csökkenteni akarnám, hadd hangsúlyozzam itt most mindjárt azt a meggyőződésemet, hogy annak az ellenállásnak, annak a nyílt vagy burkolt ellenszenvnek, ami megmutatkozott, igazi oka mégsem ebben, nem a mi tökéletlenségeinkben, mulasztásainkban és bűneinkben, vagy legalább is nem csupán ebben van. Mi azt a Jézus Krisztust vállaltuk egyetlen Urunknak és pedig mindenben parancsoló Urunknak, aki világosan megmondotta, hogy nem azért jött, hogy békességet hozzon a földre, hanem fegyvert, azért jött, hogy meghasonlást támasszon. Amikor teljes alázatossággal kell törekednünk arra, hogy a magunk bűneivel és mulasztásaival ne takarjuk el, ne hamisítsuk meg és ne rontsuk meg az Ő terveinek és akaratának érvényesülését, akkor alázatosan higyjük el és fogadjuk el Tőle, hogyha nagyobb lenne a hűségünk és teljesebb az engedelmességünk, akkor valószínűen nem kevesebb, hanem több lenne a meghasonlás, amit támasztunk. De ugyanakkor legyünk hálásak megint azért, hogy most könnyebb a feladatunk, mint az első alkalommal volt. Mi magunk is világosabban tudjuk, hogy mit akarunk a szolgálatunkkal és cselekedetünkkel végezni és azok is, akik erre a Szabad Tanácsra összejöttek, tisztábban látják ennek az egész munkának a célját. Szolgálni akarjuk az egyház Urát, akiről valljuk, hogy nemcsak az egyház Ura, hanem neki adatott minden hatalom mennyen és földön, ő a világ Ura is. Úgy akarjuk őt szolgálni, hogy könyörögve kérjük tőle az 6 akaratának megmutatását és aztán könyörögve kérünk tőle engedelmességet, hogy ne ismerjünk más szempontot, más érdeket, egyesegyedül az ő Igéjének a parancsát. Különböző és idegen tudományoktól nem engedjük magunkat félrevezettetni és különösképpen nem idegen érdektől. És itt engedtessék meg nekem, hogy különösképpen elhárítsak magunkról minden olyan vádat, mintha nekünk a magyarság külső életében bekövetkezett óriási méretű sorsfordulat és a politikai erőviszonyok vagy erőtényezők lennének az indító rúgóink. Jóval a háború katasztrófális és teljes elvesztése előtt éveken át sírtuk és jajgattuk ugyanazt, amit most sírunk és jajgatunk. És ahogy , akkor nem volt ez konjunktúra, úgy most sem az. Bizonyságokra hivatkozhatunk, hogy akkor kaptunk látást a reánk ; elkövetkező isteni ítéletről és hirdettük az elkerülhetetlen összeomlást, amikor a mi szegény, félrevezetett népünk és alvó egyházunk nem akarta érteni az idők félelmes jeleit. Nem önmagunk igazolására hivatkozunk erre. Meg kell ezt mondanunk azért, mert Istennek a rajtunk bekövetkezett Ítélete és most is rajtunk nyugvó haragja a mostani látásunk. Nem külső események vagy érdekek azok, amik megmozdítottak bennünket, hanem ez a látás és ezért hitből szólunk. d nemzeti Günádnat meghmleté&e A hitbeli, egyedül hitbeli látás és egyedül Istenre, az igazságos Úrra való tekintés meghatározta az alapmagatartásunkat. Szinte az egyetlen üzenetünk a nemzeti bűnbánalnak a meghirdetése volt és maradt. Ennyiben, állapítsuk meg, igenis óriási jelentősége volt annak az intő jelnek, amit nemzeti életünk súlyos katasztrófájában Isten adott. Nem tekintjük a nemzeti életet az ú. n. politika külön területének, mint ahogy az életnek ezt a képmutató, kegyeskedő földarabolását sohase tartottuk az Isten Igéjével és akaratával megegyezőnek és éppen azért nemzeti életünk bűneiért, bukásunkért és a most is bennünk lévő sok romlásért Isten színe előtt alázzuk meg magunkat, tudomásul véve, hogy »haragja el nem múlt és Ifeze még fölemelve van». Bűnbánatunk nem utolsó sorban azért is erősödött bemjünk, mert az egyház megújulása, belső és külső reformációja és így a magyarság .életében reá váró szolgálat vállalása nagy parancsát mi magunk is nagyon későn hirdettük meg a Szabad Tanács kezdeményezésével. Mi magunk elsősorban, meg azok, akik velünk együtt látnak és együtt aláz- kodnak meg Isten előtt, bűnösök vagyunk a még mindig tartó késlekedésben. Még mindig ráérni látszunk. Pedig egyfelől az új magyar élet lehetőségének megadásával, másfelől pedig az egyház munkájának a háborús összeomlás és a forradalmi átalakulás közt is megmaradt szabadságával olyan nagy alkalmat adott az Isten, amit sietve és sürgősen kell felhasználnunk az ő rajtunk lévő Ítéletének a súlya alatt. Saját elai alapjainh Hangsúlyozzuk, hogy egyházunk megújulásának és az új magyar életben ránk váró szolgálatoknak minden kérdésében nekünk csak saját elvi alapjaink szerint lehet és szabad döntenünk. Mi régóta hirdetjük — szájjal — konferenciákon és egyházi gyűléseken, sajtóban, némi büszkélkedéssel is, hogy mi a reformáció örökségében az Evangélium tisztább és teljesebb világosságát :— sőt egyenesen a tiszta és teljes világosságot — kaptuk meg. Mi következik ebből, ha mi\ ezt komolyan vettük volna és komolyan vennénk? Az, hogy elsőrendű a felelősségünk egyházunkkal és népünkkel szemben, hogy az Ige alapján és Isten mindenre kiterjedő királyi uralma szempontjából vizsgáljuk és Ítéljük meg magunkat és dolgainkat, hogy a megízet- lenült só biztos sorsára ne jussunk. llhé&tünfi Elkéstünk vele. Mégis Isten irgalma még mindig adott türelmi időt. Egyházunknak világosan kell látnia jelenlegi helyzetét és ezt nem láthatja máskép, csak ha Isten színe előtt mindenekelőtt megállapítja, hogy múltúnkat, a mögöttünk lévő évtizedeket Isten ítélte el. Csak ennek a tiszta meglátása és becsületes megvallása ébresztheti föl bennünk egyrészt a hálaadást azért, hogy Isten nem söpört el bennünket az <5 ítéletével, másrészt azt az engedelmes bűnbánatot, amely most ihár siet máskép csinálni, nem úgy, mint eddig, mert az »eddig«-re Isten nagyon keményen és nagyon látható jelekben is megmondta a maga elítélő véleményét. 1 A jelen helyzetben mi kétségtelenül felismerjük és megválj juk a múltúnk miatt Istentől ránk szabott ítéletet. Hangsúlyozzuk, hogy vannak — Istennek legyen érte hála — vannak a nemzeti múltnak tiszta és, értékes örökségei, amiknek megőrzése szabadságunk és kötelességünk. De se ennek, se másnak leple alatt nem akarja és nem kívánja vissza az egyház a megítélt múltat. Az Isten ítéletében világosan kell látnunk azt az irgalmas lehetőséget, amit <3 adott úgy a magyar élet, mint. benne a megújuló egyházi élét számára. Hangsúlyoztam, hogy elkéstünk. Ez az elkésésünk most nagyon kemény jelben is megmutatkozik. Nem kezdeményeztük a magunk tiszta, bibliai látása szerint és minden mellék7 MAGYAR REFORMÁTUS EBREDES
